Budapest, 2020. (43. évfolyam)

7. szám, július - Szvoboda Dománszky Gabriella: A festőfejedelem

szöveg: SZVOBODA DOMÁNSZKY GABRIELLA 17 vásárlók szívesen részesülnek ebben az érzéki gyönyörűségben. Bár vételára 2400 Ft – óriási összeg – volt, azonnal elkelt, a román király vette meg. Ekkor a képzőművészet világszerte legtisz­teltebb ága a történelmi kép, ráadásul nálunk e műfaj az egész nemzetet érintő, ellenzéki töltésű eszméket közvetít. De a politikai hely­zet változása lassan a helyükre terelte a tár­sadalmi mozgásokat, és az 1860-as évek után az elhivatottság önmagában már nem volt elegendő a művészi sikerhez. Az alkotásnak egyre inkább a művészet saját eszközeivel kel­lett hatnia, és ezt Benczúr művei látványosan bizonyítják. A kiegyezés után magyar földön is meg­született a rég áhított állami támogatás rendszere. A Kultuszminisztérium első ízben 1869-ben 100 arany értékű pályadíjat tűzött ki történelmi vázlatokra egy dicsőséges nem­zeti panteon kialakítása érdekében. Benczúr a pályázat témasorának eszmei alapját képező Vajk megkeresztelése jelenetet választotta, amely hagyományos szimbóluma annak, hogy Magyarország a kereszténység felvételével Európa művelt nemzeteinek közösségébe lépett. A festmény el is nyerte az első díjat. Benczúr az akadémiai évek után több tanulmányutat tett nagy művészeti közpon­tokban, és ennek hatására kezdett rokokó tárgyú képek festésébe. Már folyamatosan kiállított külföldön, elsősorban Londonban, de ha csak tehette jelentkezett Magyarországon is. Ekkor kezdődik a Bourbonok kal foglalkozó sorozata. Eltűnik a tragikus hang, helyette megjelenik egy intim világ mint kibontakozni kezdő egyéni stílusa. A XV. Lajos és Dubarry sorozaton megszabadul a súlyos árnyékoktól, és ragyogó drágakő-színeket, színes refle­xeket használ. Új hang a frivolitás, a gúny, a deheroizálást végletekig feszítő groteszk vonás. 1875-re elkészült a várva-várt pompáza­tos magyar történelmi kép, amelyet bármely nemzet előtt büszkén lehet felmutatni. A Vajk megkeresztelése festmény végleges kiala­kítása a hetvenes években lezajló ideológiai változások dokumentuma. 1869-ben az első, díjnyertes vázlaton kissé keresetten megol­dott, színpadszerű térben a keresztelőmeden­ce szélébe kapaszkodó Vajk kiszolgáltatott­ságot, Szt. Adalbert püspök kéztartása pedig erőszakot éreztet, és ezt az érzést megerősíti a pogányok gyűlölködő, lázadó csoportja. A második vázlaton a heves érzelmek lecsende­sülnek, és inkább egy szomorú drámát látunk. De mennyire más a hat év múlva elkészült, barokk ünnepélyességű festmény! Az ellenzé­kiség lefoszlott róla, és a Nyugat előtti meg­hajlássá módosult, az erőteljes ifjú férfi for­májában megjelenő Vajk megalázkodik, hogy felemeltessék. Vajk pompás hátaktjának mez­telensége bizsergetően bontakozik ki a vörös selymek és bársonyok közül, a keresztelő püs­pök aranybrokát palástja az egyik legkiválób­ban megfestett magyar képpé teszi a művet. De Benczúr pályájának alakulása nem ebben az irányban folytatódik. A Dubarry-so­rozat 1875 tavaszán megtetszett II. Lajos bajor királynak, aki foglalkoztatni kezdte a festőt. A király herrenchiemseei nyári palotájába készült művek Benczúr művészetének gyön­gyei. Festőiek, gazdagok, – ezért sajnálatos, hogy mindmáig nem foglalták el helyüket az életműben. A hagyomány szerint a fejedelmi honoráriumok ellenére festőnk e munkáit nem szerette, mivel a király mindenkor agresz ­szívan érvényesítette elképzeléseit művésze­ivel szemben. A műkereskedők nem tudták megfosztani művészi szabadságától, ám úgy tűnik, a király igen. A bajor udvar megbí­zásai itthon nagy presztízst szereztek neki, hisz hazánkfiai a század eleje óta vágytak a magyar géniusz Nyugaton való elismerésére. 1876-ban Piloty ajánlására kinevezést kapott az akadémiára. Benczúr ezt csak úgy vállalta, ha megtarthatja magyar állampol­gárságát. Ekkoriban kezdett portrémegren­deléseket kapni magyar földről, és az 1880-as évektől jön el arcképfestészetének kiemelke­dő korszaka. Ezek az utolsó évek, amikor az eredetiség kérdése még fel sem merül. Fes­tőnk egyik tragédiája, hogy a paradigmaváltás az ő életében következett be, és ezt nem vette észre. A nyolcvanas években Rubens követése természetes, sőt dicséretes alkotói módszer, ám élete végén már az eredetiség hiányának fogták fel, és gúny tárgya lett. Budapesten hiányzott a felsőfokú mester­iskola, s amikor napirendre került a létesítése, vezető tanárának Benczúr Gyulát ajánlották. A legjobbkor jött a lehetőség, mivel II. Lajos király zsarnoki megrendelései egyre jobban nyomasztották, és a müncheni akadémián sem volt remény a feljebb jutásra. 1883-ban végleg hazatért, húsz év után elhagyta Mün­chent. 1882-ben az Akadémia kiállítótermeiben magyar arisztokratákat ábrázoló portréiból tárlatot rendezett, amely jelentős reklámér­tékkel bírt. Egy csapásra ő lett Pesten az első számú arcképfestő. Megfestette Andrássy Gyula, Eötvös József, Forster Gyula, Szapá­ry Géza, Trefort Ágoston és mások hivatalos portréját. E képmásain előkelő nyugalom, meleg galériatónus és reprezentatív előadás mutatkozik. Ezután jelentkeztek az udvar megrendelései, a főhercegek, sőt a király részéről. Árai e körnek és a müncheni piacnak megfelelően alakultak, olyan honoráriumo­kat kapott, amelyekhez hasonlókat egyetlen más hazai mester sem. Legrangosabb fela­data ekkor a Budavár visszavétele 1686-ban című kompozíció, amellyel a főváros Buda töröktől való visszavívásának 200 éves jubi­leumát kívánta megünnepelni. A vezetőség pompázatos és dicsőséges képet kívánt, de a honorárium – 24000 forint – következtében (annak hiányában) a festés megszakadt. A főváros nem mondott le a műről, közelgett a Millenniumi Kiállítás, ahol külön pavilonban II. Rákóczi Ferenc elfogatása Nagysáros várában Forrás: Szépművészeti Múzeum Magyar Nemzeti Galéria

Next

/
Oldalképek
Tartalom