Budapest, 2020. (43. évfolyam)
7. szám, július - Telek Ágnes: A MÚLT JÖVŐJE - Hungaricana – Budapest Időgép
BUDA PEST 20 20 / 07 14A múlt jövője A Budapest Időgép kifejezés ismerősen csenghet azoknak, akik ismerik és követik Budapest Főváros Levéltára (BFL) fejlesztéseit, eseményeit. Az elnevezés egy virtuális időutazást takar. A felületen betekinthetünk a város történetébe, épületeinek, lakóinak múltjába, futtathatunk kereséseket, vagy ha már egy kis rutint szereztünk az oldalon, maga a felület kínálja fel és mutatja meg az adatok közötti összefüggéseket, szociális és gazdasági kapcsolódásokat, melyek tömegességükben akár önálló elemzés tárgyai is lehetnek (kapcsolatháló elemzések). Ráadásul nemcsak az iratokból kinyert metaadatokat, hanem akár az eredeti iratot is meg lehet nézni, nagyítani és elolvasni. Fővárosunk levéltárában már az 1990-es évek óta zajlik az itt őrzött irat- és tervanyag digitalizálása és publikálása. Az Időgép felépítésének alapját a korábbi papíralapú adatbázisok és a már megjelent DVD-k digitális tartalmai adják. Ennek legfontosabb, a nyilvánosság felé történő nyitása volt a Hungaricana online felületének elindítása 2014-ben, amely a magyar közgyűjtemények digitalizált állományainak gyűjtőportálja, adatbázisa. A megjelent tartalmak a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készültek. Levéltárunkban a nagyvonalú támogatás keretében digitalizáltuk többek közt az ország legnagyobb építészhagyatékát: Ybl Miklós örökségét, az 1873 előtti Pest, Buda és Óbuda építési hatóságainak terv és iratanyagát. A portálon keresztül levéltárak, múzeumok, könyvtárak – mindegyikből válogatottan országos és vidéki –, egyházi és határon túli intézmények anyagai ismerhetők meg. A Hungaricana megrendelője és üzemeltetője az Országgyűlési Könyvtár, míg levéltári területen a BFL koordinálja a munkálatokat. A jól elrendezett és könnyen kezelhető felület kivitelezője az Arcanum Adatbázis Kft. Alapos és gondos háttérmunkájuk nyomán szinte bármilyen keresőkérdésre számos releváns találatot kaphatunk. Az ingyenesen és regisztráció nélkül használható honlap folyamatosan gyarapodik. Az egyik legegyszerűbben használható és legizgalmasabb felülete a Mapire oldal, amely az Időgép számára is remek hátteret ad. A 2014 szeptemberében bemutatott oldal alapvetően az egykori Osztrák–Magyar Monarchia, a Habsburg Birodalom területét ábrázoló történeti térképek feldolgozását és közzétételét tűzte ki célul. A név is innen ered: rövidítés és szójáték a Mapping the Empire, a Birodalom feltérképezése szavakból. Az oldal legnagyobb erőssége a georeferálás, vagyis hogy minden egyes pixelponthoz GPS koordinátát rendeltek. Ennek köszönhetően egy mai, aktuális információkat tartalmazó térképpel szinkronizálva, egy-Hungaricana – Budapest Időgép Egy több éve, sőt évtizede zajló, Európa-szerte kimagasló kezdeményezés – az Időgép – és a hozzá hasonló online platformok státusza a vírus hatására átalakult. A korábbi „nice to have”-ből (jó, ha van) egy „must” (kötelező) lett. Azok a gyűjtemények, amelyeknek nem volt – vagy időközben nem lett – digitális, online hozzáférhető tartalmuk, szolgáltatásuk, de legalább egy adatbázisuk, teljesen elvágták magukat a külvilágtól, a célközönségüktől és ezáltal akár a továbbéléstől is.