Budapest, 2019. (42. évfolyam)
9. szám, szeptember - Nemes Tamás: Hozzá Ofner Roth Wein!
27 lemes. Az úrra, mint háznépire, ez jó benyomást tőn. (...) Elérkezett végre egy hosszú év leforgása után a magyar bor és a ládák azonnal kinyittattak; sok széna és szalma közt csak itt-ott rejtezék egy-egy keskeny nyakú, rosszul bedugott palackocska, része összetörött, része elfolyt, része elromlott. A benyomás kellemetlen volt! Még többször próbálá a hozzám igen szíves Úr magyar borokkal szerencséjét, de hasztalan.” A magyar borok népszerűsítéséhez kívánt azzal is hozzájárulni, hogy 1841. december 5-én módosított végrendeletében így intézkedett: „A pesti Nemzeti Casino társaságnak ajándékozok egy kétszáz aranyat érő serleget, melyet ti kedves barátim jó ízléssel s im ezen felírással készíttetni ne terheltessetek: »Nem halt az meg, ki honosinak emlékezetében él« oly szoros feltétel alatt, hogy minden esztendőben tartassék ott egy részvényesi ebéd s akkor az én emlékezetemre üríttessék ki az említett serleg, mely az akkori borok leghelyesebbikével legyen megs megtöltve.” A jelentkező magyar gazdák borai számára a Nemzeti Casinóban egyfajta látványpincészetet javasolt kialakítani, ahol a helyi fogyasztás mellett nagyobb tételek potenciális bel- és külföldi vásárlóinak kóstoltatására is szolgálhattak az ott tároltak. Egyes tagok nagy mennyiségben szállíttatták eladásra szánt, jó minőségű borokkal töltött, gondosan lepecsételt palackjaikat a Casino pincéjébe, ahonnan igényes vevőkörrel bíró kereskedőkhöz juthattak el. Az italok 175 évvel ezelőtti felsorolásában az itthoni vörös boroknál szerepel 1822. évjáratú palkonyai és 1834. évi budai – Ofner Roth Wein – palackonként 20 krajcáros árral, valamint sashegyi mindösz sze egy hatosért – az utóbbi kettő minden bizonnyal Kadarka, az életüket századok óta sanyargató török uralom elől a Magyar Királyságban oltalmat kereső szerbek által behozott, a hazánkba érkezése óta addig eltelt 150 év alatt először a szerémségi Tarcal-hegy lejtőin meghonosodott, majd több más magyarországi borvidéken is széles körben elterjedt kékszőlő hagyományosan káciban, csömöszöléssel erjesztett leve. Fehér borokból azon a nyáron választhattak Kőbányáról 1834-es évjáratút 16 vagy ugyanonnan pince és évjárat megjelölése nélkülit 5 krajcárért, a többi borvidékről származó óborok közül 24 krajcárért neszmélyi vagy 20-ért magyarádi 1827-est, 30-ért pedig 1836-os somlait (így! – sajnos azóta nyelvünkből kifelejtődött, hogy aki vagy ami Somlóról való az somlai, Koltóról koltai, Poroszlóról poroszlai, nem pedig somlói, koltói, poroszlói, stb.). Volt még 1822. évi sári csupán 7, 1830-as váli mindössze 14 krajcárért. Fehér desszert borokból Sauternes és Château Lafitte (ez utóbbi vélhetőleg petit manseng szőlőből) 8 forintos, míg tokaji 5 forintos árral került a borlistára. Pezsgő viszont csakis külföldi, mégpedig olyan márkák, amelyek azóta is rendületlenül a kifinomult ízlésűek kedvencei, érthetően már akkor is „húzós” árakon: Cliquot 10, Moët vagy Bollinger 9, Mumm, Perrier, Giesler vagy Chanoine Frères 8 ft-ért. (A Bollinger név valaki németes kiejtése nyomán Polingernek írva került a listába.). Meglepő, hogy nem tartottak hazai gyártású pezsgőt, noha a magyarországi gyártás már 1825 óta működött. Pesten Prückler Ignác 1834-től készített pezsgőt, a pozsonyi Esch és Társa pezsgőgyár 1835-ben pedig már Széchenyi pezsgőt is forgalmazott. Azt pedig igazán méltó lett volna állandóan tartani a Casinoban, elvégre pezsgő szavunkat is éppen a legnagyobb magyar alkotta. Akinek a Nemzeti Casino megszervezése és beindítása ugyanolyan tiszteletre méltóan zseniális tette volt, ahogy rengeteg más, szerencsére szintén megvalósult kezdeményezése. A Nemzeti Casino étterme a Cziráky-palotában Nyugta tagdíj befizetésről
