Budapest, 2019. (42. évfolyam)

9. szám, szeptember - Nemes Tamás: Hozzá Ofner Roth Wein!

27 lemes. Az úrra, mint háznépire, ez jó benyo­mást tőn. (...) Elérkezett végre egy hosszú év leforgása után a magyar bor és a ládák azon­nal kinyittattak; sok széna és szalma közt csak itt-ott rejtezék egy-egy keskeny nyakú, rosszul bedugott palackocska, része összetö­rött, része elfolyt, része elromlott. A benyo­más kellemetlen volt! Még többször próbálá a hozzám igen szíves Úr magyar borokkal sze­rencséjét, de hasztalan.” A magyar borok népszerűsítéséhez kívánt azzal is hozzájárulni, hogy 1841. december 5-én módosított végrendeleté­ben így intézkedett: „A pesti Nemzeti Casino társaságnak ajándékozok egy kétszáz ara­nyat érő serleget, melyet ti kedves barátim jó ízléssel s im ezen felírással készíttetni ne terheltessetek: »Nem halt az meg, ki hono­sinak emlékezetében él« oly szoros feltétel alatt, hogy minden esztendőben tartassék ott egy részvényesi ebéd s akkor az én emlékeze­temre üríttessék ki az említett serleg, mely az akkori borok leghelyesebbikével legyen meg­­s megtöltve.” A jelentkező magyar gazdák borai szá­mára a Nemzeti Casinóban egyfajta lát­ványpincészetet javasolt kialakítani, ahol a helyi fogyasztás mellett nagyobb tételek potenciális bel- és külföldi vásárlóinak kós­toltatására is szolgálhattak az ott tároltak. Egyes tagok nagy mennyiségben szállíttat­ták eladásra szánt, jó minőségű borokkal töltött, gondosan lepecsételt palackjaikat a Casino pincéjébe, ahonnan igényes vevőkör­rel bíró kereskedőkhöz juthattak el. Az italok 175 évvel ezelőtti felsorolá­sában az itthoni vörös boroknál szerepel 1822. évjáratú palkonyai és 1834. évi budai – Ofner Roth Wein – palackonként 20 kraj­cáros árral, valamint sashegyi mindösz ­sze egy hatosért – az utóbbi kettő minden bizonnyal Kadarka, az életüket századok óta sanyargató török uralom elől a Magyar Királyságban oltalmat kereső szerbek által behozott, a hazánkba érkezése óta addig eltelt 150 év alatt először a szerémségi Tarcal-hegy lejtőin meghonosodott, majd több más magyarországi borvidéken is szé­les körben elterjedt kékszőlő hagyományo­san káciban, csömöszöléssel erjesztett leve. Fehér borokból azon a nyáron választhat­tak Kőbányáról 1834-es évjáratút 16 vagy ugyanonnan pince és évjárat megjelölése nélkülit 5 krajcárért, a többi borvidékről származó óborok közül 24 krajcárért nesz­mélyi vagy 20-ért magyarádi 1827-est, 30-ért pedig 1836-os somlait (így! – sajnos azóta nyelvünkből kifelejtődött, hogy aki vagy ami Somlóról való az somlai, Koltó­ról koltai, Poroszlóról poroszlai, nem pedig somlói, koltói, poroszlói, stb.). Volt még 1822. évi sári csupán 7, 1830-as váli mind­össze 14 krajcárért. Fehér desszert borokból Sauternes és Château Lafitte (ez utóbbi vélhetőleg petit manseng szőlőből) 8 forintos, míg tokaji 5 forintos árral került a borlistára. Pezsgő viszont csakis külföldi, mégpedig olyan márkák, amelyek azóta is rendületle­nül a kifinomult ízlésűek kedvencei, érthe­tően már akkor is „húzós” árakon: Cliquot 10, Moët vagy Bollinger 9, Mumm, Perrier, Giesler vagy Chanoine Frères 8 ft-ért. (A Bollinger név valaki németes kiejtése nyo­mán Polingernek írva került a listába.). Meglepő, hogy nem tartottak hazai gyártású pezsgőt, noha a magyarországi gyártás már 1825 óta működött. Pesten Prückler Ignác 1834-től készített pezsgőt, a pozsonyi Esch és Társa pezsgőgyár 1835-ben pedig már Széchenyi pezsgőt is forgal­mazott. Azt pedig igazán méltó lett volna állandóan tartani a Casinoban, elvégre pezsgő szavunkat is éppen a legnagyobb magyar alkotta. Akinek a Nemzeti Casino megszervezése és beindítása ugyanolyan tiszteletre méltóan zseniális tette volt, ahogy rengeteg más, szerencsére szintén megvalósult kezdeményezése. A Nemzeti Casino étterme a Cziráky-palotában Nyugta tagdíj befizetésről

Next

/
Oldalképek
Tartalom