Budapest, 2019. (42. évfolyam)
4. szám, április - Horváth Júlia Borbála: SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK - Forradalmi hétköznapok
BUDA PEST 201 9 / 4 16SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK Miután az emblematikus márciusi napokon mindenki kiélhette vonatkozó lelkesedését, hihetnénk, hogy a kutyát sem érdekli, pontosan mi történhetett a forradalmat követő időszakban. Alig egy héttel a piros betűs ünnep után azonban népes sétacsoport gyülekezik a Petőfi Irodalmi Múzeum előtt, és civil romantikával szívja magába a nem ismert epizódokat; az elsődleges sztár ezúttal is Petőfi Sándor. Érthető az érdeklődés, hiszen kit ne izgatna, hogy hol találkoztak a forradalmárok, ha szót akartak váltani egymással, merre indultak, ha biliárdozni támadt kedvük és amikor színházba mentek. Mi történt esténként a Csiga vendéglőben, hol találta ki Heltai Jenő a »mozi« szót, és hogyan lett menyasszony Török Sophie? Na, de ki tudja, mi volt a Pilvax eredeti neve? A válaszadás előtt rejtelmesebb kérdések foglalkoztatják a társaságot, mintsem egy történelemkönyvből kiolvasható adat. Vajon mit csinál egy költő, ha ideges? Rágyújt egy elszívhatatlan szivarra? Vörösmarty például nem mindenkit kínált meg a saját termesztésű dohányból készült szivarjaiból, de aki részesült a kitüntetésben, bár ne tette volna, mert mintha mérget szippantott volna magába, olyan erős volt. A 19. század végétől a legizgalmasabb életképek kávéházak rejtekében láthatók. Babits Mihály a New Yorkban kérte meg Tanner Ilona kezét, Josephine Baker, Thomas Mann, dó vendég volt Petőfi Sándor, mivel az egykori fogadó melletti házban lakott vagy fél évet. Kétségtelen, hogy nem túl hosszú időszak volt, viszont ott írta a János vitéz óriásos jelenetét! Egyébként legkevesebb öt lakásban élt Pesten; persze nem egyszerre! De ebben sem lehetünk biztosak, mivel a fennmaradt levelei dátumozásában egyazon időpont más-más helyszínnel szerepel... Ufó lehetett ez a Sándor... Azt tudtuk, hiszen rövid, de annál jelentősebb életében öt helyett is teljesített, majd rejtélyesen eltűnt. Lehet, hogy nem halt meg a szabadságharcban... Vita kerekedik a barguzini sztori kapcsán, végül a sétavezető igazságot tesz: A Szibériában feltárt leletről megállapították, hogy nyolcvan százalék bizonyossággal női maradvány; a lényeg, hogy a közeljövőben további kutatások indulnak a helyszínen, meglátjuk, milyen eredménnyel... Ó, húsz százalék sem kevés esély a mai gender-terhes időkben... A modern nemi identitások területén tájékozottabbak mosolyognak a megjegyzésen, és elégedetten kikerülnek egy csókolózó fiú-lány párocskát. A zajban alig érteni a további történeteket, s behúzódván az egykori Holzer–Úttörő–Ifjúsági Áruház árnyékába, a sétavezető tableten képeket vetít. A siheder képű ifjú Petőfi (21 éves). A férfias (26 éves) – festmények – és a híres dagerrotípia: pókhálós filmkockáról szúrós tekintettel méregeti az utókort az egyik legnagyobb magyar hős. Forradalmi hétköznapok A hetvenes-nyolcvanas években, a Petőfi-szobornál Pesten gumibotozásra is sor került, ám a fiatalok rendre kifejezték, hogy őket az eredeti ’48-as üzenet érdekli, nem pedig az úgynevezett FIN, az egybegyúrt „forradalmi ifjúsági napok”. Hiába akarta a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ), nem lehetett együtt ünnepelni március 15-ét, március 21-ét és április 4-ét. (Infostart nyomán) . Maurice Ravel szintén ellátogatott a legendás pesti kávéházba. Nos, de ki tudja, hogy hívták eredetileg a Pilvaxot? A Café Renaissance-t 1842-ben vette át Pilvax Károly. Pár évvel később Fillinger János bérelte ki, de a nevet megtartotta. Akkoriban a kávéháznyitás feltétele a négyméteres belmagasság és két darab biliárdasztal elhelyezése volt. A már korábban odajáró, kispénzű márciusi ifjak részére ennél is vonzóbb körülménynek számított a közintézmények közelsége, s hogy a reggeli kávé mellé ingyen újság olvasás járt.... Aha, amolyan akció... Így hát kiderül, hogy nemcsak a vendéglős, de a forradalmár is csak ember; Petőfi például hazaküldte tizenötödikén délben a népet, ebédelnének meg, s akinek délutáni ejtőzése további izgalmakat kíván, jöjjön vissza. És visszajöttek. Azután megint hazamentek. Ettek-ittak, szerettek, lelkesedtek, és sokat futottak a pesti utcákon, olykor elkenődtek, mert közben gyakorta változott a széljárás. A város nyilván másképp nézett ki, mint ma. Úgy hetven-kilencvenezer lakos élt benne, a mintegy kétszázhatvan utcából mindösszesen száz-valamennyi volt lekövezve... Kíváncsi tekintetek csüggnek, s áhítattal kutatnak nyomok után a poros belvárosi utcasarkokon. Az Astoria Szálló homlokzatára gondos kezek által kiírattatott, hogy e helyen állan-
