Budapest, 2019. (42. évfolyam)

4. szám, április - Elek Lenke: MÁS KOR–MÁSKÉNT - Lúzer vagy? Nem, user!

12 Az édenkerti alma elfogyasztása óta tudjuk, hogy az emberiség eredendő bűne a fogyasztás – mondta a tavaly elhunyt kiváló reklámfilm-rendező, Sas István. Márpedig ha fogyasztani akar valaki, arra csábítani is kell – így van ez, amióta elmúlt a tömeges nyomor időszaka, és véget értek a nagy éhínségek. A műfaj felvirágzása viszonylagos árubőséget és jómódot feltételez. De onnantól kezdve aztán megállíthatatlan a folyamat. Nem, user! A hirdetések megjelenése a megszokott életmenet része volt régen, és az ma is – miközben nagyon jellemző egy adott népre. Hogy is írta zseniálisan Örkény ? Az atombom ­ba lezuhanása után „már másnap, az Operával épp átellenben, egy romház kövein megjelent egy cédula: Hozott szalonnával egérirtást vállal doktor Varsá nyiné.” Más kérdés, hogy egy ilyen cédula nem zavart senkit, mint ahogy az sem, ha reklám látható a házfalon, a gyufaskatulyán, a hirdetőoszlopon és a tejes dobozon. Az ősrobbanás a tévével kez­dődött és az internettel folytatódott. Tavaly Magyarországon a négy év feletti teljes népességet alapul véve, naponta átlagosan 6,5 millió embert ért el legalább egy percre a televízió, közülük 6,1 millió látott legalább egy hirdetést. Az egy főre jutó átlagos napi reklámnézési idő 30 percet tett ki, ez a teljes tévénézési idő 10,6 százaléka volt. Egy néző naponta átlagosan 110 reklámot látott – olvasom egy felmérésben. Nekem nincs tévém, reklámokat se nézek – dicsekednek értel­miségiek. Merthogy ez az új trend. Ezt jól tudják a világ nagy ügy­nökségei is. Hiába menekülsz, hiába futsz – ha tévé helyett a lap­topodba bújsz, minden percben felugrik valamelyik szállásfoglaló oldal, hiszen a gép megjegyezte, hogy te három hónappal ezelőtt kerestél egy szobát Párizsban, vagy naponta előjön egy home dekor webshop, merthogy karácsonykor náluk szerettél volna vásá­rolni egy vázát. Zenét akarsz hallgatni? Hiába nyomatod a you­tube-ot, akkor is először meg kell nézned a hirdetéseket, és csak azután csendülhet fel a kedvenc számod. Online olvasod az újságo­kat? Ugyanazokat a reklámfilmeket láthatod, mint a tévében. És a jövőről, a közösségi oldalakról még nem beszéltünk... Lúzer vagy? más kor–másként BUD A PEST 201 9 / 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom