Budapest, 2018. (41. évfolyam)
12. szám, december - Simplicissimus Budapestje
szöveg: X Y FOTÓ: X Y 15 épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ olyanok, akiket valamiért „furcsának” tartunk, és nem engedjük meg nekik, hogy ne a „furcsa” vagy a „más” pozíciójából válaszoljanak. Egyébként az apukám vietnami. 2012 óta dolgozom a Járókelőn/Járókelőnél, csak az intenzitás változott aszerint, hogy éppen mennyi szabadidőm volt, vagy éppen volt-e munkabérre pénz, és ezt hogyan osztottuk be. Amikor olyan időszakok voltak, amikor a Járókelő kisebb része volt az életemnek, akkor civil szervezeteknél dolgoztam például az Átlátszónál vagy a K-Monitornál, menetközben lehúztam két évet Londonban is egy fenntartható közlekedést és egészséges életmódot népszerűsítő cégnél. Az ezek előtti előző életemben főként újságírással és televíziós műsorgyártással foglalkoztam. Az ELTE kommunikáció- és médiatudomány szakán tanultam főként médiatudományt és mellette egy kis olasz nyelvet és kultúrát. Most pedig a Közép-európai Egyetemen tanulok szociológiát, ezen belül is városszociológiát. Szokták kérdezni, hogy melyik ügyre vagy a legbüszkébb. Vannak személyes kedvenceim, de igazából minden ügyre nagyon büszke vagyok. A Járókelőről azt kell tudni, hogy ez egy közösségi alapú kezdeményezés, több ezer felhasználó regisztrált, és mára közterületi problémák tízezreit küldték el nekünk és rajtunk keresztül az önkormányzatoknak, szolgáltatóknak. Bármilyen kicsi kátyúról vagy akár egy csomópont átalakításáról, nagyobb beruházásról legyen szó, ha megoldódik egy közterületi probléma az emberek jelzése és a mi közreműködésünk révén, az egy nagyon jó élmény mind a problémát jelző városlakónak, mind az önkormányzat munkatársainak. Én ezért a folyamatos kommunikációért dolgozom, és arra vagyok a legbüszkébb, hogy elértük, hogy az érintett felek megbízzanak bennünk és egymásban is – az esetek túlnyomó részében. De vannak azért bőven kudarcaink is... A legtanulságosabb nemrég történt. Egy Budapest-közeli település önkormányzatában együttműködést és lehetséges anyagi támogatást emlegettek a megbeszélésünkön annak kapcsán, hogy elindítjuk ott is a Járókelőt egy helyi önkéntes segítségével. Többször visszatértek arra, hogy szeretnék kontrollálni a Járókelőre érkező bejelentéseket, hogy azok milyen kategóriában érkezhetnek, én pedig mondtam, hogy olyan megoldást kell találnunk, ahol ők ebbe nem szólnak bele közvetlenül, hiszen a Járókelő a mi kezdeményezésünk, nem módosítjuk csak úgy egy önkormányzat kérésére. Az önkormányzat egyik munkatársa megkérdezte, hogy van-e az a pénz, amennyiért megtesszük ezt, én azt hittem, hogy csak viccel, és folytattam tovább a tárgyalást abban a hiszemben, hogy az ő támogatásukra is számíthatunk a munkánkban, mert azt hosszasan fejtegették, hogy szeretnének a jövőben jobban építeni a lakossági jelzésekre. Mikor egy hét múlva elindítottuk a Járókelő helyi ágazatát az ottani önkéntesükkel, írtak egy haragos levelet, amiben számon kértek, hogy miért indultunk el az ő jóváhagyásuk nélkül. Támogatásról már szó sincsen, ami nekünk nyilván azért fáj, mert civil szervezetként az adományok a legfőbb bevételünk. Ezt a végkimenetelt én vezetőként egyértelmű kudarcként éltem meg, azt hogy nem értettem, hogy arra kérnek, hogy olvassak a sorok között, mikor elég nyilvánvaló szituációt teremtettek erre a tárgyaló felek. Azt is kudarcként éltem meg, hogy végül nem őszinte együttműködési szándék volt a tárgyalás kezdeményezése mögött. Támogatók nélkül nem menne a munka ilyen mennyiségben. Én nem az a típus vagyok, aki könnyen kér anyagi támogatást, de a Járókelő révén megtanultam, hogy nem szégyen megkeresni a lehetséges támogatókat azzal, hogy járuljanak hozzá a kezdeményezésünk fenntartásához és sikerre viteléhez. Így sikerült idáig eljutnunk többek közt a Concorde Értékpapír Zrt. anyagi támogatása révén, de sokan támogattak minket szolgáltatással is, ilyen volt például a Mito vagy a Precognox. A támogatókeresés egyébként folyamatos, gyanítom, hogy ez olyasmi, ami soha nem zárul le egy civil szervezet életében. A budapesti önkénteseink száma ez év októberre több mint a duplájára nőtt a tavalyihoz képest, a jövő évre a célunk az, hogy a vidéki településeinket (Debrecen, Székesfehérvár, Pécs stb.) erősítsük önkéntesek számában és helyi aktivitásban is. Büszke vagyok arra is, hogy ha „elütne a villamos”, a projekt biztosan folytatódna. Simplicissimus szabadságra megy A Simplicissimus álnév először 1993 tavaszán jelent meg a 2000 folyóirat hátlapján, az akkor indult Urbi&Orbi rovat alatt. 2009-ben költözött át a Budapest hasábjaira. Sokan tudják, hogy ezt a szerző Grim melshausen (1622–1676) német regényírótól vette kölcsön. Ő egyébként olyan jól őrizte inkognitóját, hogy csak 1837-ben derült fény kilétére. Simplicissimus legjobb barátja, Complicatus is fel-feltűnt ebben a rovatban. Simplicissimus portréját Orosz István grafikusművész rajzolta meg. Azért választottam a „lehető legegyszerűbb lélek” jelentésű önirónikus álnevet, mert szerettem volna kiélni – gondolatkísérletek formájában – városjobbító gondolataimat, melyeken egyfolytában töprengek. Nagy öröm volt ezeket olykor Complicatus jóval földhözragadtabb hozzáállásával ütköztetni. Januártól egy ideig ne keressék az olvasók ezt a rovatot, tíz év után a szerző „tanulmányi szabadságra” megy. A jövő évben újra akarja írni Budapest angol, illetve magyar nyelvű portréját. De lehet őt követni a Facebook oldalán, sőt, Twitter, illetve Instagram csatornáját is pörgetni kívánja. 15 fotó: Minkó Mihály
