Budapest, 2018. (41. évfolyam)
11. szám, november - Buza Péter: A NAGY HÁBORÚ - A fa, ha égig ér
BUDAPEST 2018 / 11 1010 A nagy háború emlékeit idéző naptárunkban az utolsó hónapokra lapozunk. Az 1899-ben született Marjai Lajos 1917 októberében a 101-esekhez, a sárgarigókhoz vonul be Békéscsabán, akárcsak a naplós Lajos. Tizennyolc éves. 1918 februárjában a tartalék csapattestek egyikének katonájaként a csehországi Neuhausban ((ma Jindřichův Hradec) állomásozik. Tudjuk, mert innen ír levelet február 7-én öccsének, Istvánnak, Gyomára. Unokája, Marjai Lilla őrzi a levelezőlapot a fontos üzenettel: „... már nem sokáig telelünk itt (...), megyünk a frontra.” Március 5-én vagonírozzák be, végrehajtandó a sokadik eredménytelen isonzói-doberdói áttörési kísérletet. A magyar bakák történelmi mészárszékére érve, március 18-án Görznél (Gorizia) keveredik először harcba. Ekkortól fogva a Piavénél vesz részt „több neves ütközetben majd a 48. gy. e.-hez (toborzási központja Nagykanizsa – B. P.) helyeztetett át, ahol géppuskás kiképzésben részesült. Mint ilyen küzdötte végig valamennyi ütközetet az összeomlásig.” Az idézett katonás életrajz for rása a 101-es zászló alatt című, 1934-ben megjelent munka. Összeállítója a hasonnevű unoka-unoka-unokaöcsre, az 1894-ben született Marjai Lajosra nem veszteget egyetlen mondatot se, holott ő aztán igazán végigküzdötte a nagy háborút. Egységét – amely gyakorlatilag elfogyott – 1918. március 26-án oszlatják fel, karhatalmi századba osztják be, Sziléziába vezénylik, s ahogy arról néhány mondatban már megemlékeztem az októberben publikált első közleményben, ő is megfordul Neuhausban. November 4-én érkezik haza Gyomára, gyógyult sebesüléseitől eltekintve épen és egészségesen. Az ifjabbik Lajos tíz nappal később követi. A 101-esek fentebb idézett emlékkönyvének szövege szerint: az összeomlás után „a vissza vonulás alatt súlyosan megbetegedett, Gyomán nyert házi ápolást”. Seprényi Sára (és Marjai Sándor) Lajos nevű déd-, illetve Lajos nevű ükunokája egymástól minden tekintetben független, életük más-más utakon folytatódik. Naplós Lajos nyomát a húszas évek elejéig követhettem, az ifjabbik Lajosét tovább mesélhetem. Egészen az újabb nagy háborúig, amikor életútja, negyvenhat évesen, tragikus véget ért. A fa, ha égig ér Két Marjai Lajos sírt fel az 1890-es években Gyomán. Mindkettőjük közös ősanyja Seprényi Sára. Egyiküknek (született 1894-ben), aki naplót írt keserves fronthónapjairól (BUDAPEST, 2018 október), az ükanyja volt. A másiknak (született 1899-ben) a dédanyja. Utóbbinak ma élő utódait sikerült megtalálnom. Sokáig abban a hitben örültem a szerencsémnek, hogy ő volt Doberdo-Isonzónak többszörösen kitüntetett, negyven hónapi frontszolgálattal sújtott, feljegyzéseit ránk hagyó hőse. De hamar kiderült, csupán távoli és névrokonok. a nagy háború
