Budapest, 2018. (41. évfolyam)
1. szám, január - Bardóczi Sándor: Vagy inkább harmincezret?
BUDAPEST 2018 január 25 és körutak mind-mind kettős vagy négyes fasorral születtek újjá. Érdekes kordokumentuma a dualizmus-kori Budapest végnapjainak egy 1911-es füzetecske, Molnár János székesfővárosi tanító irománya. A főváros elég fontosnak tartotta ahhoz, hogy házinyomdája kiadja. Budapest fái a harmincoldalas füzet címe, és a lapok között egy kezdetleges korabeli kataszter „térinformatikája” bontakozik ki. A szerző azonosítja azokat a gyakori fafajokat, amelyek a budapesti fásítást jellemezték. Füzete első fele a taxonok részletes, egyenkénti leírása, második fele pedig egy utcanév–fafaj lista. Célja nem más, mint az iskolai természettudományos séták számára segédletként szolgálni: megismertetni ezt az élő világot a gyerekkel. Molnár 16 fafajt azonosít, s jól kiolvasható belőle, mely pesti utcának mi volt a jellegzetes növényfaja, amivel beültették. Kosztolányi 1906-ban írt híres ver séből nem derül ki, mik is voltak azok a bizonyos édes illatú Üllői úti fák, Molnár János munkája ebben is eligazít bennünket: „a Kalvin tértől a Körútig korai és zöld juhar; a körúttól a József-fiárvaházig zöld juhar, a József-fiárvaháztól a Szent István kórházig szil; a Szent István kórháztól a Ferenc József laktanyáig juhar és gleditchia v. tövisfa”. Nem mondhatni, hogy olyan sok maradt belőlük, ahogy a Kálvin tér és a Múzeum körút juharai és hársai sincsenek már a helyükön. A József körút ma kegyetlenül körbebetonozott, ám szívósan helyt álló ostorfáinak helyén akkor még a hárs és a zöld juhar uralkodott. A füzet abból a szempontból is érdekes kordokumentum, hogy milyen fákat tekintettek akkor várostűrőnek. Ma ezeknek már csak a töredékét tudjuk használni, olyan mértékben romlottak a környezeti feltételek. A platánhoz nincs elegendő szabad tér és talajnedvesség, s ha ilyen nincs, akkor csak kínlódik, beteggé válik. A vadgesztenyét az aknázómoly tizedeli, s hasonlóan helyigényes. Az eperfa a szemetelő termése miatt lett kegyvesztett. Az ostorfáról kiderült, hogy idősebb korban törékeny az ágrendszere és üregesedik a törzse. A hársat a rossz levegő teszi érzékennyé a fertőzésekre. Szilfáink tömegét pusztította el a szilfavész. Az égerfát a vizeink hiánya, a kisvízfolyások csatornákba kényszerítése tette indexre. A nyírfáról kiderült, hogy masszívan allergén, túl sok kipufogógázt abszorbeál a pollenjén. A nyárfáról pedig tömegesen azt hiszi a városi lakosság, hogy allergizál (pedig nem), s repítőszőrös termése zavarja a természettől meglehetősen elidegenedett városi embert. Ebben a kegyetlen világban pedig már alig akadnak Molnár Jánosok, akik szeretnék a városi fákat – jó tanító módjára – megismertetni és megszerettetni a gyerekkel. Valami megszakadt a Budapest fásításának folyamatában, és ezt a szakadást, a két világháborút és következményeiket azóta sem hevertük ki igazán. Az igény és a remény azonban megmaradt. Budapestre pedig, már folyamatban is van, megérkezik legalább tízezer új fa. Kívánom, hogy kövesse őket sokkal több, s közben a régiekről se mondjunk le egyszerűen. Minden fa hős, amelynek sikerült túlélnie a 20. századot. Megérdemlik, hogy gondjukat viseljük, megtartsuk őket. Sokszorosan meg szokták hálálni. 1900-ban, a Múzeum körúton 1905: csemeték sora a Bajcsy Zsilinszky úton (akkor Váci körút) forrás: FORTEPAN forrás: FORTEPAN – Erdélyi Mór felvétele
