Budapest, 2018. (41. évfolyam)
7. szám, július - Daniss Győző: A NAGY HÁBORÚ - Soha annyi pezsgőt
szöveg: DANISS GYŐZŐ 27 A fővárosi divatvilág sem sokat törődött a háborúval – igaz, hihették, hogy a fronton rendjén mennek a dolgok, hogy győzünk, hiszen csapataink mindenütt az ország határain kívül harcoltak. Sokak igénye változatlanul a békeidők lehetőségei szerint alakult. Kevesen olvashatták a Bőr és Cipő című szaklap cikkét (1917. június 22.): „A sámfa-kaptafa gyárak ez idő szerint fatalpakat gyártanak. A női cipő modellőrök katonai csizmák modellírozásával foglalkoznak. A gyárosok pedig nemigen hajlandók új divatokat publikálni, úgy gondolván, hogy a luxuscipőkre ráérnek majd a háború után. Egyébiránt a gyártási lehetőségek napról napra súlyosabbal lesznek. Az anyagkészletek vége felé járnak, minden-minden a háborúhoz alkalmazkodik, csak éppen az asszonyok és lányok azok, akik nem hajlandók a fantasztikusan kiállított divatcipőről lemondani. Egész eréllyel követelik ugyanazokat a cipőket, amelyeket régebben, mondjuk, nagyon régen kaphattak ugyan, de amelyeket most már a legjobb akarattal sem tudnak készíteni a számukra.” Krúdy már egy esztendővel korábban felfigyelt a jelenségre (Magyarország, 1916. november 12.): „A történetíró tollára méltó a változatosság, amely Pesten a hölgyvilágon történt. Messze külvárosokból jöttek ismeretlen nők, hogy ezerkoronás ruhákat rendeljenek a boltokban, hol a régi vevők, a háborús viszonyok folytán, adósak maradtak...Mindent megvettek, amelyről azt hallották, hogy divat. Métermázsás nők és lenge soványok mohón kapaszkodtak az új ruhákba. Nyárutóban a versenytéren már dús prémekben jelentek meg, mert korán, »olcsón« vették a téli toalettet. A nehéz bundákban izzadva állották az enyhe napsugarat.” És volt hová menni a téli toalettekben, mert a lóversenyélet ez idő tájt is eleven volt. Pár nappal azután, hogy Tisza István bejelentette a parlamentben a háború elvesztését, a lapok az úrlovasok kilencnapos alagi meetingjét hirdették, az újoncok akadályversenyével. Hogy ott megestek-e szabálytalanságok, csalások, nem tudni. De az bizonyos, hogy annak az évnek a júniusában a parlamentben vita robbant ki a lóversenycsalásokról. Huszár Károly képviselő emelt hangon követelte, hogy szüntessék meg a bukmékerek és a zsokék összejátszásának lehetőségét és fékezzék meg a közönség nagy téteket megmozgató játékszenvedélyét. Serényi Béla földművelési miniszter jövőbeni vizsgálatot ígért, Wekerle Sándor miniszterelnök pedig – noha elismerte a játékszenvedély csillapításának fontosságát – arról beszélt, hogy a lóversenyekre közgazdasági és idegenforgalmi szempontból is szükség van. A Népszava (1918. június 13.) megerősítette a Huszár Károly interpellációjában elhangzottakat: „A turf forgalma egy nap alatt nagyobb összeg, mint amennyit 50.000 magyar hadiárva és özvegy kap egy évben.” A háborús évek keserű (vagy inkább: egyik keserű) hátországi fintora – és szinte érthetetlen jelensége – volt néhány hanglemezsiker. A szinte a vízcsapokból is folyó Wágner „hangszerkirály” több lemezt is kiadott 1918-ban. És forgalmazta azokat nem pénzért, hanem hat darab régi, használt példányért. Két különleges is volt köztük. Az egyiken a népszerű fővárosi komikus, Ujvári Károly, a másikon a Magyar Színházban a Dollárpapa címszerepét játszó Gyárfás Dezső telefonbeszélgetését hallhatták a gramofontulajdonosok. Tréfás beszélgetések voltak. A soksok lapban számtalanszor megjelentetett hirdetések szerint „elejétől végig halálra nevettetők” – 1918-at mutatott a naptár. Fogyóban a 4711. számú kölni A Borsszem Jankó egy a háborús vereséghez már nagyon közeli számában (1918. május 19.) egy képzeletbeli – de nem valóságalap nélküli – portréban vizionálta, hogy a divat igényeket tekintve sok férfi sem maradt el a szebbik nem némelyik reprezentánsától: „Ezerötszáz koronás ruhákban jár, selyemharisnyát hord, amelynek színe csokorba kötött nyakkendője és szivarzsebéből lefityegő selyem zsebkendője színétől egyetlen árnyalattal sem tér el. Panaszkodik, hogy a magyar ruhakelmék durvák, hogy finom fehérneműkért Csehországba kell utazni és ingeit Prágában mosatja. Borotvált képű, monoklit hord, gyalog nem látni, csak kétfogatún vagy autón, délutánonkint a Gerbeaudban ül, este a Hungáriában vagy a Margitszigeten vacsorázik, bosszús, ha csak magyar pezsgőt kap, rejtett forrásokból eredeti havannái és egyiptomi cigarettái vannak, a klubjában külön főzet valódi feketét, rengeteg sokat szenved a háborús nélkülözések miatt, főképpen azért, mert a 4711. számú kölnivizes üvegei és angol pipereszappanai már csak egy esztendőre futják.” Az „elegáns téli öltözet szőrmedísszel” modellhez nem kevesebb, mint négy és háromnegyed méter 110 centiméter szélességű bársonyra, valamint 135 centiméter hosszú és 55 centi széles szőrmére volt szükség. (Tolnai Világlapja, 1918. november 16.) Pénzért nem, csak hat régiért lehetett hozzájutni az „Elejétől végig halálranevettető!”-ként ajánlott új 1918-as hanglemezhez (Vasárnapi Ujság, 1918. november 3.)