Budapest, 2018. (41. évfolyam)

7. szám, július - Elek Lenke: MÁS KOR – MÁSKÉNT - Benn vagyunk a vízben

BUDAPEST 2018 / 07 4MÁS kor – másként tőitalnak nevezett, színezett, aromás lötty nem szénsavas, követve a víztrendet, a gyü­mölcslevek közül pedig előretörtek a helyben facsartak, amelyek méregdrágák, valamint a címkéjük szerint 100 százalékban gyü­mölcsből készültek. De miután ez utóbbiak is hónapokig elállnak, van bennük hozzáadott cukor és tartósítószer, ellenkező esetben másfél nap után elkezdenének erjedni. Ami leginkább terjedőben van és nagyon káros, az az energiaital. Ahogyan Bruce Wil­lis millió dollárokért hirdeti, kávé helyett ez a trendi. Arról nem szól a reklám, hogy mi van az energiaitalban és milyen a hatása. Igaz, ezt a Nielsen piackutató jelentése sem tárja fel, azt viszont megtudhatjuk belőle, hogy „energiaitalon pörög Budapest”. 44 mil­lió liter fogy belőle országszerte, ennek mint­egy harmada Budapesten és környékén. „A vizsgaidőszak és a fesztiválszezon köze­ledtével párhuzamosan emelkedik az energia­italok fogyasztása is: forgalma 2017. április és 2018. március között 28 milliárd forint fölött mozgott, és 44 millió liternyi fogyott belőle Magyarországon, a Nielsen kiskereskedelmi indexe szerint. Mindez 9 százalékos értékbeli, és 4 százalékos mennyiségi növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.” A tutti frutti íz a favorit, merthogy ezek is ízesítet­tek. Ha nincs valami ízesítve az unalmas, márpedig ezt ma egy percre sem viseli el a társadalom... Lassan ott tartunk, hogy mindenki más­fajta innivalóra esküszik: van, aki a pi vízre, más az oxigénnel dúsítottra, a tündérvízre, a negyedik meg az izotóniás italokra. Állító­lag csak hit kérdése az egész. Babáknak és gazdag különcöknek Az előbb már említettük az ízesített vize­ket. Némelyik aloé verás, kókuszos, kaktu­szos, lime-os, gránátalmás vagy uborkás. (Hány kilométert tesz meg hajón vagy kamio­non, és hány nap alatt egy doboznyi kaktusz­a problémás, hanem az aroma, a festék, a cukor vagy a cukorpótló. Ez tehát divat kérdése, sokan úgy érzik, ez a trendi, a fiatalos. „A magyarok – az osztrákokhoz, németek­hez, csehekhez hasonlóan – egészen 2016. évig a szén-dioxiddal dúsított vizeket kedvelték job­ban, míg a franciák, olaszok, spanyolok a szén­savmentes ásványvizeket. 2016-ban megfor­dult az arány, és 2017-ben már az összesen fogyasztott ásványvíz 53 %-a volt a szénsav­mentes ásványvíz. Egészségre gyakorolt hatása szempontjából egyébként teljesen mindegy, hogy szénsavas vagy szénsavmentes ásvány­vizet iszunk, ki-ki ízlése szerint választhat” – adja tudtul a szakmai szövetség. Nem a víz kerül sokba Egy kissé rosszindulatú, de elgondol­kodtató megjegyzésre bukkantam a neten: az, hogy a mentes víz ugyanannyiba kerül a boltokban, mint a nem mentes, hatalmas üzlet, hiszen széndioxidot se kell belepum­pálni, mégis kiválóan eladható, ugyanolyan áron. Igaz, egy-egy palackban a víz kerül a legkevesebbe, viszont a csomagolóanyag, a palackok szállítása, terítése, adója, a keres­kedő cégek haszna, a reklám, a marketing, a benzinköltség, a rakodók munkadíja – no, az már tetemes. Újabban ezért sem lehet kapni a budapes­ti éttermek többségében szódavizet – nem üzlet, hiszen olcsó, kisebb rajta a haszon. Viszont sokszor az ásványvíznek nevezett nedű, még ha üveges is, (mennyibe kerül ezt is előállítani, szállítani, utána jobb esetben a kiürültet visszavinni, vagy akár csak szelek­tív szemetesbe dobni) csak csapvizet tartal­maz... Akkor minek is hívjuk? És hogy lehet ez? Pedig lehet. Ismét jöjjön egy szakmai meghatározás: „A hazai palackozott vizek döntő többsége ásványvíz, ezen kívül palacko­zott forrásvíz, ivóvíz és különféle dúsított, illet­ve ízesített vízalapú ital van forgalomban (az ízesített vizeket 2016-tól a szénsavas üdítőita­lok közé soroljuk).” Ebből a termékcsaládból is létezik itt­hon luxusmárka és magas minőség: az egyik budapesti bárban olyat is rendelhetünk, amelyiknek a palackja több ezer forintot kóstál, igaz, háromezer kilométerről érke­zik, és nagyon dizájnos az üvegje, némelyik Swarovski kristállyal díszített. Vannak, akik ki sem bontják, csak felteszik dísznek a kony­hapolcra. Az üdítőital- és gyümölcslé-fogyasztá­si hullám mintha kissé lecsengőben lenne, pontosabban: átalakulóban. Egyre több üdí­böngészni, bár jobb helyeken nagyító is talál­ható már az üzletekben. No meg, honnan tudnánk fejből, mennyi magnéziumra, kalci­umra, és még több tucatnyi ásványi anyagra van szükségünk – azon felül persze, amit az ennivalóval magunkhoz veszünk? Mekkora ezekből az összetevőkből az ideális mennyi­ség? Mindenkinek ugyanannyi? Aki 150 centi és 12 éves, annak ugyanannyi szükséges, mint aki 55 éves, 190 centi és 130 kiló? Aki nem iszik ásványvizet, beteg lesz? Ha igen, milyen kórral küzd majd? Kérdések, amelyek­re senki nem felel. A www.blans.hu webmagazin szerint az ásványvizek három legfontosabb összetevője a kalcium, magnézium és a kálium, „így olyan vizet válasszunk, amiben ezek az értékek minél magasabbak” Biztos? Ha valakinek csont­ritkulása van, meg kellene tán beszélni az orvosával a kalcium mennyiségét: mennyi az elég? Ha pedig a szomjazó még külön mag­néziumtablettát szed, ami nagy divat, akkor ügyelni kell a mellette bevitt magnézium mennyiségére. A nátriumtartalomra akkor kell figyelnünk, ha magas a vérnyomásunk, mert ekkor mindenképpen minimalizálni kell az ásványianyag-tartalmat még az ásványvi­zek fogyasztásánál is. Bár szerintem ember nincs, aki mondjuk egy vendéglői rendelés­nél előtte kihozatná az ásványvizes üveget, és megnézetné a pincérrel az adott víz efféle beltartalmát. Bolondnak is néznék. Egyéb­ként is, mindegyik étterem másfajta vizet tart, és csak annyit kérdeznek a vendégtől: Bubist vagy nem bubist? Először is szögezzük le, hogy az egészsé­ges embernek semmi baja nem lesz a szén­dioxidtól, ha különösebben nem hajlamos felfúvódásra, refluxra. Ha bajunk lenne, már kihalt volna Franciaország, Olaszország meg Németország, hiszen a pezsgő, a prosecco meg a sör is tartalmaz széndioxidot. No meg: aki egy délelőtti tárgyaláson mentes vizet kér, mert az trendi, munka után a haverok­kal rendel egy sört, másnap reggel iszik egy kólát, az esti díjátadó ünnepségen pezsgővel koccint... A kólafélékben sem a széndioxid

Next

/
Oldalképek
Tartalom