Budapest, 2018. (41. évfolyam)
5. szám, május - Kiss Bori: EMANCIPÁCIÓ - Laci báró magyarsága
23 SZÖVEG: KISS BORI míg tudtomra nem adták, hogy itt semmi keresnivalóm nincs.” Az illúzióvesztés érthető, hiszen amikor az 1918-as forradalom és a Kommün után önkéntes emigrációjából hazatért, mint a fehérterror és a Horthy-rendszer heves ellenzőjét, perbe fogták. A bíró 1928-ban egyértelműen kijelentette, hogy Magyarországnak állampolgára lehet ugyan, de fia nem. Perének másodfokú tárgyalásán így fogalmazott: „Tíz év óta tudom a vádat: zsidó származású ember nem is lehet magyar, nincs asszimiláció, nincs beolvadás a magyar fajba. (...) Itt állok, mint ennek az alaptalan állításnak az élő szobra, melynek fáj minden tagja, és tiltakozik ez ellen az állítás ellen minden idegszálával.” Hatvany-Deutsch Sándor legidősebb fia volt Lajos. Öccse, Ferenc festőművész és jelentékeny műgyűjtő. A családi anekdota szerint édesapjuk, amikor fiai felől érdeklődtek, így válaszolt: „Az egyik festő, és a másik is bolond!” Ez azonban nem jelen tette azt, hogy ne támogatta volna őket terveikben. Lajos, amint eszmélni kezdett, maga mögött akarta hagyni szüleinek, nagyszüleinek világát, és attól kezdve – mondhatnánk kissé profánul – a passziójának élt. Szenvedélyének – a magyar irodalomnak. Mivel anyanyelvével szinte egy időben tanult meg franciául, angolul rült a térképre”: az általuk alapított cukorgyár 1889-től egészen 2003-ig Közép-Európa egyik legfontosabb üzemi központja volt. A kastélyt Hatvany-Deutsch Sándor (1852– 1913), Lajos és testvérei, Ferenc és Irén édes apja kezdte lakókastéllyá alakíttatni, évtizedekkel később. Az 1910-es évekre vált a család kényelmes otthonává, vendégszobákkal bővítve, díszkerttel körülvéve. Hatvany Sándor halála után lánya és veje, dr. Hirsch Albert kezébe került a hatalmas vagyon, és az épület, a park kezelése is. Ekkor valósították meg a kor legnevesebb kertépítészei segítségével szobrokkal gazdagon díszített díszkertjüket, s hozták létre messze földön híres virágkertészetüket is. A család 1879-ben nemesi rangot kapott, 1897-től használták a kettős, Hatvany-Deutsch vezetéknevet. Hatvany-Deutsch Sándor 1910-ben nyert bárói címet és örökös főrendházi tagságot. A Deutsch-család generációkon át küzdötte fel magát a társadalmi hierarchia tetejére. Az ötödik nemzedék tagjai közül jó néhányan azonban már más utat választottak. Megtehették, vagyonuk lehetőséget biztosított ahhoz, hogy tehetségük, szenvedélyük szabta útra lépjenek, a művészetek és a tudomány felé forduljanak. Ignác unokái közül Ferenc (1881–1958) festőművész és műgyűjtő, Irén (1885–1944) a kertművészet és -építészet elhivatottja, Lili (1890–1968) író, Bertalan/ Bernát (1900–1980) neves orientalista lett, Antónia építésznek tanult, később a New York-i ügyvédi kamara főtitkára volt. S ennek az ötödik generációnak volt tagja Hatvany Lajos, a jelen írás főszereplője, becenevén „Laci báró” is, az író, irodalmár, kritikus és mecénás. Az 1880-ban született Hatvany Lajos az első világháború kitörésekor még bizonyosan a zsidó felekezet kötelékébe tartozott, áttérésenek pontos dátuma ismeretlen. A neológ pesti Chevra Kadisa tagjainak jegyzékében 1914-ben és 1915-ben is megtalálható. A Hatvany-Deutsch család tagjai, bár a felekezeti közéletben jellemzően nem vettek részt, jelentős anyagi segítséget adtak vallási, szociális célokra. A családtagokra más területen is oly jellemző jótékonyság, mecenatúra ilyen téren is megmutatkozott: árvaházakat, anyaotthonokat, kórházakat, iskolákat is hoztak létre, illetve támogattak. Arról, hogy Hatvany Lajosnak mit jelentett zsidósága, írásaiból is következtethetünk. Az áttérés előttiekből az látszik, hogy a vallás „nem érdekelte különösebben”, saját maga többes identitását többször is ironikusan emlegeti. A Huszadik Század körkérdésére adott válaszából egyértelmű az álláspontja: zsidóságát „fölösleges akadályként” említi, melytől meg kell szabadulni, szerinte minden „felvilágosult zsidó apának az a kötelessége, hogy keresztény gyermeket neveljen”. Ezt elengedhetetlennek tartja ahhoz, hogy „akadálytalanul vehes senek részt az emberiség minden munkájában”. Nem is olyan sokkal később, 1929-ben azonban már csalódottan fogalmaz: „Magyarnak éreztem magam, itt voltam otthon, magyarként írtam és agitáltam, Lajos és testvérei: Ferenc és Irén Báró Hatvany-Deutsch Sándor fiaival, Lajossal és Ferenccel
