Budapest, 2018. (41. évfolyam)
1. szám, január - Horváth Júlia Borbála: SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK - Édes show
BUDAPEST 2018 január 15 kéregető hajléktalannak. A Károlyi Palota előtt a séta vizuális szakaszba fordul. „Itt élt a gróf és felesége, Andrássy Katinka. A fényképen látszik, hogy a férjet fiatalnak, Katinkát pedig öregnek ábrázolták. Persze viccből, mert éppen fordítva volt. Egyébként a szomszédos háztömbben működött Weisz Pál sütödéje és szörpüzeme...” A sétálók digitális fotósorozaton szemlélik, milyen édes volt az élet a magyar ugartól az arisztokráciáig, főleg miután az Andrássy család cukrásza, Dobos C. József megalkotta az önmagáról elnevezett tortát. „Akár otthon is elkészíthető.... A töltelék a lelke... Lehetőleg ne mackós kakaóporból...” Néhányan jegyzetelnek, mások fotóznak, s az úri étvágy szemléltetésére egy ebéd rövid leírása következik. „A megszámlálhatatlan fogás után a vendégek átvánszorogtak a szalonba, és a kávézás további krémek és fagylaltok fogyasztásába torkollott... Most pedig a helyzet átéléséhez betérünk a Centrálba...” Kellemes kandalló-meleg fogadja a látogatókat; itt-ott csoportban vagy egyedül friss újságot, laptopot olvasgatnak a vendégek. „Csak nem minket vártak terített asztallal?” Jólesik a törődés, fehér abroszon csillogó poharak kínálkoznak koccintásra, egyelőre vízzel. „Villát is raktak...” Sokat sejtető megjegyzés, s rövidesen újabb kötényes nők érkeznek, s felszolgálják az alanyi jogon járó dobostorta szeletet. „Na, és mit gondolnak, meggazdagodott-e Dobos a találmányából?” Költői a kérdés, mégis érkezik rá válasz: „Dehogy... Örökre cashflow marad... Nem védette le a receptet.” Rövidesen a hely szelleme is megidéződik, mert a ’Be a poet!’ mozgalom darabja ként, a tányéralátéten versírásra buzdítják a betérőket. Néhány előre megadott szó segítségként szolgál (József Attila: Kopogta tás nélkül): zizegő, friss, letörlöm, csönd, fáradt, örökké... Többen már evés közben nekilátnak az alkotásnak, a falakról Ady, Csáth Géza, Karinthy, Kosztolányi, Krúdy, Szabó Lőrinc őrző tekintete terelgeti a szorgos írókezeket. Íme egy sikerült darab a kritikai-realista kategóriából: „Zizegő szalvétát nem kaptunk a tortához, Megtörlöm kezem a zsebkendőm sarkához. Csönd van, fáradt vagyok, de erre a helyre emlékezni fogok.” A túravezető több mint méltányolja az írói igyekezetet, s dicséri a női verselőket, de a karavánnak haladnia kell; újabb édeskés helyszín: az Astoria hallja. „Em lékszel, amikor idejártunk bározni?” Az erősközépkorú pár a múltba réved; döglött cigarettafüst emléke áramlik a fáradt kerevetek mögül. De nincs megállás, a társaság pár perc múlva egy belvárosi ház korhű (értsd: kopott) udvarán szemlélődik. A peremépület egykor Stühmer Frigyes csokoládégyárosé volt. „Még hogy külváros a Szentkirályi utca!?” Örök meglepetés az utódoknak, hogy imádott városuk egykor kisebb területet foglalt el az Univerzumból. „1868-ban a gondos igazgató az üzem mellé impozáns lakóházat is építtetett a dolgozók részére. Ő maga családjával az első emeleten élt; a faragott ablakos veranda a konyhába vezetett. 1941-re a vállalkozás akkorára nőtt, hogy a gyárat áttelepítették a Vágóhídhoz. Tessék megkóstolni a karácsonyi szaloncukrot!” További ízbombázás következik: szicíliai pisztáciás, narancsos-fahéjas, tojáslikőrös, meggyes-marcipános és persze zselés. A társaság visszafogottan csipeget, s miután végzett az ipartörténelemmel, továbbhalad. Az utolsó állomáson, a Wesselényi utcában nyájas boltos köszönti a vendégeket, kicsiny üzlet, hatalmas választékkal. A boltosné sem bízza a véletlenre, kedvesen tálalja a csoki-pasztillákat: passiógyümölcsös, jázmingyöngyös, fűszerpaprikás, szárított málnás, nepáli borsos, nemtudom-szilvás bonbonokat, a végére falatka flódnit. „Ne tessék összeharapni, inkább olvasztani a szájban. Vigyázat, meleg lesz!” „Én már alig bírom...” Sóhajt az első három sor, de becsülettel helytáll az édes életben, amikor valaki bedobja: „Istenem, küldj egy falatka zsíros kenyeret!” A kö zönség mosolyogva hátrafordul; a következő fogás a sós karamellás. ●
