Budapest, 2017. (40. évfolyam)
2. szám, február - Horváth Júlia Borbála: SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK - Metróhuzat
BUDAPEST 2017 február 3 latot, a derűs délelőttbe a realitás elemei szűrődnek, de senki sem szól. Eredetileg ez az állomás nem szerepelt a metróépítők tervében; olyan is lett. Lehet kritizálni! Brezsnyev ittjártakor megjegyezte, milyen szűkös és alacsony, mire az állami vezetők kivágták magukat: kis ország, kis metró... – azzal elintéződött a dolog. Mi viszont fölmegyünk a felszínre, s az ELTE oldalába vésett régi feliratokat fogjuk megtekinteni. Az unatkozó lóvasúti váltóőrök úgy százhúsz évvel ezelőtt itt karcolgatták unalmukban a téglákat. Szívek, női nevek, zászlók, évszámok: 1884, 1904, 1931... Halvány, de határozott lenyomatai a letűnt évszázadnak, a kesztyűs ujjak visszafogott áhítattal tapintják a múltat; inkább sietnének vissza a föld alá, a langyos gumiszagú huzatba. Irány a Keleti pályaudvar; igen, ahol nemrég alagútnak ment egy férfi. Útközben röpke főhajtás a Blahánál, a metróépítésnek áldozatul esett Nemzeti Színháznak, s újból összeáll a hallgatóság, hogy további régészeti rejtelmekről értesüljön. Az állomások nem fúrópajzzsal, hanem bányászati módszerrel épültek. Tübingennel bélelték az alagutat; egyetlen elem 8,5 méter átmérőjű és 1,2 tonna súlyú. A szakaszok elválaszthatók egymástól, de infrastruktúra híján (pl. csatorna), víz is csak a szűrt talajvízből nyerhető, ezért mindösz sze néhány hétig használható óvóhelyként. A metróba beléptetés a kapitalizmus és a szocializmus keverékeként nem szükséglet szerint, hanem kapukon keresztül, egy db egyforintos bedobásával történt. Aki nem fizetett, kint maradt. A dolgozó nép homályosan emlékszik azokra az időkre, amikor a szülők, nagyszülők ünneplőbe öltöztették és kollektív első-metrózásra vitték csemetéiket, akik később egyedi szempontból vizsgálták a terepet, és a földalatti közlekedés előnyei mellett hamar megtanulták, hogy fémkar csapja össze a bokáját annak, akinek bliccelni támad kedve. A kiránduló mai fiatalokat is sokkal inkább érdekli a rejtelmes alagút, ahol összeütközött, kisiklott, beugrott, szétloccsant, elkárhozott és filmet forgatott a balszerencsét vagy feltűnést kísértő kortárs. Az üzemi területek bejárása viszont későbbre marad, a szocializmust és a kapitalizmust ezúttal is csak röpke mozgólépcsőút választja el egymástól; következik az M4. Az előadó téma- érzékenyen idomul a feltett kérdésekhez. Pár hete is történt egy baki. Kelenföldről egyenesen a remízbe vitték az utasokat. Egyszerűen rosszul állították be a váltókat, és a szerelvény ’hazament’. Hiba esetén sok a feladat: pótló buszokat beállítani, menetrendet igazítani, szükség esetén elszállítani embereket, roncsokat, értesíteni a sajtót, támadni, védekezni. Nyolcszáztíz ember közlekedését kell megoldani, méghozzá néhány perc alatt. Nyolcszáztízben a hetvenhárom, illetve a száztizenhárom, mely végeredmény kiadja, hány felszíni szimpla és csuklós busz képes helyettesíteni a jó öreg/ fiatal metrókocsikat. A társaság, ha már a pénz került szóba, óvatosan állást foglal a metróépítés időtartamának, minőségének és költségének témájában, s mielőtt pártállás szerinti vélemények születnének (ki tervezte rosz szul, költötte el, lopta meg és használta fel), begördül a viszonylat látványossága, a sofőr nélküli szerelvény. A társaság a vezetőfülke üvegfalára tapadva megkapja az élményt, amiért tulajdonképpen idejött: fényszórókkal megvilágítva szemlélheti, mit rejt a sötét alagút. A csövet jobb és baloldalon (többnyire bal) az elkövetkező állomások fényes peronja világítja, az utasok olykor behajolva sürgetnék az érkező szerelvényt. A túravezető megelőzendő az érdeklődést, erre a lehetőségre is kitér. Ha valaki a peronról beesne a sínek közé, az automatika áramtalanítja a hálózatot, és a szerelvény magától lefékez. Vagyis lefékeződik. Itt tehát nem fordulhat elő klasszikus metróbaleset. De ajánlom, azért vegyük észre a szépet is; a falakat kortárs művészek munkái díszítik, sőt a II. János Pál pápa téren a tér kiképzése sokak szerint egy templom kereszthajóira emlékeztet. Persze ez nem lehetett tudatos döntés a tervezők részéről, mert az építkezés kezdetén még Köztársaság volt a tér neve. A kedvenc egyébként a Kálvin tér. Nézzük meg közelebbről! A hazai turisták szívesen jönnének-mennének még a vonalon. Futólag megcsodálják a Rákóczi -család tagjainak arcképét a róluk elnevezett állomáson, és leolvassák a birtokaik nevét Kistapolcsánytól Munkácsig, a zeneileg képzettek pedig a Psalmus Hungaricus kottáját bogozatják a mozaikfalról készített fényképfelvételen. A túravezető azonban átszálljt vezényel, és a társaság a tereket átívelő nyersbeton mozgólépcső-sztrádán keresztül bevonul az M3-ra. Úgy volt, hogy a hármas vonal alatt fog menni a négyes, de nem merték a fúrás idejére leállítani a forgalmat, ezért most fölötte futnak a sínek. Az M5- nek meghagytak egy átvezetőt, ha majd egyszer... Az lesz a szép világ, amikor a csepeli és a szentendrei szakasz összekapcsolódik; majd egyszer... Ezek a betűtorlaszok a falon Ady és József Attila verseinek portugál fordítása, aki érti, bogozgassa. Most pedig térjünk át a kisföldalatti világába, amely ugyan nem metró, hanem kéregvasút. A kirándulók azonnal magukénak tudják a tervet; ugyan mit gyönyörködnének a hármas vonalon, bosszantja őket eleget hét közben is, és a csoport megszavazza, hogy a mínuszokra való tekintettel, a városligeti sétát nyáron teljesítsék. A családanyák megkönnyebbülten magukhoz vonják gyermekeiket, s a fejük fölött összesúgnak, mert a millenniumi múzeumban kivételesen Berentei Péter táncdalénekes fogja kalauzolni a vendégeket. ●
