Budapest, 2017. (40. évfolyam)
11. szám, november - Nagy Lea: Budapest-árral szemben, hátra - Buza Péter: Táncra kért tegnapok
2017 november 28 Zugló fölött, Csömör alatt, Rákospalotától jobbra, Kőbányától balra. Túl a régi Pest határát jelölő szolnoki vonal pályaművén. Jobbára homokos puszta vidék, tétován mocsaras foltokkal. A 19. század közepéig meg sem érinti a nagyváros közelsége. De aztán úgy száznegyven-százötven éve megizmosodnak a civilizáció csírái azon a harmincegynéhány négyzetkilométeres területen, amelyet 1950 óta Budapest XVI. kerületeként tart nyilván a közigazgatás. Négy község van akkor ott, de öt „városrész” épül együvé. Ez az ötödik a Cinkotával egyesült Árpádföld. Az első maga Cinkota, mellette Mátyásföld, aztán Rákosszentmihály, s végül (de – ahogy mondani illik – nem utolsó sorban) Sashalom. Ha már halom, tisztázzuk talán lazításként az ezen a vidéken négyöt nemzedék óta őslakos polgárok büszkén hirdetett meggyőződését – s ezzel szerencsésen meg is érkezünk tárgyunkhoz, Széman Richárdnak a legendákat s tényeket elegyítő helytörténeti köteté hez. Szentmihály „fennsíkjáról” mind a mai napig azt állítja minden rendes lokálpatrióta, hogy magasabb, mint a Gellérthegy. S bár ennek felemlegetése a kötetben nem nélkülözi az anekdotikus elemeket, az a tényleges helyzet, hogy ezen a vidéken, a Rákos patak túlpartján, a terep legmagasabb pontja 235 méterre fekszik a tengerszint felett. Éppen, mint a Gellért-hegy csúcsa. BUDAPEST VERSLÁB ● VERSLÁB ● VERSLÁB ● VERSLÁB A ROVATOT SZERKESZTI: KIRSCHNER PÉTER Nagy Lea Budapest-árral szemben, hátra Vörösesbarna, széles sáv, messzire látni a térben. A szótlan Duna, s a művelt kalapos sétálgat e térben. Majd a nép, az istenadta nép megy a munka felé kelletlen, Illatos útról Hévvel, majd 3-sal nyugatra, árral szemben, hátra. Ormótlan, hízott lovak a Héven, ugaron futva lihegnek, köszön a kevély, színes-nyomtató-külsejű nemzedék. Utas leszáll, fű közt, keskeny sétányon oson, széles lépcsőn rohan, majd liheg az 1-es villamoson. Majd Boráros tér, húgyszagú betonon lohol a siető nép, Budapest. S itt egy másik hosszú lépcső, magasan meg a Petőfi híd, alatta áll a 2-es, kecses sárga élőlény, Proletár Balkánista elegáns belvárosba ér. Itt, a Dohány utcai szórakozóhely közt haladok épp, jómódú szajha utca, hisz’ már a költő a gyalogos. Egy perc múlva beérek, egy sarok innen a munkahelyem, őrült hely, és azt a külföldit az utcán én nem irigylem. Zsebből pénzt húznak, én meg pénzt keresek. Tudod kevesebbet mint amit ő költ, mármint maga a Költő, vele én nem is versenyezhetek. Húzza a cigány fülbe a nótát, fizeti a részeg nyomban, innen meg tőlem jobbra koldus muzsikál lent az aluljáróban. Vége, kimegyek, és a szürke lyukból kiigyekszem a fényre, piros az utca, sétálok egyre, nem sietek sehová végre. Majd ahogy mélyül a válság, javul a műsor az Astorián, diplomával, szívet tépőn hegedül lent a kéregető. Hagyjuk, nézzük a Körutat. A vásárlót elszívta a pláza, alszik a bolt, álmában déligyümölcs-kirakatra várva. A síneket felszedték,újra, épül egy újabb tér, csavarog az álmom, lábam öntudatlan sávra tér. A körútnak vége, Boráros tér, Duna. Piros sávjaid most már feketék, visszfény csillog rajta, benne tükröződik Buda, majd elmerengek mindezen, árral szemben, hátra. TÁNCRA KÉRT TEGNAPOK Buza Péter
