Budapest, 2017. (40. évfolyam)
11. szám, november - Daniss Győző: A NAGY HÁBORÚ - Éljen!-től Éljen!-ig
BUDAPEST 2017 november 21 százezerre rúgott a halottak, sebesültek, fogságba esettek száma. Ám a politikai és katonai vezetők zöme továbbra is a gyors diadal reményében élt. És az ő „jövőlátásukat” tükrözte – nem okvetlenül meggyőződésből, gyakran inkább kényszerből – a legtöbb lap megany nyi cikke is. A győzelemről – ritka kivételként – másképpen vélekedett A Nő publicistája (1915. január 5.): „Van-e? – lehet-e? – akkora győ zelmi zászló a világon, amely eltakarhatná 1914 minden aljasságát, szégyenét? Lehet-e annyi jó és annyi jutalom a világon, ameny nyivel azt a tenger vért, könnyet, csalódást, gondot, nyomorúságot el lehessen 1000 millió emberrel feledtetni? Alig-alig hihetem. Még ha győzünk is, még ha arannyal kövezik is 1915-ben Bécs, Berlin és Budapest utcáit, még ha kétszer aratnak is ebben az évben a nagy magyar Alföldön, minekünk nem; még akkor sem!” Egy évvel később 1915–16 telén már a szembenálló hatalmak vezetőinek is rá kellett döbbenniük, hogy nincs biztosítékuk a gyors győzelemre. Az anyagi és emberi erőforrások – főképpen a központi hatalmak országaiban, de nemcsak ott tapasztalható – megcsappanása titkos béketapogatózásokra kényszerítette a politikusokat. A katonai vezetőket még alig-alig, s kardcsörtető hangjukat közvetlenül vagy közvetve rákényszerítették a tömegkommunikáció akkori szinte egyetlen formájára, a lapokra is. Azok változatlanul a diadalokat harsonázták, a tömegek a harcok valóságáról legföljebb a sok-sok újsághasábot, oldalt megtöltő hősihalott-névsorokból kaphattak képet. A közvélemény előtt titkolt béketárgyalásoknak 1916-ban sem lett eredményük. Nem is lehetett, hiszen a szembenállók a fegyverek elhallgattatását a maguk szándékai szerinti – az állóháború viszonyai közepette aligha indokolható – területszerzéshez, hatalomnyereséghez kötötték. Ráadásul a békekezdeményezések olykor ügyetlenül, sőt dilettáns módon kezdődtek. A IV. Károly-féle, a franciákkal kapcsolatot kereső, nekik ígérgető Sixtus-levelek tartalma kiszivárgott, emiatt pedig a császár-királynak még határozottabban kellett kiszolgálnia Németországot. A szociáldemokrácia pártjai többször is próbálkoztak azzal, hogy nemzetközi konferenciákon megállapodjanak valamiféle egységes, határokon átívelő aktív háborúellenes fellépésben, de átütő sikert nem értek el. A legnagyobbnak szánt stockholmi béketanácskozás is csak jó szándékú nézetek előzetes megvitatásáig, egyeztetésekig jutott el, magát a konferenciát nem sikerült megtartani. Nagyobb tömeghatása volt az orosz forradalmaknak. Elsősorban azzal, hogy az új orosz politikai vezetés – okkal tartva belső zavargásoktól – nem idegenkedett a központi hatalmakkal való különbékétől. Ez a körülmény, valamint a szakszervezetek és a szociáldemokrata párt felhívásai, szervező munkája a magyarországi, főképpen a fővárosi tömegeket az addigiaknál határozottabb – és a békét egyre hangosabban követelő – fellépésre sarkallta. A fővárosban 1917-ben már három nagy, tízezreket, sőt százezreket az utcára szólító megmozdulásról írhattak a lapok. Százezrek az utcán Ezeknek mintegy előhangja volt a Budapesti Hírlap április 8-iki, Húsvéti elmélkedés című vezércikke: „Hiába köszönt be már harmadszor hozzánk a megváltás nagy ünnepe, hiába tekint fel az emberiség immár harmadszor e háború alatt a megfeszített Krisztusra, a béke bárányára, ki elveszi a világ bűneit; a nemzetek lankadatlanul tovább szítják a gyűlölet pokoli tüzét, folytatják az emberirtást és fokozzák a nyomort, mely ellepi a földet... Önkéntelenül agyunkra tolul a gondolat, hogy hol van hát a békét és felebaráti szeretetet hirdető keresztény egyház lelki hatalma, ha annyi elpusztult jólét és tönkrement kultúra hiába kiált föl az égre? Isten országa nemhogy közelednék, hanem távolodik tőlünk.” A hatalom az előző évekkel ellentétben 1917-ben már nem tiltotta május elseje megünneplését. Bár felvonulást nem engedélyezett, aznapra nem gátolta meg a munkabeszüntetéseket, és nem torolta meg a másnapi egyórás sztrájkot. Szakszervezeti helyiségekben és főképpen vá-A szociáldemokraták egyik legjobb szónoka, Bokányi Dezső beszél a május elsejei Hungária-kerti munkásgyűlésen (Müllner János felvétele) A háborút leginkább megszenvedő „köznép” hangja, békevágya csak ritkán szólalhatott meg. A háború második évének végén egy nem nagy példányszámú lapban (Községi Munkás, 1915. december 15.) mégis megjelentek ezek a sorok: „Békesugarak törik át a frontot, amelyre ágyúszörnyek lőporfüstje nehezedett, amelynek föld-testét tüzes gránáteső termékenyítette, hullahekatombák trágyázták meg három gyászos éven át. Népek, munkásmilliók, akik sohasem ismerték egymást, nem gyűlölték egymást soha, nem is vágyhattak egymás kenyértelenségére, uralkodó önző célokért parancsszóra rontottak egymásnak a Haza glorifikált mészárszékén... Legyen vége a vérengzésnek, szűnjön meg a fegyvercsörtető harci lárma és »térjen vissza a világ a munka és polgárosodás művéhez«, amiként a magyarországi szociáldemokrata párt kiáltványa mondotta. Elég volt az apák és fiúk lemészárlásából, megcsonkításából, világtalanná, élőhalottá tételéből, családi életek szétrombolásából. Éhező özvegyek és síró árvák átka teljesedjen be mindazokon, akik a népek vére ontásából tovább akarják folytatni önző céljaikat. az embermészárlást, a hullahegyek és piramisok építésének ördögi munkáját.”
