Budapest, 2017. (40. évfolyam)
10. szám, október - Elek Lenke: ÖTVEN ÉVE - Ahogy lett, úgy lett
BUDAPEST 2017 október 8 tek készételek, konzervek, még sehol az embermagasságú hűtők, nincsenek kenyérsütő masinák. A pesti munkásasszonyok, de persze a polgári osztály megmaradt tagjai sem nagyon próbálkoztak addig ilyesmivel. A nagymamák tudását kellett előbányászni valahonnan. Csak liszt legyen otthon, fiam! Ki tudja, mi jöhet! – emlékszem nagymamám sopánkodására, aki átélt két világháborút és tudta, mi a fontos. Aztán, amikor láttam a tévében a két amerikai ikertorony összeomlását, leszaladtam lisztért...” Csics Gyula naplója „A mai nap lett volna a tizenkettedik születésnapom. Ma nem lehetett megtartani a születésnapot, mert ma is lövöldöztek, ha nem is annyira, de még távolról is hallatszott lövés. Mivel az oroszok elmentek a Nemzetitől, a felkelők a Corvinból egy nagy labdát hoztak ki, és azzal fociztak.” A kiskamasz Csics Gyula 56-ról szó ló naplóját néhány évvel ezelőtt adta ki az 1956-os intézet. A legmegdöbbentőbb benne az, hogy a történelem és sorsfordító események ugyanúgy helyet kapnak benne, mint az, hogy hegedűórára igyekszik, hogy születésnapja lesz, hogy Tom Sawyer kalandjait olvassa, hogy átszalad a barátjához lemezezni. A háborúk és forradalmak idején is léteznek úgymond normális órák, amikor mindenki azt csinál, amit szokott, átlagos hétköznapokon. A fiú 1956. október 23-tól 1957. március 15-ig írta a naplót, amely harmincöt évig mindenkitől el volt zárva. A szerző sokáig nem tudta elhinni, hogy bárki számára érdekes lehet mindaz, amit ő gyermekként leírt. 2004-ben a tatabányai városi könyvtár vezetőjeként részt vett egy 1956-os forradalomról szóló rendezvényen, amelyet Rainer M. János vezetett, s ekkor adta át a történésznek a naplóját. Története ma már elérhető az interneten is. X. 30. Kedd, A pártház ostroma „Reggel már a Tanár úr kérem-ből olvastam. Délelőtt Jancsinál voltam. A nagyszobában dolgoztunk. Nagyon szép idő volt. Jancsival a naplónkat írtuk. Nagyon sok repülő járt a levegőben. Röpcédulákat dobáltak, de balszerencsénkre a Corvin tetejére estek. Ma jelent meg először a Függetlenség c. napilap. Délelőtt ugyan nem lőttek, de délután versenyeztek a mennydörgéssel. Később megtudtam, hogy a Kommunista Párt székházát lőtték, ami a Tisza Kálmán téren van. Apu később elment megnézni, hogy mi van. Mikor hazajött azt mondta, hogy a felkelők két ávóst felakasztottak lábuknál fogva egy fára”. Ma reggel 7 h körül ébredtem. Olvastam a Tom Sawyer kalandjaiból. Góré [Csics Gyula nagybátyja] elment már korábban sétálni. Mikor hazajött azt mondta, a Pártháznál sok halott ávós van. Az ávósok nagyon kegyetlenek voltak, és ezért minden ember legalább egyszer belerúgott. Ezért már soknak kint volt az agyveleje, vagy a bele.” Igen, Tom Sawyer kalandjainál akkortájt ezerszer szörnyűbbeket teremtett az élet. A nép kimondta, elég volt. De hogy utána mi jött, arra nem készültek fel a háborút átélt felnőttek sem, a gyerekek meg hogyan is tehették volna? Egy emlék Bécsből Azokról a gyerekekről ritkán esik szó, akik menekültként jutottak ki Nyugatra: vajon hogyan dolgozták fel a „hazacserét”, és azt, hogy nem egyszer – ha csak ideiglenesen is – elszakadtak a szüleiktől? Akkor persze nem ez volt a legnagyobb probléma, hanem a kijutás megszervezése. Érdekes magyar vonatkozás, és kevés helyen olvasni róla, hogy 1956-ban Bing Crosby, aki a világ valaha volt legnagyobb példányszámban eladott lemezeladását produkálta a White Christmas című dallal, pénzt adott Domján Imre magyar származású katolikus papnak, hogy néhány magyar menekült Amerikába utazásának a költségeit fedezze. (forrás: Wikipédia, ahol dr. Lengyel Alfonz régész professzort idézik, ő maga is Crosby adományából jutott Bécsből Kaliforniába). „Nyolc éves voltam, mikor a magyar fiatalok, köztük a 19 éves Gyuri bátyám, köveket meg úgynevezett Molotov-koktélt dobáltak a szovjet tankokra. Én persze nem mehettem velük, csak kenyérért küldött a mamám a házunktól húsz méterre levő pékségbe. Október végén, november elején láttunk a Körúton kiégett tankokat, kisiklott villamosokat és a földön furcsán elterült embereket is. Utána sokat üldögéltünk a pincében, mert visszajöttek az oroszok és nagyokat durrantottak. Aztán egy nap apu egy ismerőssel bezárkózott a hálószobába. Sokkal később tudtam meg,
