Budapest, 2017. (40. évfolyam)
4. szám, április - Elek Lenke: ÖTVEN ÉVE - Gedeon néni, a nők bálványa
BUDAPEST 2017 április 24 lenére, hogy egy üzletben többnyire az volt a hangadó alkalmazott, annak volt tekintélye, akihez a legtöbben jártak. Azonban egy „rangos” vendégkör plusz renomét adott a fodrásznak is. Érdekes, hogy éppen e szakma művelői nincsenek vele tisztában – és soha nem is voltak –, hogy a magyar fodrászüzlet és kozmetika hungarikum. Ilyen sehol a világon nincs. A vendég elkotyogja a legintimebb titkát, aki mindent tud róla, és viszont – de nemcsak ő, hanem az üzlet dolgozói és a többi törzsvendég is! Többet árul el magáról valaki a fején matató, félig-meddig mégiscsak idegen nőnek, mint a barátnőjének (aki alkalomadtán visszaélhet az infóval) vagy mint az anyjának, a férjének. Évtizedeken keresztül. A magyar nő ugyanis – főleg a középkorú – hűséges ahhoz, aki szépítgeti. Minden eladó Egy hagyományos magyar fodrászatban mindent lehet kapni, és mindent el lehet intézni. A hatvanas-hetvenes években autósorszám-megsürgetést, nylonharisnyát és külföldi rúzst – akkor kevesen jöttek rá rögtön, hogy nem francia, hanem lengyel az a kis piros rúd, akárcsak a kölni. Most meg bármit. Emberséges nőgyógyász címét, zugügyvéd mobilszámát, no meg lopott bizsut, őssejtes krémet, varázserejű, gyanús külsejű aloe vera italt, házi, jó sárga eperlevél tésztát Budaörsről, bodzamézet Kiskunhalasról. Hogy ez után senki nem fizet adót? Persze. Hiszen a szolgáltatásról sem kapunk számlát – keveseknek jut eszébe kérni –, bár a számlatömb ki van készítve feltűnő módon a sütővas mellé, biztos, ami biztos. Ötven éve s akörül még gyakran előfordult, hogy a vendég maga hozta a festéket, a sampont, a hajlakkot. Érthetően, hiszen nem voltak olyan jó minőségűek az itthon elérhető kellékek. Talán meglepő, de ez a furcsa szokás megmaradt: sok helyütt tábla figyelmeztet rá, hogy akkor is felszámolják az árát, ha mi hozzuk az alapanyagot, ugyanúgy mintha az üzlet adta volna. Ez egy klub. Olyan nincs, hogy valaki csak úgy beessen. Ide bejelentésre jönnek a nők. És csak akkor érkeznek a dolgozók, amikor van vendég. Akad, aki a szombati és vasárnapi munkaszünetet megtoldja a hétfővel. Az előre telefonálás tehát elengedhetetlen. Az üzletben mindig ott üldögél egy idősebb, szomorú szemű roma asszony. Állandóan árul valamit. Szinte már alkalmazott, ha nem megy az üzlet, felsöpör, kimegy a piacra, és bevásárol a fodrászoknak, hogy eltűrjék a jelenlétét. Aki egyszer vesz tőle egy bugyit, azt örökre megjegyzi, és újabb és újabb póló- és melltartó-ajánlatokkal bombázza. ● Jutka, a varázslónő A hatvanas-hetvenes években is léteztek már fogyasztó szalonok, csak éppen kevesen tudtak róla. Drága is volt, az átlagfizetéshez képest. A Deák térhez közeli üzletben többnyire színésznők, énekesnők fogyasztották magukat, belepréselődve egy szaunaszerű készülékbe, amelyben fél óráig ülve kellett várni, hogy hasson a forró gőz. Utána Jutka mért, dokumentálta a súlyt egy füzetbe – csalt persze kicsit – és megmasszírozta a karcsúsodni vágyókat. Közben diétás tanácsokat adott, amit sokan megfogadtak, hiszen fizettek érte, és tudták, hogy ez része a több hetes szeánsznak. Előretörtek a férfiak A klasszikus magyar fodrászüzletek a 21. századra konkurenciát kaptak. Annyit fejlődtek a drogériákban kapható hajfestékek, hogy sokan áttértek az otthoni szépítkezésre. A fodrász szolgáltatást pedig az idősebbek, a nyugdíjasok már nem nagyon tudták megfizetni. Sok szalon tehát bezárt – lett belőle mobiltelefon-butik vagy szolárium. Közben megnyíltak a fiatal korosztálynak szóló, új stílusú, modern belső enteriőrrel bíró üzletek. Itt nem nagyon csavargatják be a tincseket, jószerivel búrák sincsenek (amelyek elengedhetetlen kellékek voltak a kézi szárítás előtti korban), lakkot, ha használnak, nem látszik a hajon, előzetes bejelentés nélkül is be lehet ülni székbe. Külön fejmosónő nincs, és előre törnek a férfiak. Újra látnak fantáziát – legalábbis a pesti belvárosban – a fiatal urak abban, hogy szépítsék a klienseket. Jellemző a divatos munkaruha. Leginkább vágni szeretnek, ezt tekintik kreatív munkának, a többit – a festést, mosást szárítást – alantasabbnak tartják. Negyvenen túli vendégnek nem örülnek. Ez az igazi hungarikum! A manikűr és a pedikűr is átalakult, főleg az előbbi. A műkörmös időközben szakmává vált, sőt sokan képzőművésznek hiszik magukat, mindegyik köröm egy-egy műalkotás, a díszítésnek csak a fantázia szab határt. Aki csak sima manikűrt kér, ne várjon lelkesedést, vagy menjen máshová. A leginkább intim szolgáltatás, a pedikűr lassan egészségügyi kezelésre hajaz. Inkább idősebbek veszik igénybe, akiknek a lába már deformálódott, és akik ide nem szépülésért igyekeznek, hanem egy kis enyhülésért, vagy hogy egyáltalán tudjanak járni. A jó pedikűrös nagy úr, tekintélyes szakember, hetekre foglalt. A külföldön élő és hazalátogató magyarok soha nem hagyják ki a budapesti fodrász, kozmetikus, manikűrös, pedikűrös meglátogatását, ez ugyanis nálunk még mindig olcsó számukra. Amit nehezen viselnek el, az az állandó ricsaj, hangzavar, egymás előtt festékesen, bekent arccal, dauercsavarókkal mászkálnak a kliensek, egyszerre telefonálnak vagy állnak ki az üzlet elé cigarettázni, ismerősök, ügynökök, rokonok kukkantanak be, tévé szól – míg külföldön egy fodrász vagy kozmetikus egyszerre csak egy vendéget fogad, akkor csak és kizárólag vele foglalkozik, és csend van.
