Budapest, 2017. (40. évfolyam)
4. szám, április - Dámosy Géza: Régi helyekről, régi emberekről
BUDAPEST 2017 április 25 A királyi palota Sok hatalmasság építkezett ezen a helyen egymás után: Béla, Zsigmond, Mátyás, Mária Terézia, Ferenc József meg Kádár Já nos apánk. Első személyes élményem valamikor 1943-ban egy nyilvános látogatás alkalmából kapcsolódik a palotához. Anyámmal jártuk végig a termeket, kissrácként elbűvölt a mérhetetlen pompa, meg hogy az egyik ablakból láthattam a babakocsiban ülő, azt hiszem, akkor már félárva Istvánká t. Negyvenöt elején a palota hetekig égett, senki sem oltotta. A háború után bátyám két osztálytársával még egyszer végigjártam ugyanazokat a termeket. Ők ismerték a terepet, ültek a kupola roncsain is. Én már addigra láttam elég romot Bécsben meg Münchenben, de ilyen csodálatosakat még nem. Örökre a zsigereimbe ragadt a romok csodálata. Istenem, mennyi minden lett volna akkor még menthető! 1956. október 21-én anyámmal ismét látogatást tettünk itt, addigra már sok minden eltűnt. Fiatal vezetőnk magyarázta, hogy az utolsó történelmi stílus, amely még élvezhető, az a klasszicizmus. Hát igen, sem az eklektikát, sem a szecessziót nem értékelték akkor, a szocreál is, ellentétben a szovjetével, hazánkban valami klasszikus-féle felé kecmergett. Aztán sok év múltán, csak a hatvanas évek végén jártam megint itt, akkor már a Galériában. Ami a palotából a mára sikeredett, az a szocreál utóhatásaként elkeserítő otrombaság. Minden, a tetőformák, a kupola, az osztatlan ablakkeretek, a Habsburg lépcső hiánya, mindezeknek a látványától én kiütést kapok. Hát még a belső! Legalább a tróntermet meghagyták volna. (Itt állnak a szárnyasoltárok). Gerőék rekonstrukciójával, a mai Budapesti Történeti Múzeummal meg lennék elégedve. Itt alkalmazták először a mára már divattá vált visszaépítést, vagyis nem egy megálmodott, hanem kutatás által megalapozott újjáépítést. Régi helyekről, régi emberekről Dámosy Géza Építésznek indult Budapesten az 1936-ban született Dámosy Géza. 1956-tól Németországban élt, s érdeklődése hamarosan másfelé vonzotta: grafikát, művészettörténetet tanult, sőt pantomimmal is foglalkozott. Miközben „körberajzolta a világot”, rendszeresen hazajárt, ma is követi a város minden változását. A BUDAPEST 2014/2. és 2016/10. számában ezekből a műveiből már közreadtunk egy csokorra valót. Régi-új emlékeiből kaptunk most két újabb kollekciót. Szöveget, rajzokat, fotókat. Az első rajzos írást márciusi számunkban olvashatták-láthatták.
