Budapest, 2016. (39. évfolyam)
4. szám, április - Stuber Andrea: Késve jött, de sokáig marad
BUDAPEST 2016 április 3 A magyar kultusz bölcsőjét a Magyar Tudományos Akadémia, a Nemzeti Színház és a tudományos folyóiratok ringatták. Jelentős és látványos aktusa volt a folyamatnak, amikor Egressy Gábor (Hamlet híres megformálója) indítványt tett az Életképek hasábjain 1848-ban: a nemzet fordíttassa le három legnagyobb költőjével, Arannyal, Pe tőfivel, Vörösmarty val közköltségen az egész Shakespeare-t. Indoklásában tömören kifejtette, hogy ez közügy, elsőrangú nemzeti s országos érdek, és olyan művészi feladat, amire irodalmunk legnagyobbjai hivatottak. Harminc évbe telt, de meglett. Igaz, a nemzet helyett a Kisfaludy Társaság hajtatta végre, és a köz helyett egy volt matematikatanár, Tomori Anasztáz viselte a költségét, de elkészült a nagy munka. Száz évvel azután, hogy Bessenyei György először leírta a szerző nevét, megjelent a „Shakespeare minden munkái”, tizenkilenc kötetben. Innentől kezdve semmi akadálya nem volt annak, hogy műveivel a színházba járó úri közönség megismerkedhessen. A honosításhoz megfelelő fordítás, jó színészek és értő közönség s mindezeket szemmel tartó színikritika kellett. E feltételek a 20. század elejére álltak össze. A színibírálók közt Ambrus Zoltán é a vezérszólam, s ott volt mellette Schöpflin Aladár, Ignotus, Szini Gyula, Kárpáti Aurél. Ady, Krúdy, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső kritikákkal, esszékkel, illetve fordításokkal hódoltak a mesternek. Hevesi Sándor ról nem forrás: FSZEK, Budapest Gyűjtemény forrás: FSZEK, Budapest Gyűjtemény Lendvay Márton, mint Rómeó Kosztümtervek a Troilus és Cressida 1900. évi előadásához a Nemzeti Színházban. Kéméndy Jenő akvarelljei A Nemzeti Színház Alt Rudolf metszetén, 1850 körül
