Budapest, 2016. (39. évfolyam)
4. szám, április - Stuber Andrea: Késve jött, de sokáig marad
BUDAPEST 2016 április 4 is beszélve, aki nemcsak könyvet szentelt az igazi Shakespeare-nek, de a Nemzeti Színház igazgatójaként egész ciklust mutatott be, így még az olyan cselédlányok is megismerkedhettek a nagy klasszikus műveivel, mint Szabó Irma, Az üvegcipő című Molnár Ferenc-vígjáték hősnője. Időközben ahogy a színészeknél kialakult a Shakespeare-stílus, úgy a közönségben is kifejlődött a Shakespeare-néző arca. Aki megilletődött, tisztelettudó, áhítatos. Fokozottan érdeklődő, nem szól, ha unatkozik vagy nem ért valamit, elrejti ásítását. Szívesen lelkesedik és könnyen felháborodik, ha úgy ítéli meg, hogy oda nem illő dolgok történnek a színpadon. 1927-es cikkében Kárpáti Aurél kikérte magának, hogy Hamlet frakkot hordjon. Ma is van, aki megbotránkozik azon, ha III. Richárd mobiltelefont vesz elő, Ophélia miniszoknyát hord vagy a Montague Rómeó bandája partiba vágja Júlia dajkáját. A királydrámákkal jó lesz vigyázni! 1945 után a magyarországi kultusz tovább virult, bár az ötvenes években a színházak korántsem tűztek műsorra minden – vagy éppenséggel: tetszőleges – Shakespeare-darabot. A hatalomvágy, uralkodás, zsarnokság témájú műveket, mint például a Macbeth , a Lear király és más királydrámák, a kultúrpolitika nem szívesen látta. Bár a korszak egyik nagyhatalmú és nagyformátumú színházi alkotójának, Major Tamás nak kedves és sikeres szerepe volt a III. Richárd, ez a színdarab sokáig kényesnek bizonyult, főként amiatt az epizód miatt, amelyben a bírósági írnok felfedi egy vád koncepciós jellegét. Ez a betét mindig érzékenyen érinthette a politikusainkat. Az 1960-as évek emblematikus előadása a Madách Színházban Ádám Ottó rendez te Hamlet, a szőke parókás dán királyfival, Gábor Miklóssal. Ez a produkció szolidan felvetette a régi vitát: olvasásra vagy előadásra való-e Shakespeare? Füst Milán azon sajnálkozott, hogy a színészek kénytelenek elhadarni a szöveget, másképp a közönség nem bírná fenékkel az amúgy is hosszú produkciót. Gábor Miklós ellentmondott: ők, a színészek úgy érzik, nem játsszák elég gyorsan a Hamletet. A dráma még sebesebb tempót követelne. A következő felfordulást az okozta, amikor a Royal Shakespeare Company Buda pesten járt, 1964-ben a Lear királyt, 1972-ben a Szentivánéji álmot hozta Peter Brook . Az élmény hosszú évekre kihatott a magyarországi Shakespeare-játszásra, bár Koltai Tamás kritikus szerint sajnos csak a külsőségeire: a rendezők innen merítve előszeretettel öltöztették bőrruhába a Shakespeare-hősöket. Ugyanez a jelenség megfigyelhető volt azután is, amikor 2000-ben a litván Eimuntas Nekrošius rendezte nagyhatású litván Ham let budapesti vendégszereplése arra ihletett rendezőket, hogy papíringet húzzanak egyegy színészükre. A rendszerváltás óta Shakespeare-nek különböző évadai váltakoznak: hol sok bemutatója van, hol kevesebb. Az utóbbi szezonok az évfordulótól függetlenül is gazdagnak mondhatóak. Közel harminc Shakespeare-premier zajlott színpadjainkon az elmúlt egy évben, köztük nem egy átdolgozás. Láthattunk kevés szereplős, kamarásított Hamletet, leszűkített Macbethet, átvariált Rómeó és Júliát. Alighanem emlékezetes marad napjaink Shakespeare-hősei közül László Zsolt Lear királya a Radnóti Színházban, Vecsei H. Miklós Rómeója Debrecenben, Bánfalvi Eszter Makrancos Katája Szombathelyen, Pálffy Tibor Malvoliója a sepsiszentgyörgyi Vízkeresztben. ● Márkus Emília, mint Ofélia, a Hamletben (1882) Gábor Miklós és Vass Éva, Hamlet és Ofélia, a címlapon (1962) Jelenet Shakespeare: Atheni Timon című drámájából (1969) forrás: OSZK Színháztörténeti Tár forrás: OSZK Színháztörténeti Tár
