Budapest, 2016. (39. évfolyam)
1. szám, január - Horváth Júlia Borbála: PIRKADAT - Post(a) modern
BUDAPEST 2016 január 6 Jó napot! Hahó, posta! Postaaaa... Van itthon valaki? – A zöld sapkás néhány másod percig elbabirkál a papírjai között. Ritkán csenget kétszer, mert közhely az már őnáluk is; pénzt hoz-visz, értesítőt kitölt, dátumot firkant az újrahasznosított cetlire, s állna tovább. Isteni csoda, hogy megadatott ez nekem... – hajnalonként, munkába menet így áldja szerencséjét, s iparkodik, nehogy késsen kezdésnél. Jó reggeleket... – parola és pirula, kinek mi jár, a postás bácsik és nénik korán kelnek. Reggel hat tizenötkor kezdenek a hivatalban, válogatással sorrendbe foglalják a küldeményeket, egyetlen perc se menjen pocsékba a terepen. Az asztalon külön rekeszbe kerülnek az azonos utca és házszám alá tartozó címhelyek, amelyeket keveredés-mentes technikával (értsd: tejgumival összefogva) a postás zsákjába rejt. Én kiskocsit használok... Én plusz ol daltáskát viszek, folyamatosan kiürül az is... – ízlésbeli szabadság, ki hogyan dönt. Külön csoportot képeznek az ajánlott levelek, a tértivevényes küldemények, és a kisebb csomagok; képeslap, távirat, magánlevél elvétve, ha akad a hivatalos tételek között. Pár hónapja még Árpi is a másik olda lon állt, vagyis hol várta a megváltót a havi apanázzsal, hol meg elutasította, amikor kényelmetlen kötelességekre szólította fel. Némi gondolkodási időt kapott ugyanis a sorstól, azzal bepillantást a segélyezettek világába. Ugyan, min kellene már gondol kodni... – üzente a külvilágnak, egyszer smind bántotta belvilágát e méltatlanság, s amikor csöngetett a postás, semmiféle ürüggyel be nem engedte volna. Nem bírt annak az izzadt és űzött embernek a szemébe nézni, aki előtt küldeményei révén évek óta nyitott könyv volt az élete. Leginkább azt szégyellte, hogy irigyeli, de a helyébe nem akart volna lépni. Inkább megvárta, hogy elérkezzék a délután hat óra, addigra a kapualji ládában pihent az értesítő: jövedelempótló juttatás . Vagy: végzés státus megszüntetéséről. Amikor pedig találkoztak, minden alkalommal nyomott neki egy kétszázast a hallgatásért, de tisztán kivehető volt, hogy fizetési napokon egyre több dolog adódik a házban. Ekképpen derült fény arra, hogy akik addig égnek emelt orral jöttek-mentek a lépcsőházban, ők sem fényes jelenük okán képzelték be magukat. Némelyikük Árpihoz hasonlóan, estefelé előmerészkedett barlangjából, s kertek alatt a postahivatalba osont. Plim... – ting... kétszázharminchár mas sorszám... értesítés, kifizetés... kilences ablak... – A sorállással a való életben érezték magukat, a sietős munkásemberek Post(a) modern Horváth Júlia Borbála A honpolgár egykoron kényelmesen besétált a postahivatalba, és ablakon át bemondta, mit üzen közeli- és távolabbi ismerőseinek, majd hetekig, hónapokig várt a viszonzásra. Manapság a népesség munkahelyen, iskolában, strandon, utazás közben vagy akár unaloműzésként, percek alatt temérdek üzenetet ad-vesz. Hiába azonban bármely elektronikus találmány, a hivatalos intézmények komolyabb ügyekben ragaszkodnak a papírokhoz, azáltal a hús- vér kézbesítőkhöz. Ki-ki örül, vagy bujkál előlük; Árpi végül megadva magát a sorsnak, átáll a másik oldalra. PIRKADAT
