Budapest, 2016. (39. évfolyam)
1. szám, január - Horváth Júlia Borbála: PIRKADAT - Post(a) modern
BUDAPEST 2016 január 7 között, akiknek kisebb dolguk is nagyobb annál, mint várakozással múlatni az időt. Plim... – ting... kétszáztizenhetes sorszám... tizenhat várakozó ön előtt... – Az ügyfelek türelmetlenül fújtattak, az ablakok között ide-oda cikáztak, s cikizték a dolgozókat a renyhe munkavégzés miatt. Nem igaz, hogy ilyen lassan tud pecsételni... – a bőrkabátos nem kíméli a frissen szabadult középiskolást, aki hanyagul a kiírásra mutat: ezen a munkahelyen gyakor nok dolgozik. A várakozók befelé bámul nak, csodálják az ifjúság magabiztosságát, majd továbbugranak a témán. Micsoda véletlen, szomszéd úr, hogy mindig éppen itt futunk össze... – biccen tés amúgy futtában. Bosszantó ez a fülledt ség... – morgás orr alól. Nekem nincs időm erre... – (Ugyan kinek van?) – Sorsjegyet? – Az eladó sorban lévő kisasszony nem lehet tekintettel senkire, elvégre ő is jutalékból él; igazán mindegy neki, melyik káposztafej lihegi bele a képébe: nem nyert! – Árpi hazafelé jól kibosszankodja magát: soha többé nem veszek... na, jó a jövő évig... vagyis hétig... – majd átadja kedvenc haj léktalanjának a szokásos havi ötszázast, és alaposan kibeszélik, hogy vessen magára a kormány, az ENSZ és a sóhivatal összes utódintézménye, hogy potyára neveli ki porontyait. Mindezek után bujkálni sincs értelme, s úgy tűnt, az a legény, aki jövedelempótló napokon, folyosón állva várja a kézbesítőt, sőt: fennhangon megkérdezi: a segíjjt hozta, Janikám? – csipetnyi szünet – Azt... – bólint János , és a kötegnyi rek lámújság, ajándékkupon, kerületi, területi felület, élet- és halálbiztosítás lehetőségével terhelt vállán könnyebbedik a teher. A kézbesítők angyala bölcsen kivárta, amíg Árpi megunja, hogy alulnézetből szemléli az életet, s megérik benne a gondolat: mindegy mi az, csak állás legyen.... – s akkor mosolygott reá Jani postás képében. Aki hozta a hírt: Postahivatalunkba megbízható, precíz, gyors, hideget-meleget jól tűrő munkatársat keresünk, postai kézbesítő munkakörbe. Helyismeret, szórólapos múlt előnyt jelent! – Árpi nem sokat gondolkodott: inkább én hordjam nekik, mint ők nekem... – és belevágott. Viszon tagságos élete folyamán addig legföljebb e-maileket kézbesített, a retrográd képeslapokról és a táviratról csak öreganyjától hallott, amint mutogatta neki a sárgult lapokat: Haazassaagkoeteesetek alkalmaabool gratulaal, sok boldogsaagot ees boe gyermekaaldaast kivaan: Klaari ees Dezsoe. – A korszerű posta vívmányaival sem volt egészen tisztában, utánküldés, értéknyilvánítás, nyomkövetés, értesítő, alig mondott neki valamit. A betanításnál viszont az útvonalépítéstől kezdve a jegyzék-készítésen át, a sorsjegy-értékesítésig mindenre fölkészítették. Néhány mondat erejéig ügyfélkezelési tréningben is részesült: türelem... pontosság... összességében pedig határozottság... ez a hosszú távú foglalkoztatottság titka ... – Végül történetek következnek a példaképektől a példaképekről: például Tiborról, aki kedvenc kuncsaftjainak a gáz- és kukaszámlák mellé saját költésű meglepetés-bölcsességeket is kézbesített: Borítsd virágba az életed! A rosszaság múlandó, csak a jóság örök! És: Oszkár ról, aki egykori szociális segítőként a cigánysorra kérte magát, hogy bejárhassa a maga el caminóját, sőt, Joli ról is szólt a mese, akit évekkel ezelőtt a lakosok vendégeltek meg nap mint nap. Végül lopás miatt kirúgták... Közben járnak a kezek, legkésőbb nyolc órakor muszáj útnak indulni. Négyes kör zet! Figyelem, négyes körzet! Kié? Átadó teljes egészében, mert a nagy Barbi lebetegedett, és ki kéne szórni az ő adagját is. – Nem túlságos az érdeklődés, végül a főposti dűlőre viszi: önként jelentkezőt kérek, Árpi? – közeli még a szerencse-él mény, Árpinak egyelőre nincs saját körzete, vagyis járása, ezért szalad segíteni: két szeeer?? Kétszer kétszer is csöngetek, ha nem hallja a kedves címzett... – tüsténke dik – s ebben maradnak. A postási hierarchia szerint könnyen előfordulhat, hogy az újoncot minden nap máshová vezényelik: új címzett, ismeretlen terep, egyenlő: hosz szabb munkaidő, no borravaló. Az első két hétben este hét óra előtt nem végeztem... keresgélés... bolyongás... beszélgetés... A gyakorlatban nyilvánvalóvá válik, hogy az adminisztrációs feladatok mellett legkényesebb a pénzek kiszállítása. Á, az sem para... a postástáskát riasztóval látják el... – a kíváncsi címzettek nem érik be ennyivel, kérdezősködnek tovább, ki ezért, ki meg azért. A pénztárcát bőrszíjjal a táskához rögzítették, ha valaki kikapja a postás kezéből, a patronból indigó színű tinta ömlik a pénzre... ennyit mondhatok... kezicsókolom... – Árpi már ott sincs, biccent a szembejövő kollégáknak, akik a bejáratott körzet, és a kifinomodott kapcsolatrendszer révén kettőkor már mossák kezeiket. Lesz ez még úgyse... – Árpi futtában letörli homlokáról az izzadságos munkával szerzett izzadtságot, alig várja, hogy rohanhasson haza, s megkezdje az otthoni második műszakot: a reggel óta felhalmozódott e-mailek és közösségi posztok feldolgozását. ●
