Budapest, 2016. (39. évfolyam)

10. szám, október - Somogyi Krisztina: ÉPÍTÉSZETI NÍVÓDÍJ 2016

BUDAPEST 2016 október 10 Az oldalt szerkesztette a Budapesti Építész Kamara A Budapesti Építész Kamara 2015-ben adományozott először Építészeti Nívó­díjat. A tavalyi nagy érdeklődés és a pá­lyázatok színvonala megerősítette a kiírót abban, hogy az alkotások szakmai díjjal való elismerésére nagy szükség van a fővá­ros területén. A korábbi díjak elmaradása egyfelől űrt hagyott maga után, másfelől a különböző szándékok, értékek és érde­kek közepette gyakran méltatlan módon visszhang nélkül maradnak jeles munkák. A Kamara díja a kiemelkedő kvalitá­sú, a megbízók és a használók számára is egyértelműen pozitív alkotásokat ismeri el. A pályázat formájában meghirdetett szak­mai díjat Benczúr László elnöksége mellett Balázs Mihály, Hőnich Richárd, Lévai Ta­más, Masznyik Csaba, Somogyi Krisztina és Winkler Barnabás zsűrizte, Vincze László az előzsűri munkájában vállalt részt. 2016-ban 21 alkotás került a grémium elé: lakó­épületek és középületek mellett a városi infrastruktúrához kapcsolódó köztérala­kítások és műemléki felújítások. A bírálat két lépcsőben történt: elsőként a beküldött anyagokat, így képeket, rajzo­kat és szöveges leírásokat nézte át a zsűri összes tagja. Egyenkénti pontozással szű­kítették le a beadott pályázatokat azokra, amelyek esélyesek maradtak. Bár idén kevesebb pályamunka érke­zett be, összességükben így is számos vi­tát váltottak ki. Ennek részben oka, hogy a beadott pályázatok léptékük és funkció­juk okán nehezen összemérhetőek, de az is fontos tény, hogy a munkák láttatását se­gítő dokumentációk színvonala is nagyon eltérő. Szép, professzionális fotográfiával erős hatást lehet elérni: kevésbé izgalmas munka iránt is fel lehet kelteni az érdek­lődést. Ez a mechanizmus fordítva is igaz: kevésbé izgalmas fotográfiákon és doku­mentáción nem feltétlenül sugárzik át a valóságban megélhető téri élmény külön­legessége. Ezért különlegesen fontos hang­súlyozni, hogy a Nívódíj zsűrizése során a bírálók az esélyes épületek tág körét – jelen pályázatnál több mint ötven százalékát – végiglátogatták, ezek jelentős többségét közösen járták be. Az alkalmakat az épí­tészek segítségével a Kamara szervezte. A bejáráson maga az építész nem vesz részt, de a megbízói oldal képviselteti magát. En­nek fontos előnye, hogy az épület bírálata-ÉPÍTÉSZETI NÍVÓDÍJ 2016 Somogyi Krisztina Az Építészet Világnapján ismét kiosztották a Budapesti Építész Kamara Nívódíját. Az idei nyertesek 2016. október 3-án a FUGA Budapesti Építészeti Központban vehették át az elismerést igazoló oklevelet, az épület falára kirakható emléklapot és a 400000 forintos pénzjutalmat. A díjátadó ismét fontos ünnep volt, amelyen a nyertes építészeken és a szakmai szervezetek képviselőin kívül jelen voltak a megbízók is. A megszólaló kerületi főépítészek, az óvodavezető és a magánberuházók arról a közös élményről számoltak be, hogy az építésszel folytatott párbeszéd vezetett el a számukra is sikert hozó megoldáshoz. 100 lakásos passzív társasház, 2014, vezető tervező: Nagy Csaba /Archikon, építész tervezők: Pólus Károly, Kiss Tamás, Déri Dániel, Várhidi Bence

Next

/
Oldalképek
Tartalom