Budapest, 2016. (39. évfolyam)
8. szám, augusztus - Simplicissimus Budapestje
fotó Szeifert Natália Simplicissimus Budapestje BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA Interjú Csuhai Istvánnal, a szobrok fotográfusával Ismert kritikus, szerkesztő, műfordító vagy. Mióta fényképezel? Kamaszkoromban csináltam a legelső képeimet. Nagy lelkesedéssel jártam az iskolai fotótanfolyamra, a legjobb barátomék fürdőszobájában sötétkamrát rendeztünk be, és nemcsak nagyítottunk, hanem idővel fekete-fehér negatívok előhívásával is próbálkoztunk. Ez az első fellángolás aztán hamar elmúlt, és a fényképezéshez akkor tértem vissza, amikor a digitális korszakban egy kisebb kompakt gép már megfizethető volt. Az első géped milyen típus volt? Az első gépem egy fixkeresős Beirette volt. 1977-ben, egy kéthetes keletnémet nyaralás során ez a fapados fényképezőgép tulajdonképpen hazautazott a társaságomban. Ezzel készítettem talán háromtekercsnyi színes diát az akkori Berlinben, Potsdamban, ezeknek a képeknek nagyjából a fele szabályos városkép vagy épületkép volt. Furcsa, hogy így alakult, mert anyám, aki a maga módján szívesen fényképezett, és aki a legalapvetőbb fogalmakat, mint a blendenyílás vagy a záridő, megtanította nekem, kizárólag családi képeket készített. Harminc évvel később, amikor ezekre a bekeretezett diákra ráakadtam, beszkenneltem és feltöltöttem őket a flickr.com nevű fényképmegosztó oldalra, komoly sikert arattam velük. A Wikipedián a Palast der Republikról szóló szócikkben például az én egyik akkor készített képem szerepel kísérőképként, csillogó vadonatúj korából – népszerűségéhez hozzájárulhatott, hogy hosszas viták után az épületet addigra, 2006 körül éppen lebontották. De egy ismerősünk ablakából lefényképeztem a falat is a keleti oldalról, on-line berlini flickr-barátaim (akikkel a való életben sohasem találkoztam) segítettek nekem azonosítani a Fischerinselnek azt a házát és még a lakást is, ahonnan a képeket lőttem. Mindig fényképeztél szobrokat? A szobrokra azt szokták mondani, hogy a leghálásabb alanyok. Nem mozdulnak be, nem fordulnak el szégyenlősen, nem tiltakoznak, nem futnak utánad, hogy mégis, hogy képzeled ezt. Úgyhogy nyilván a kezdetektől fogva. De mielőtt szobrokat fényképeztem volna, komolyan megnyílt az érdeklődésem az építészet iránt, nemcsak fényképeztem az épületeket, hanem elkezdtem hozzáolvasni, építészettörténetet, helytörténetet, különféle épületkatasztereket bújtam. Ezt is néhány éves aktív flickr-működésemnek köszönhetem, az oda feltöltött képeimhez igyekeztem olyan kísérőszövegeket írni angolul, hogy bárki, aki rájuk néz, megismerje a hátteret, a képhez, illetve a házhoz kapcsolódó történetet is. Elkezdtem magyarországi és a szomszédos országokban lévő zsinagógákat fényképezni. Így aztán már szert tettem olyan on-line flickr-barátokra is, akikkel idővel személyesen is találkoztam, többször is. Egy ausztrál házaspár néhány éven át például minden alkalommal megállt néhány napra Budapesten is, amikor Európába utaztak. A szobrokat egyébként is szeretted? A szobrokat mindig szerettem, de ahhoz, hogy ez a szeretet elmélyüljön, szükség volt az akkori szoborlap.hu nevű közösségi oldalra, a későbbi Köztérképre. 2009 nyarán Debrecenben nyaraltunk, gyönyörű napfényes időben végigfényképeztem a belváros és az egyetem előtti nagy kútmedence összes szobrát. De fogalmam sem volt róla, miket látok, hazatérve elkezdtem tehát az interneten keresni a szobrokat. Így találtam rá az oldalra, röviddel később az őt működtető, nagyon vegyes összetételű közösségre, amely akkoriban a nagyon diplomatikus művészeti vezető, Mikes Balázs vezetésével mégis hallat lanul kiegyensúlyozottan dolgozott. Az első saját műlapjaimat 2010 késő tavaszán töltöttem fel. Tudni kell, hogy az oldalon az lehet műlapgazda, aki rátalál egy olyan szoborra, amelyet addig még senki nem töltött fel, senki nem „birtokol” – ha kideríti az alkotót, a felállítási évet, ad egy leírást a szoborról és körbefényképezte a szobrot, onnantól ő annak a szobornak a gazdája. Ötszáznál több műlapom (szobrom, domborművem) lett az évek során, ma már sajnos nem sok időm jut a klasszikus szoborvadászatra. Nekem szerencsém volt, mert még egy olyan korszakban csatlakoztam a közösséghez, amikor akár Budapesten is jó néhány jelentős köztéri alkotást lehetett találni. Nem kezdek felsorolásba, mert biztosan kihagynék valakit, de rengeteget tanultam az akkor aktív tagok többségétől, fényképezést is, a módszertant, hogy hogy lehet egy szobrot kilenc vagy tizenkét képben sokoldalúan bemutatni, és persze szobrokról való tudást és ismeretet is. De két P betűs nevet mégis említek, mert velük kicsit tovább is jutottam, mint az oldal hétköznapjai, Pál Tamás ét, a szoborlap. hu alapítójáét és a kozterkep.hu továbbfejlesztőjéét, működtetőjéét, meg Pótó János ét, aki a Történettudományi Intézetben hivatásszerűen foglalkozik szobrokkal és emlékművekkel, és akitől azt lehetett megtanulni, hogyan lehet egy szoborhoz, történeti kontextusához professzionális módon hozzányúlni. Mi a célod a hatalmas gyűjteménnyel? Nem tudom, hogy gyűjteménynek lehet-e nevezni, hiszen nincsen benne átfogó módszer, és például úgy alakult, hogy hét éve nem jutottam el a Tiszán túlra. A fényképeim mostanában leginkább a saját blogomat, a csuhai.com-ot hizlalják, ennek a blognak a nagy része szobrokról szól, különféle feldolgozásban. Van bejegyzés, ami egyetlen szobrász áttekintő pályaképe próbál lenni, van olyan, amelyik egy-egy közös szobrászati zsánert vagy valamilyen tematikus ösz szefüggést villant fel (kalapos szobrok, olvasó szobrok stb., nemsokára lesznek korsós nő szobrok), van közöttük városbejárás (Tatáról, Siófokról eddig), a legtöbb pedig olyan, amelyik egyetlen szobor bemutatására koncentrál. De vannak például faviccek is benne, ha valakitől hallok egy ilyet, és találok hozzá alkalmas, odaillő szobrot, megírom. Kedvenc budapesti szobraid? Inkább neveket mondanék. Az érdeklődésem főként az ötvenes évek végén kezdődő és a rendszerváltásig tartó szakaszra irányul, ezen belül is leginkább a hatvanas évekre, amikor a magyar szobrászatban határozottan elindult egyfajta modernizmus, kísérletezés az egyensúllyal, a geometriával, a térbeli absztrakcióval, a régi mesterek és a fiatalok részéről is. Somogyi József, Kerényi Jenő, La -18
