Budapest, 2016. (39. évfolyam)
6. szám, június - Simplicissimus Budapestje
lan nehézségek árán lehetett volna fenntartani. A háromszög alakú facsoportok (melyek nyilván megerősödnek és megnőnek majd az évek során) jól mutatnak. Szintén jó ötletnek érzem a kövezetbe rajzolt közlekedési irányokat, melyek közül nem egy este világít is. Ez a tér karaktere: átjárunk rajta, ez a fő szerepe (a találkahelység mellett.) A tér túlnyomórészt modern, sőt kortársi eszközökkel él. Összesen két múltba révedő gesztust találni: az órát és a két térképdarabot. Az előbbi remek ötlettel a régi, legendás óra emlékét őrzi meg (bár minden irányból sajnos nem látható az óra – az ember egy-egy gyors áthaladás közben nem kíváncsi arra, hányadika van... átprogramozással nyilván javítható a hiba.) A másik a két régi térképdarab. Ahhoz nem ártana némi magyarázat – talán majd lesz. Sokan köszörülték a nyelvüket a virágágyások szélén elhelyezett tucatnyi bronz szobrocskán. Madarak, csiga, esernyő, pénztárca: mint az egyik tervező beismerte, ezeket a gördeszkások elleni intelligens védelem ihlette. A sok érdekes szétszórt szék között különös, oldalról háromszög alakú „könyöklőket” is fel lehet fedezni. Mintha arra szolgálna, hogy laptopot helyezzenek rá, vagy rögtönzött sajtótájékoztató pulpitusa legyen. A tér közepi, állandóan változó műsorú szökőkút nagy örömforrás az arra járó gyerekeknek. És nem csak nekik. Sokféle, részben romlandó anyagot használtak fel a tér építői. Költséges, gondos fenntartói igyekezettel lehet csak a minőséget megtartani. Reméljük, szép kerek összeget terveztek erre a Főváros pénzügyesei. (Az Építész Stúdió Kft. és Lépték-Terv Tájépítész Iroda közös munkája. Vezető építész tervezők: Fialovszky Tamás, Hő nich Richárd, Keller Ferenc, Félix Zsolt, Sólyom Benedek és Nagy Iván. Tájépíté szeti szakág: Szakács Barnabás, Liziczai Sándor. Munkatársak: Jedlicska Gergő, Kenéz Gergely) A város mint gondnok, mint színházi rendező Fentebb a gondos fenntartói igyekezetet emlegettem, nem kis szorongással. Ez arról jutott eszembe, hogy a minap a Ferenciek tere metróállomáson szálltam ki, és elképesztett, mennyire lepusztult az onnét kivezető aluljáró. Természetesen a hajléktalanok miatt. Sajnos legutóbbi ilyen tárgyú elmélkedésünk óta sem akadtunk rá a bölcsek kövére, nem tudjuk, az általános jóléten kívül (tripla ilyen magas életszínvonal) milyen módszerrel lehetne elérni, hogy helyeztük „megoldódjon”. (Azaz a kihullók száma egy-két nagyságrenddel csökkenjen.) De nem is ezért hozom szóba a mindenki által jól ismert sajnálatos helyzetet. Hanem mert amikor már percek óta, visz szafojtott fejcsóválással, rosszkedvűen álldogáltam ott, feltűnt egy ismerős alak, hátán egy nagy méretű, kék műanyag tok, jobb kezében fekete aktatáska, a bal kezében egy napilap, amelybe menet közben mélyen belemerült. Elég lassan haladt, volt időm a telefonomat előkapni. De élességállításra már nem maradt idő: a háttérben álló tábla lett éles, az előtte elhaladó, a betűket faló ember – ugye meg tetszettek ismerni – nem más, mint minden idők egyik legnagyobb magyar csellistája, Perényi Miklós . Meg se kellett nézni, tudtam, hogy 1948-as születésű: azaz hatvannyolc éves. Kilenc évesen adta az első koncertjét a Zeneakadémián... Budapest, mint minden nagyváros: egyszerre lehúz és felemel. Simplicissimus hősei a honlapon Régi adósságunkat sikerült törleszteni lapunk öregecske honlapján: végre önálló menüpontot kapott az (áttételesen) a Nagy Budapest Törzsasztal által kiadott díj. Itt meg lehet tudni, hogy milyen szabályok alapján ítélik oda, kik kaphatják és kik nem. Éves bontásban, fénykép kíséretében ott szerepel az eddigi hét díjazott oklevelén szereplő indoklás. Abban pedig ugrópontok segítik a tájékozódást: kattintással tovább lehet lendülni ama teljesítmény(ek) honlapjára, amivel a díjakat kiérdemelték. Az eddigi hét díjat egyébként hárman egyedül, négyen párban nyerték el. Tessék máris gyűjteni a jelölteket. Törzsi polarizálódás a Facebookon A nagy Budapest Törzsasztal a városról való gondolkodás műhelye. Az asztal körül szinte kizárólag városvédő hajlamú emberek ülnek, legtöbben a „nem, nem soha!” nézeten állnak, ha régi épület átalakítása kerül szóba. Innét indult ki a Szépművészeti Múzeum eredeti bővítési programjának megbuktatása is. Szerencsére a fizikai és a képletes (virtuális, levelezőlistán működő) törzsasztal körül érveket ütköztetve beszélgetünk. Nem így a Facebookon. Itt különösen a Liget projekt kapcsán érezhető a zsigeri anyázás. Nem kerülhet sor az érvek, programpontok, elemek külön-külön való mérlegelésére, hanem az emberek az ellenszenvükhöz válogatják az érveket. Néhány éve a New Yorker magazinban olvastam egy cikket arról, hogy az internet hogyan járult hozzá a vélemény-polarizációhoz politikai kérdésekben. (A példa a különös, ma is élő USA-beli mozgalom volt: néhány tízezer ember még jóval Oba ma beiktatása után is szentül meg volt győződve arról, hogy az elnök születési anyakönyvi kivonata hamis: nem az országban született – jogszerűen nem lehetne elnök.) Az emberek világszerte egyre inkább csak az olyan véleményeket olvassák el, amelyek nagyjából egyeznek a sajátjukkal. A Budapesttel kapcsolatos Facebook bejegyzésekből kirajzolódik az egyre keményedő törzsi hozzáállás. Csak flamand és vallon tábor van – amikor egyre nagyobb szükség lenne belgákra. A két tábor közötti átjárásra pedig szinte nincs is példa. Talán csak a Kossuth térrel kapcsolatban találkoztam ilyennel. A téren lakó barátom, egy évvel az építkezés elkészülte után, kicsit keserű mosollyal az arcán, félrevont, és bevallotta. Hogy el kell ismernie... Lényegében tetszik neki. Sose gondolta volna... Éljen az intellektuális becsület – a törzsi szellem ellenében. ● 19
