Budapest, 2016. (39. évfolyam)
6. szám, június
BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXIX. évfolyam, 6. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV–XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Csontó Sándor, Hidvégi Violetta, Kirschner Péter, Mezei Gábor, N. Kósa Judit, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó), Török András (Simplicissimus Budapestje), Zeke Gyula Facebook oldalunk szerkesztője: Vadász Ágnes A szerkesztés mûhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1054 Budapest, Honvéd utca 3. E-mail: budapestfolyoirat@summa-artium.hu Honlap: www.budapestfolyoirat.hu Kiadja Summa Artium Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Török András 1054 Budapest, Honvéd utca 3. Telefon: 318-3938, fax: 318-3938 Lapigazgató Szűcs Andrea A BUDAPEST partnere a Városháza Kiadó Kiadóvezető: Csomós Miklós Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1. Telefon: 411-5000 Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését az NKA támogatja Tördelés: Görög Gábor Nyomdai munka: Pharma Press® Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Szellemes takarítónő (2. oldal) A hátsó borítón: Rejtélyes képek világa (20. oldal) BUDAPEST 2016 június BUDAPEST nem ekkora – hirdeti a tűzfalfestmény a Kazinczy utcai Mika Tivadar mulató oldalán. A földrajztanulásból a jövőben kizárt szakmunkástanulók okulására ezt az információt egy térkép is megerősíti. Ezen látható, hogy a magyar főváros nagy, míg a bulinegyedként aposztrofált Belső-Erzsébetváros – ebben az összevetésben legalábbis – szinte pöttömnyi. Az üzenet érthető: idegen, ha már eljöttél idáig a fapados légitársaságok segedelmével, ne érd be a Kiskörút és a Nagykörút, valamint az Andrássy út és a Rákóczi út által közrezárt pár utcával, látogasd végig a magyar főváros látnivalóit, múzeumait és fürdőit is, hidd el, megéri. Más kérdés, hogy a helyben lakó polgár nagyobb összegbe is lefogadná, hogy ez a „message” nem ér célba. Ezt tapasztalja legalábbis kora estétől kora reggelig, amikor hömpölygő – még ha csak hömpölygő: de torkaszakadtából ordító, közben a közterületet a legváltozatosabb módokon összerondító – tömeg lepi el az utcákat. Hullámzik kocsmától kocsmáig, a vonatkozó törvényt betartva az egymás hegyén-hátán hemzsegő vendéglátóhelyek előtt (értelemszerűen: a pihenni vágyó polgárok ablaka alatt) dohányzik, és nem sok konstábleri füttyszó zavarja az idegőrlő zajongásban. Az illetékes önkormányzat egyszerűen lemondott erről a városrészről. Húztak egy vonalat a kocsmák által már úgyis ellepett terület köré, és úgy döntöttek, azon túl nem engedik terjeszkedni a mulatónegyedet. Ami józan ítélőképességre vall: a vendéglátóipar így is a maximális fordulatszámon pörög, közben termeli az adót és a járulékokat, a körúton túl élők pedig a következő választáson is hálásak lesznek azért, hogy hozzájuk nem engedték átterjedni a tébolyt. Ami meg a mulatófertállyá vált korábbi lakónegyed polgárait illeti, választási lehetőségük nekik is van. Megszoknak vagy megszöknek. A tapasztalatok szerint az utóbbit teszik. A friss statisztikák azt mutatják, hogy a Budapesten megélénkült ingatlanpiac kivételesen erős pezsgésnek indult ebben a negyedben. Magas áron kelnek el a régi lakások, igaz, úgy tűnik, nem élni, hanem pénzt keresni veszik őket az új tulajdonosaik. A féllegális (pontosabban: teljesen legális, csak épp adóbevételt minimálisan eredményező) rövid távú szobakiadás pompás terepe a városrész, ahová enni, inni, bulizni, aztán félájultan heverni érkeznek a turisták. És ez még csak a kezdet, hiszen számos, a válság idején befulladt ingatlanfejlesztés látszik újraéledni ezekben a hónapokban. Az üres telkeken épülő „residence”-ek és „palace”-ok meghökkentően kis területen ígérnek megdöbbentően sok lakást, ami semmi mást nem jelenthet, mint hogy ugyancsak kiadásra ideális minigarzonok százai készülnek el egy-két éven belül errefelé. A változás iránya egyértelmű – a Belső-Erzsébetváros középtávon legalábbis bulinegyedként készült pozicionálni magát. Ha már egyszer így alakult, megpróbál előnyt kovácsolni a Hunvald-ügyként elhíresült örökségvédelmi katasztrófából, ezért úgy döntött, hogy hagyja itt virágozni a romkocsmás-apartmanos világot. Amíg a zsebkendőnyi telkeken felépülhetnek az ötven-száz lakásos új társasházak, addig úgysem lesz kedve senkinek sem műemléket felújítani, ergo a kiürített, lelakott, omladozó, de műemlékké nyilvánított 19. századi épületekre amúgy se tart más igényt, csak a kocsmák üzemeltetői. Aztán öt-tíz-húsz év múlva majd csak lesz valami. Mondjuk, összedőlnek. Vagy csoda történik, és az egyelőre kastélyok iránt érdeklődő pénzelit meglátja a fantáziát a míves lakóházak rekonstrukciójában is – ha már egyszer adócsökkentést ér, ha valaki védett ingatlant újít fel. A kérdés csak az, hogy addig milyen változásokat generál a városrészben ez a spontán lakosságcsere. Nehezen tagadható ugyanis, hogy a régi házak állaga itt is sok kívánnivalót hagy maga után. A rendszerváltás után a bérlőkre rálőcsölt ingatlanok fenntartása rendkívüli terheket ró az egyre öregebb tulajdonosokra, és ritka az olyan épület, ahol a közművek és a homlokzatok is rendben vannak, sőt a tetőn sincs lyuk, és a kémények sem életveszélyesek. Mindenhol van valami baj, amit csak a házban élők összefogásából, közös áldozatvállalással lehet orvosolni. Innen nézve kulcskérdés, hogy a befektetésként, kiadásra vásárolt lakások gazdái hajlandóak lesznek-e ilyesmire is áldozni, s a mutatóban megmaradó régiek nem elégelik-e meg az erőn felüli fizetést, ha azt tapasztalják, hogy az egy-két éjszakás vendégek folyamatosan lelakják a lifteket, kapualjakat, lépcsőházakat. És persze nem garantálható az sem, hogy az önkormányzat a felújítási alapja elosztásakor nem sorolja-e majd hátra azokat a házakat, amelyekben egyébként javarészt profitot termelő otthonok sorakoznak. A kérdések sora végtelen, válaszok pedig már csak azért sincsenek, mert az elvárhatóval ellentétben a kerület és a főváros önkormányzata nem hogy irányítaná, de legfeljebb tessék-lássék követi az eseményeket. Jövőkép, tervezés, hatástanulmányok... Semmi ilyesminek nincs jele, amióta csak névleg egybetartozó kerületek esetleges konglomerátumává silányult egykori fővárosunk, a nagy BUDAPEST
