Budapest, 2016. (39. évfolyam)

5. szám, május - Nyárindító koncert a BFZ-vel - Szentpétervári hidak - Lélegzetelállító képek Budapesten - Tavasz a Krúdy-negyedben

30 BUDAPEST 2016 május A fiatal kora ellenére az UNESCO világörökség részét képező Szentpétervárt jog­gal nevezik a hidak múzeumának, hiszen a számuk (több mint 340) meghaladja a város életkorát, és műszaki megvalósításukat és esztétikai megjelenésüket tekintve is méltán vívják ki az odalátogatók csodálatát. A Budapest Főváros Levéltárában megnyílt 20 roll-upból álló kiállítás ízelítőt ad e gyönyörű hidak létrejöttének háromszáz éves történetéből. A tárlat Budapest Főváros Levéltára és a Szentpétervári Levéltári Bizottság közötti levéltári együttműködési megállapodás keretében való­sult meg, válaszként a Szentpétervári Állami Akadémiai Kápolnában 2015. december 15-én megnyílt Budapest – a város és hídjai kiállításra. A szentpétervári központi levéltárakból valamint a nagy múzeumokból válogatott egyedülálló dokumentumok nemcsak az építész szakembe­rek, hanem a széles nagyközönség körében is érdeklődésre tarthatnak számot. A tárlaton olyan témák képviseltetik magukat, mint a Néva folyó hajóhídjai, Észak fővárosának első fa-, kő- és fémhídjai, megvalósulatlan hídtervek, a Névát átívelő állandó hidak megjelenése, a Forradalom és a Nagy Honvédő Háború évei és hídjai. ● A kiállítás munkanapokon 9–18 óra között tekinthető meg. A belépés díjtalan. SZENTPÉTERVÁRI HIDAK A város hídjainak háromszáz éves története Budapest Főváros Levéltára, 2016. június 15-ig A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) június 3-án újra megtölti a Hősök terét zenével és tánc­cal. Miközben a világhírű muzsikusok Fischer Iván vezényletével Stravinsky Kártyajáték című balettzenéjét játsszák, 500 hátrányos helyzetű gyerek táncol majd együtt a téren, egy napra valódi hőssé válva. Humoros, picit ördögi és groteszk darabot hallhatunk, e szerint táncolnak majd a gyerekek is. Ünnepeljük együtt a fiatalok tehetségét és bátorságát, talál­kozzunk a BFZ ingyenes nyárköszöntő koncertjén a tolerancia és az elfogadás jegyében! ● Hogyan nyerheti el egy sürgősségi osztályon dolgozó orvos és egy norvégiai vakáción az éjféli napsü­tésbe a sátorból kiszökő kisfiú képe a legjobb természetfotósnak járó díjat? Hogyan világít rá egy pilla­natkép a Föld ökológiai problémáira? A választ az 51. Wildlife Photographer of the Year / Év Természetfotósa kiállítás lélegzetelállító képei rejtik. A londoni Természettudományi Múzeumtól kölcsönzött világhírű kiállítás 2016. május 4. és augusztus 4. között tekinthető meg a Magyar Természettudományi Múzeumban. A tárlat 100 csodálatos fényképet vonultat fel, kínálatában az állatok viselkedésének izgalmas pillanataitól a fenséges tájképekig sokféle felvétel megtalálható. A verseny díjazott képei között magyar fotós munkáját is láthatjuk a kiállításon. Kudich Zsolt Nagy kócsagok ébredése című képe, a Föld sokszínűsége szekció madarak kategóriájában került a döntőbe. ● A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum idén is csatlakozik a Tavasz a Krúdy-negyedben elnevezésű rendezvényhez. A szervezők konflis-utazással, gaszt­ronómiai gyerekfoglalkozással, meseelőadással, párbajiskolával, interaktív detektívjátékkal és tárlatvezetésekkel várják a látogatókat. A múzeum kiállításai ezen a napon ingyenesen megtekinthetők, a programokon való részvétel szintén díjtalan. ● Bővebb információ: www.mkvm.hu NYÁRINDÍTÓ KONCERT A BFZ-VEL Toleranciaünnep a Hősök terén Hősök tere, 2016. június 3., 18 óra TAVASZ A KRÚDY-NEGYEDBEN Egész napos rendezvény Óbudán A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum programjai, 2016. május 28. LÉLEGZETELÁLLÍTÓ KÉPEK BUDAPESTEN Az 51. Wildlife Photographer of the Year / Év Természetfotósa kiállítás Magyar Természettudományi Múzeum, 2016. augusztus 4-ig Kudich Zsolt: Nagy kócsagok ébredése

Next

/
Oldalképek
Tartalom