Budapest, 2016. (39. évfolyam)
1. szám, január - Somogyi Krisztina: ÁTÉRTELMEZÉS ALATT - Töredékek, narratívák, interpretációk: a közelmúlt építészetének kutatása
BUDAPEST 2016 január 13 Az oldalt szerkesztette a Budapesti Építész Kamara csábított ide az állam. Ők szinte a magánirodájukat vitték be titkárnőstül. Sokáig autonóm módon működtek, a vezetés inkább segítette őket. A KÖZTI-ben Janáky István, Rimanóczy Gyula, Dávid Károly, Gádoros Lajos, Németh Pál jó példa erre. A legsötétebb Rákosi-korszakban a műtermekből fölépülő nagyvállalati forma jól működött, az építészek örömmel és lelkesen végezték a munkájukat, értelme volt a tervezésnek. A hatvanas évek második felétől kezdett elromlani a rendszer, 56 után egyre behatároltabb, minisztériumi rendeletekkel szabályozott lett a működés, bürokratikusabbá vált a folyamat és a tervteljesítés, a gazdasági számok, a termelési mutatók lettek fontosak. A hetvenes években csúszik át a tevékenység elképesztően bonyolult, lelketlen hivatali működésbe, fölnövelt bürokratikus létszámmal. Erről az időszakról írta Ulrich Ferenc egy tanulmányban, hogy a KÖZ TI-ben a tervek készítésétől a dokumentálásig úgy huszonöt lépésből álló, állandóan visszacsatoló folyamat ment végbe. Alig lehet követni. – Az adatgyűjtésnek egy ma sokszor használt módszere az oral history, a személyes adatgyűjtés. Alkalmaztátok-e? – Kénytelenek voltunk. Nagy szerencsénk, hogy élnek még olyan idős kollégák, akik a kezdetektől, így akár 1950-től dolgoztak a KÖZTI-ben. A legidősebb élő KÖZTI-s Városi Péter , 1920-ban született. 12 albumba rendezte élete történetét, és azokban ott van a szakmai múltja is. Tőle kaptuk például a legtöbb műteremfotót. Bárhol is dolgozott, készült csoportkép, és ezeken nem csak az látszik, hogy kik a munkatársak, hanem az is, hogy milyen körülmények között folyt a munka. Nagy érték. A KÖZTI fotótárában főleg a hivatalos eseményekről őriztek fotókat, épületavatások politikusokkal szerepelnek, de a mindennapokról nincs ott szó. Zalaváry Lajos alig marad korban el tőle, vele élő a kapcsolat a KÖZTI-ben. Voltak meglepetések: a kutatás során találtuk meg Kiss E. Lászlót, aki „csak” 87 éves, és el képesztően tisztán emlékszik az 1950–56 közötti időszakra. – Egyes emberekről, személyiségekről beszélgetünk. Ezek azonban mikrotörténetek egy nagyobb intézmény történetében. Van-e, létezhet-e, egy „nagy narratíva”, amellyel a KÖZTI históriája elmesélhető? – Ez a történetfilozófiai kérdés régóta foglalkoztat. Molnár Farkas ról írt monográfi ámban folyamatosan emlékeztetem az olvasót arra, hogy amit mondok, az az én interpretációm, ami egyben az én tudásomról, személyiségemről és a korról is sokat elárul, nemcsak a kutatott témáról. Régen szembesülök tehát azzal, hogy nincs „nagy narratíva”. Tényleg nincs. Mikrotörténetek vannak, kisebb felvetések, mozaikok cserepeiből áll össze a tabló. És ez nem olyan puzzle, amiből csak egyféle képet lehet kirakni. A KÖZTI könyvben sem törekedtünk arra, hogy most mi rögzítsük azt a történetet, ami megváltoztathatatlanul, kinyilatkoztatottan szolgálja majd a jövőt. Lehet máshogyan gondolkodni a korszakról, a KÖZTI-ről. Ez a könyv mindenkinek szól, különösen az épülettípusokat bemutató fejezetek mindenki számára érdekesek. Ennél is fontosabb, hogy tele van képekkel, és külön figyeltünk arra, hogy a nagy képek korabeli fotók legyenek. Ezeken az épületek frissek, ropogós állapotukban látszanak. Akinek előítélete van erről a korszakról, remélem, hogy ezeket látva megdöbben, és átformálja azt. Változatos volt az a korszak, és meglepően jó épületek is születtek. Érdemes megismerni, gondolkodni róla. ● Szárcsa utcai Általános Iskola, Budapest, terv: Kismarty-Lechner Kamill, 1961
