Budapest, 2015. (38. évfolyam)
3. szám március - Elek Lenke: Erkély-jelenetek
hossznyi panelházak sorának adott egyéni ízt, ha mégoly kesernyést is. Elég megfigyelni a korai hatvanas évek magyar filmjeit: az új épületek szinte érintetlen erkélyén sem nagyon látszik, hogy az emberek ott kávéztak, fröccsöztek, írtak, olvastak volna, netán valaha színesítették volna a városképet jácintok, tulipánok, lobéliák, verbénák, petúniák. (Emlékezzünk csak a Két emelet boldogság című legendás Herskó-filmre.) Vigasztalan volt a kilátás, netán fojtogató a por, a benzinszag? Dehogy. Egyszerűen senki nem tanította meg a többnyire faluról felkerült munkásoknak vagy a városi proletároknak, hogy mit is kell(ene) kezdeni ezekkel a helyiségekkel. Még az akkor szinte egyetlen létező lakberendezési lap is alig foglalkozott a témával. Mickey Mouse-tól a penthouse-ig A hatvanas évek közepén-végén új stílus bontakozott ki. Megjelentek az erkély belső falára házilag barkácsolt, vasból hajlított rajzfilmfigurák, sokszor műanyag cserepeket tartottak, szintetikus virágokkal. Élő szereplők ritkán tűntek fel a színen. A magasházak tizenkettedik emeletére senkinek sem volt nagy kedve kitelepedni, akkor se, ha számíthatott szép kilátásra. Sőt, berácsozták az ablakokkal együtt, hogy ki ne essen a gyerek. A legalsó szintet ugyancsak be kellett zárni, nehogy illetéktelenek bemásszanak. De már akadtak kivételek: a belső II. kerületben, a Kapás utca környékén, vagy például az 1969-ben épült Bem rakpart 30. szám alatti házban már Dunára néző, jókora erkélyeket találunk, némelyikről csodálatos panoráma nyílt a Parlamentre és a folyóra. Akik ezekhez a lakásokhoz – protekciósan − hozzájuthattak, értékelhették az erkélynek ezt az új (?) funkcióját is. A Bauhaus falhoz simuló, oldalt félköríves erkélyei persze messze voltak még a terasztól, amely később aztán szédületes karriert futott be. Az Újlipótvárosban, főleg a Szent István parkban már érdemes felfelé nézelődni: előtűnnek a műfaj előkelőségei, amelyek mára az oly divatos penthouse lakás jellemzőivé váltak. Itt már laknak, sőt, grilleznek a lakók – olykor a Vígszínháznál is érezni a pácolt, sült tarja fenséges illatát. Minél előkelőbb ma egy lakópark, annál nagyobbak a teraszai. Szinte lebegnek a levegőben a sokszor vastag üvegfalú szépségek. Itt már zajlik az élet: sütögetnek, napoznak, dolgoznak, szinte a természetben, mindegy, hogy a pesti oldali Marina Partról van szó, vagy a II. kerületi Völgy utca környékéről. A virágok, a növények nemcsak dekorációk, s megjelennek a komoly design teraszbútorok is. Szingliknek kincs És mindez nemcsak a drága kerületek előjoga: jártam már a Blaha Lujza téren is egy gyönyörű lakásban, ahol a tetőteraszon rotyogtak az ismert tévés mesterszakács finomságai. De mit lehet kezdeni 2015-ben az erkélyként feltüntetett, de valójában akként szinte egyáltalán nem funkcionáló helyiségekkel? Építési engedélyt kapni ezek bővítésére lehetetlen, hiszen akkor a ház összes erkélyét át kellene alakítani, (ebbéli egyetértés szinte elképzelhetetlen egy társasházban), no meg korántsem biztos, hogy ezt egyáltalán lehetővé tenné az utcakép és a statika. Pedig meg lehetne próbálni kezdeni vele valami értelmeset. Egy asztalka és szék szinte mindenhová kifér, a falfelületek hasznosíthatók, és ma, a dekorálás virágkorában a legkülönfélébb stílusban rendezhetők be a lakást kicsit megnövelő területek, a romantikus, türkizrózsaszíntől a matrózos-hajós stílusúig. Az ilyen csöppnyi, nyilvános, mégis „zárt” tér mintha a szingli fiatalok létformájának felelne ma meg a leginkább: a parányi asztalon elfér a laptop, egy csésze kávé, este a mécses, egy pohár bor. ● 9 BUDAPEST 2015 március
