Budapest, 2015. (38. évfolyam)
12. szám december - Kassai Ferenc: A város és folyója
BUDAPEST 2015 december 26 A város és folyója Mérnökszemmel: Budapest és a Duna szöveg: Kassai Ferenc, fotó: MTI Budapest páratlan szépsége kivételes földrajzi adottságában: folyóparti fekvésében rejlik. A várost kettészelő Duna az emberléptékű parti épületekkel és a budai rész hegyoldalaival, kecses hídjaival, szépen kialakított rakpartjaival, a víz fölött futó villamosokkal elbűvöli az itt élőt, a vendéget. A messzi tájakról idelátogató és a Pesten honos polgár szinte egyetlen pillanatra sem tud betelni a város és a folyója látványával. A Duna európai szimbólum és hosszú ideje a magyar főváros éke, nevezetes kincse – ugyanakkor a természettudományok gyakorlati felhasználásának, a mérnöki szakágaknak is élő terepe. Munkát adott s ad a mérnököknek, a műszaki, technikai tudományok képviselőinek, akik minden időben tették a kötelességüket: terveztek, építettek, karbantartást végeztek. Remekbe szabott dunai mérnöki alkotások vitték el a város és az ország hírét a világba. A mi Dunánkért persze folyamatosan tennünk kell, munkát ad, s nem is lehet más célunk, mint hogy megőrizzük a jövőnek, és optimálisan használjuk ki a benne rejlő lehetőségeket. Egy város és a felszínen rajta áthaladó víz kapcsolatát alapvetően meghatározza az, hogy biztosítani kell a folyó rendezett mozgását. Gátakat és rakpartokat építettünk, igyekeztünk optimálissá alakítani a víz fel- és kihasználását. Védeni kellett évszázados épített értékeinket, miközben óvnunk kellett magát a folyót. Gondoljuk csak meg, hogy hajózhatóvá tétele például mekkora feladat, hiszen európai közlekedési ütőér is. Hasznosítanunk kell a rakpartokat, melyek az idegenforgalom szempontjából fontos kikötőknek adnak otthont, hogy a hajók utasai szerte Európában elvihessék Budapest hírét. A víz a város, Budapest éltető eleme, de a víz nemcsak a folyót jelenti. Természetes szükséglete az élőknek: a lakossághoz vezetékeken jut el, Buda első vezetékét Mátyás király építette. A vízművek tele pítése, építése és korszerűsítése mindig fontos feladat volt, mert főleg a pesti oldalon sokszor fenyegetett vízhiány még a 19. században is, amit a magyar „vizes gondolkodás” egyik legnagyobbja, Széchenyi István panaszosan szóvá is tett Buda-pesti por és sár című kötetében. Messze földön híres a magyar főváros gyógy- és termálvizeiről és a fürdőiről is. Ha gyógyvízről beszélünk, a római birodalom koráig kell visszamennünk: a források tudatos felhasználása már akkor, Pannóniában megkezdődött. Aquincum nevében is utal a bővizűségre. A meleg forrásokat a török hódoltság korában is használta az itt élő és az ide vándorló ember. A fürdők Budapestet egyedülálló gyógy- és üdülővárossá avatják. Mára hatalmas fürdőintézményeket találunk Budán és Pesten is, amelyek a termális fürdőkúrák színhelyei: a Gellért, a Lukács, a Széchenyi vagy a Rudas fürdő neve jól cseng a világban. És ezek az alkotások, mindennapi használati tárgyak a kutaktól a vízműveken keresztül a pompás fürdőkig és folyón átívelő hidak sokaságáig mind a „mérnöki gondolkodás”, a mérnöki munka eredményeként jöttek létre. A Föld számos országában a megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvíz is hiányzik az emberek életéből. Magyarországon és Budapesten nem ez a helyzet, mert mi
