Budapest, 2015. (38. évfolyam)
8. szám augusztus - Buza Péter: TÁRGYESET - „A hazáért mindhalálig!”
BUDAPEST 2015 augusztus 4 ez az írás átfog. Táton készült a fotó, ahol Dezső nagybátyja, Eggenhofer Ernő már rég felépítette a kastélyt (néha így nevezik, bár a kúria megjelölés jobban illene hozzá), amelyben élt és lakott, működési körét az egész térségre kiterjesztve – ugyanis építész volt. Többek között Esztergom is neki köszönheti a gimnáziumát. Ernőnek az egyik testvére (mert volt neki valamikor másik tíz is), Aladár , Dezső édes apja vélhetően éppen erre a karácsonyra jött haza a frontról, senki se tudhatta, hogy utoljára. 1915. február 6-án esett el „a Lu dovista körül vívott ember fölötti kárpáti csatában. /.../ Rajongó bajtársai ásta bús sírjából kiemeltetve” június 5-én temették Esztergomban. A sírkő felirata valamivel bővebb információkat is közzétesz a megkopott feliraton: „... győzelmes roham után orosz gránáttól találva százada élén esett el”. Harminckilenc éves volt. Eggenhofer Aladár volt a lelke az ötvenfős párkányi orosz hadifogoly-kórháznak 1914-ben. Hogy egyáltalán legyen ilyen intézmény a városban, az ugyancsak az ő lobbizásának köszönhető. Néhány hónappal később koporsóban utazott haza a frontról. Az esztergomi K. u. K. városparancsnokság július másodikán küldte az ezzel kapcsolatos levelet a helyi MÁV állomásfőnökségének: „Tisztelettel kérem mi szerint szíveskedne f. évi junius hó 3.-án érkezett Eggenhofer kapitány hullájának szállitási költségét hivatalosan tudomásomra adni, mert a katonai kincstár csak az esetben tériti meg a fuvarköltségeket.” Aladár mögött áll – szomorú, büszke tartású fiatalasszony –, özvegy Saághy-Ruszek Aurélné (Janits Margit). Férjét a szerb fron ton érte a lövés, amibe négy hónap után, már Budapesten, 1914. december 15-én 34 évesen belehalt. Akinek vállán a kezét nyugtatja akkor még nem háborús özvegy. Majd 1916. június 18-án lesz azzá. Férjének, Kulcsár Károly nak vélhetően a frontszolgálat nem engedi, hogy a családi összejövetelre Tátra utazzon, nincs rajta a képen. Saághy-Ruszek Margitnak hívják ezt a fiatalasszonyt. Saághy-Ruszek Aurélnak a húga. Az 1915 karácsonyán már halott Aurélnak másik nőtestvére, Saághy-Ruszek Melanie ül a bajszos-mosolygós fiatalem ber jobbján (neki semmi köze a családhoz, Tunner Istvánnak hívják, főhadnagy a K. u. K. 76. gyalogezredben). Eggenhofer Aladár Melanie férje. Fiuk is ott van a képen: a tizennégy éves Dezső az, a majdani mérnökkari főhadnagy, aztán százados. Unokatestvéreivel ül, az első sorban. Még egy fiúcska néz szembe a lencsével, Aladár kapitány öleli magához. Ő ifjabb Ernő (Csubynak becézik), az építész Ernőnek – a fotózáskor a házigazdának – a kisebbik fia. (hogy Béla , az idősebb, miért nincs itt, nem tudni). Ernő maga a kép jobb szélén ül, felesége, Dummer Irma , egy pesti, Zöldfa (ma Veres Pálné) utcai szatócs lánya balról zárja az alkalmi tablót. Mögötte Saághy-Ruszek Dezső, Aurél testvére őrzi az ajtót – ő túlélte a háborút. Most, 2015-ben, talán érdemes még egyszer summázva leírni: három asszony is özveggyé lett az Eggenhofer-Saághy-Ruszek családból az első világégésben. A „gazdasági menekült” Eggenhoferék honfoglalása az 1850-es évekre tehető. Ekkor érkezett a németföldi Kautzenből a „magyar” ős, Albert . Nősülni. Schwarz Emmát vette el, egy jeles és gazdag eszter gomi notabilitás leányát. A kiegyezés évében már neki is szépen fialt versenyképes dorogi fatelepe. Hamarosan gőzhajózási vállalkozása is. A hozzájuk illően tekintélyes Eggenhofer-házat már a fia, a cserépgyáros József építtette a királyi városban, 1900-ban. (Abban az esztendőben, amikor Eggenhofer Aladár gazdagon dokumentált sorsú fia, Dezső megszületett.) Eggenhofer Kinga az egyetlen a családból, aki – a legidősebb élő generáció tagjaként – esztergomi maradt. Ő a táti Ernő fiának, Bélának (1899–1950) a leánya. Apja már a következő háború közvetett áldozata. A kórházigazgató főorvos 1950-ben halt bele a háború alatti és utáni megpróbáltatásokba. A város első koncepciós eljárásában hurcolták meg, házát is, megélhetését is elvették. 1948 áprilisában indítottak ellene vizsgálatot, előre eldöntött ítélettel. Nem úgy élte meg a végét, hogy fellélegzett volna, mert „csak” nyugdíjazták. A születésének 115. évfordulóján megjelent helyi kiadványban, a Kolos Füzetek tavalyi lapjain idézik néhai dr. Bády István visszaemlékezését, aki ezek ben az években Esztergom polgármestere volt: „...beállított hozzám 2 ávós ezredes. Közölték, hogy nekik szükségük van a (volt – B. P.) kórházigazgató házára. Eggenhofer akkor szerelt fel egy fogászati rendelőt, alig dolgozott vagy 2 hónapot benne, amikor megjelent az ávó, 30 napot adtak neki a kiürítésre. Emlékszem, ült a kerek üvegasztalnál a szerencsétlen ember és zokogott. Tönkre tették, elvették a házát. Annyit tudtam segíteni, hogy a rendelőjét át tudta költöztetni a volt Iparbank épületébe. Ott utaltunk ki neki lakást. Elkezdhetett dolgozni, de nem sokáig, mert infarctust kapott és hirtelen meghalt.” „Mikor lesz végre ledöntve?” Dezső a kommün utáni években, az ellenforradalomban aktív szerepet vállal. Az Esztergom vármegyei karhatalomnál szolgál mint a csendőrtiszti zászlóalj tagja. És közben elvégzi a Műegyetem gépészmérnöki karát. 1923-ban Esztergomban veszi feleségül az Ácson, 1901-ben született Beck Margit ot. (Ugyanebben az évkörben édesanyja, özvegy Eggenhofer Aladárné is férjhez megy Kornhaber Samu K. u. K. vezérezredeshez, és Budapestre, a Bartók Béla útra költözik). Dezső gépészmérnökként civil cégeknél talál munkát. A negyvenes években már aktív frontszolgálatos, s nem csak az ifjabb Horthy halálának tanújaként hívja fel magára a figyelmet. Szép sikereket ér el a partizánvadászatban, hogy aztán egy riadószázad parancsnokaként „fegyvertényt” is végrehajtson Alekszejevka térségében, a Donnál. A Magyar hadseregparancsnokság 6. számú HADSEREG PARANCSA 1943. január 26-án kelt. Aláírója vitéz Jány Gusztáv vezérezredes: „Az 1. pc. ho. (páncélos A nagycsalád 1914–15 fordulóján
