Budapest, 2015. (38. évfolyam)
8. szám augusztus - Buza Péter: TÁRGYESET - „A hazáért mindhalálig!”
BUDAPEST 2015 augusztus 3 Kincses krónika A mérnökkari főhadnagy alakulata készítette el a kettős koporsót. Eggenhofer egy sapkagombot és egy koponyadarabot ereklyeként eltett a ládájába, de aztán meggondolta magát, és átadta a testőrségnek. Alkotott magának helyettük egy vitrinbe való méretű emléktárgyat, amihez eredetileg egy propellerdarab és a Héja fém makettje is hozzá tartozott. Nincs meg már az sem, az emigrációban Horthy István özvegyének ajándékozta. De a fotó fennmaradt, annak a gyűjteménynek a részeként, amelyet unokája, Kovács Tibor Sándor őriz lőrinci la kásában, számos további dokumentum és tárgy társaságában. Köztük vannak azok a kitüntetések, amelyeket már mint a Vitézi Rend ausztriai székkapitánya vett át Bécsben. Zöld bársonnyal bevont kartonra tűzve függenek az árpádsávos szalag alatt a keresztek, jelvények, emlékérmek. Nem kevés ez sem, ám ennél is sokkal gazdagabb annak a hat irattartó doboznak (218-223. VII. 199) a tartalma, amelyeknek anyagát a Hadtörténelmi Levéltár Personalia Gyűjteményében lapozhatja át az érdeklődő. És nagyon is érdemes átkutatni. A dokumentumok 1994-ben kerültek az intézményhez az akkor elhunyt „Ilinkay-Eg genhofer Dezső dr. mérnök-százados, a vitézi rend tagja, ausztriai székkapitány” irat- és fényképhagyatékaként. Ennek az anyagnak a túlnyomó része nem is a saját személyes dokumentuma. Ahhoz a gyűjtéshez kapcsolódnak, amelynek során egykori bajtársaival levelezve sikerrel szedte össze készülő munkájának forrásanyagát: visszaemlékezéseket, fotókat, iratokat. A m. kir. fegyveres erők KÉPESKRÓNIKÁJA (1919–1945) című gazdagon illusztrált, terjedelmes album aztán Münchenben 1977-ben jelent meg szerkesztésében, a Vitézi Szék kiadásában. A dobozokba került, csak részben feldolgozott küldemények között számos, a hadtörténet és a történetírás kutatói számára fontos dokumentum gyűlt össze. Többek között egy teljes fotósorozat a Novara gyorscirkálóról és bevetéseiről (Horthy Miklós parancsnoksága alatt), Gaáli Zoltán visszaemlékezése, aki annak idején pilótaként Jankapusztáról menekítette ki az országból azokat az itt kiképzett usztasákat, akiket a nemzetközi nyomozás a II. Sándor szerb király elleni Marseille-i merénylet tetteseiként azonosított, vagy a Ludovika Akadémia múzeumának tárgyairól készült jegyzék (a két ládányi anyagot Eggenhofer maga adta át 1950-ben dr. Soós Géza lelkésznek, a müncheni World Council of Churches vezetőjének). Az Eggenhoferek Eggenhofer Dezső gondosan dokumentálta magánéletét is. Az már más kérdés, hogy halála után – elsősorban Aladár fiá val történt összekülönbözése miatt – ezeknek a familiáris fotóknak, iratoknak csak a kisebb részét tudta hazamenteni Bécsből a már említett unoka, Kovács Tibor. Az anyag javát a nagybátyja, aki jóval nyolcvan fölötti nyugalmazott kohómérnökként Bécsújhelyen él, elégette. A nagycsaládnak az 1910-es években felnőtt nemzedéke gyűlt össze egy fényképezkedésre 1914–15 fordulóján, alkalmat teremtve arra, hogy futólag áttekintsük, kik is voltak a szereplői az Eggenhofer nemzetségeknek abban a korszakban, amelyet Eggenhofer Dezső maga készítette Horthy-emlékével Eggenhofer és Saághy Melanie gyermekeikkel: Ilonával, Dezsővel és Margittal 1905 körül Ezeket a kitüntetéseit – amelyeket a Donnál érdemelt ki – már a Hadtörténeti Múzeumban őrzik
