Budapest, 2015. (38. évfolyam)
4. szám április - Elek Lenke: Édes (fővárosi) anyanyelvünk
Találkozzunk a Moszkván! – mindenki tudja, hogy a Moszkva térről van szó, akkor is, ha ma Széll Kálmán térnek hívják. A Kalefet viszont ma már alig ismerik... Vagy inkább a Felszabon? Ebből a kérdésből kitűnik, hogy aki erről beszél, legalább negyven éves, hiszen még emlékszik a Ferenciek terének régebbi nevére. Te is a Jóskába jártál? – azaz a József Attila Gimnáziumba? Ez főleg a XI. kerületiek számára egyértelmű, akik azt is tudják, hogy ma már nem az a gimnázium a József Attila, amelyet négy évtizede még így hívtak. Tanítás után benézünk a Farkasba? Ez a Farkas cukrászdát jelenti a Feneketlen-tó környékén lakóknak, a hely ugyanis mindenkit elbűvölt finom nyalánkságaival. Ami tiltott, izgalmas Főleg a fiatalok szeretik a rövidítéseket, a becézéseket, nem kínlódnak hosszúnak vélt kifejezésekkel. Az ironikus, olykor gonoszkodó diáknyelv külön osztálya a szlengnek, koronként, kerületenként, sőt olykor iskolánként változó szókinccsel. Némelyik szava – hála egyes nagy költőinknek, íróinknak – immár örökre fennmarad a jeles irodalmi művekben, de egyes tiszavirág életű kifejezések hamar eltűnnek a süllyesztőben. A fiatalok saját, speciális – ugyanakkor uniformizált! – világban érzik jól magukat, amelyhez ugyanúgy hozzátartozik a fordítva feltett simléderes sapka, a kapucni, a hátul szinte bokáig letolt farmergatya, mint egy-egy szó használata. Mindig a tiltott dolgok a legizgalmasabbak – míg régen a cigaretta kapott sokféle szleng szinonímát, addig ma – sajnos – a drogokról mondható ez el. Léteznek olyan metropoliszok, amelyek saját nyelvi dialektussal büszkélkednek – nem igazán kell tökéletesen tudni ahhoz németül, hogy megállapítsuk: aki megszólal, az tősgyökeres bécsi. A Pygmalionban Higgins professzor azzal is tisztában van, hogy a virágáruslány London melyik kerületében nőtt fel, hol árulja ibolyáit, sőt, még talán a törzsvevők nyelvéről is értekezést tudna írni. A tujától a tujáig A szleng nagyvárosi jelenség, ezernyi ágaboga gazdagítja-csúfítja a nyelvet. A kisebb településeken inkább a tájnyelv ad tipikus helyi ízt a beszédnek, amelynek megértése szintén komoly fejtörést okozhat annak, aki nem ismeri a környék szavait, sőt, olykor a nyelvtani szabályok is meglepő metamorfózison esnek át. A nagyvárosi szleng módosulása egyre gyorsabb – főleg ami az internet és az elektromos kütyük világát, vagy éppen a politika gyorsan felkapott, és ugyanolyan hirtelen „leejtett” fogalmait illeti. A technika soha nem látott mértékű-gyorsaságú fejlődésének korában egyes szavak teljesen elfelejtődnek, kihullanak a rostán – ki használja például ma már a tuja szót? Aki igen, az egy növényre gondol, méghozzá fenyőfajtára, nem pedig a villamos régi, főleg diákok által használt elnevezésére, akik tudniillik a „hátuján” bliccelve utaztak. Milyen hamar elfelejtettük a bunkofon ironikus kifejezést – a mobiltelefonok őskorában még így csúfolták a jókora hordozható készülékeket, utalva gazdáik „gizda”, azaz beképzeltnek tűnő viselkedésére. A Most és a Jelen A nyelv állandó mozgásban van, produkál sete-suta szlenget, frappáns üzletneveket, és közben megszül új szókapcsolatokat is. A külföldön élő magyar – aki gyakran hazalátogat – képes igazán megtapasztalni az újdonságokat. Negyven éve Svédországban élő ismerősöm a Királyon már túl van, sőt a Sirályon is. Most a Mosttal ismerkedik, meg a Jelennel – vagyis az ezeket a neveket viselő vendéglátó helyekkel... A honi lakost érdekes módon többnyire zavarja, amikor ezeket a szavakat a reklámokba is beépítik a kreatív igazgatók. A nagyon friss szleng bizonyos – nem autentikus – szereplők szájából erőltetetté válik, még akkor is, ha az adott célcsoport világáról van szó. Ez olyan, mint amikor felnőttek próbálnak gyereknyelven gügyögni. Az is disszonáns, ha a magyar szinkron tipikus budapesti szlenget használ valamely amerikai vagy nyugat-európai nagyvárosi zsargont ábrázolandó. Irány az eredetiségvizsgáló állomás De nemcsak a szlenget hasznos megtanulni egy, a magyar nyelvet akcentus nélkül beszélőnek, hanem új fogalmakat is. Mi lehet az az eredetiségvizsgáló állomás? Hát a vőlegény-megőrző? Nem beszélve a szexturkálóról, amire a Dob utcában bukkantam. Ezeknél a fogalmaknál az a furcsa, Édes (fővárosi) anyanyelvünk szöveg: Elek Lenke, fotó: Sebestyén László Az, hogy a világ nagy, történelmi városainak saját nyelve, szóhasználata alakul ki, természetes. Sőt, olykor még egyes városrészek és kerületek lakói is másképp beszélnek, kitalálnak maguknak speciális szavakat vagy rövidítéseket egy-egy helyi jelenségre. Különösen gyakori ez földrajzi fogalmak becézett változatai esetében, de akár egy-egy tanintézmény, mozi, étterem vagy lakótelep is speciális, kedveskedő nevet kap, olyat, amelyet többnyire csak a helybéliek értenek. 12 BUDAPEST 2015 április
