Budapest, 2014. (37. évfolyam)

3. szám március - Simplicissimus Budapestje

19 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bolygó. Körbe-körbe forgott folyton­folyvást, mint a forgó. Forgott némán, mint egy őrült jégkoris a kűrben forgott bátran, mint a labda, kint a hideg, lény nem lakta űrben. * Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország. Szerették a lakói, mint madarak a morzsát. Egy nap aztán kedvet kaptak, közepébe fészket raktak nem ültek ott hiába: fütyültek a világra. * Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város. Nyáron kicsit büdi volt, de télen viszont sáros. Lehetett ott jönni-menni, szalvétából fánkot enni nem törődni semmi mással, csak az idő­változással érdeklődni, merre mi van, lődörögni kapuc­niban bámészkodni, aztán bután szaladni a troli után. * Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember. Sok baja volt, de a szíve tele szerelemmel. Nem is búsult: ha már egyszer megtalálta párját tetejébe pont a világ legeslegszebb lányát kisétált a Nagykörútra, leintett egy taxit azzal aztán épp időben elérték a lagzit. * Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy este. Hogy mi történt? Honnan tudjam! A csuda se leste! Lényeg az, hogy másnap reggel felderült az ég is itt valami készül ebből rögtön tudtam én is máshogyan kelt fel a nap is, ugrabugrált még a pap is egy kis kutya nagyot mordult ami rossz volt jóra fordult dm nyílt a Rossmann helyén tulipán a Rózsák terén s még egy év se telt bele háromnegyed négy fele megtörtént a nagy csoda: született egy kisbaba. * És? Azóta? Mit csinál? Éjjel-nappal csicsikál? Napról napra nődögél? Vagy a strandon üldögél? Bőgőzik a bababálon? Csúszdázik a Klauzálon? Bringázik a Ligetben? Kést forgat a szívemben? Szaladgál a Hősök terén? Elbújik a túlsó felén? Idegennel kvaterkázik? Pocsolyában hajókázik? Terepfoltos dzsekiben cirkuszol a Mekiben? S mint akinek nincs jobb dolga, felgyorsliftezik a Holdba? S még onnan vág arcokat?? Francokat! Szépen, csendben fülelve itt csücsül az ölembe. Sóhajtása éji zene, lecsukódik, lám, a szeme s ha majd elmennek a buszok, hallani – ha! – ahogy szuszog. Nem titok a neve se! Róla szólt ez a mese. ERDŐS VIRÁG: PESTI MESE (egy készülő gyerekverskötetből) Erdős Virágról, okoskodás helyett kölcsönvett mondat egy profi kritikustól „Erdős Virág (1968) különös, szokatlan pá­lyát futott be. Szinte az aréna széléről rob­bant be 2013-ban, három kiadást kikénysze­rítő verseskötete a legfinnyásabb kritikusokat is elismerésre kényszerítette. A kötet versei már első megjelenésük alkalmával is feltűnést keltettek. Amikor a litera.hu portál 2012-ben az év legjobb versét kereste, az egyik legfon­tosabb kritikus, Vári György ezt írta: „Er­dős Virágban nem hittem, nem figyeltem rá a közelmúltig. Ez volt eddigi életem legna­gyobb kritikai tévedése. A legközvetlenebb természetességgel és valami bizarrul tisz­ta, mégis nyers poétikusság közegében éled újra a politikai versírásnak egy olyan tra­díciója ebben a versben (és Erdős más ver­seiben is), amelyről azt hittem, végleg, fel­támaszthatatlanul halott. Az ő története is bizonyítja, hogy nem szükségszerű, hogy a líraolvasás kevesek ügye legyen, előkelő hob­bi vagy extrém sport.” Vári a Namostakkor... című emblematikus verset hozta fel példának, (az interneten könnyen hozzáférhető) ami a politikai csasztuska és a gondolati líra kereszte­zése. A most közölt vers mindettől nem áll nagyon messze, bár a költő alighanem szelídebb vizek felé tart.

Next

/
Oldalképek
Tartalom