Budapest, 2014. (37. évfolyam)
2. szám február - Ráday Mihály: EXFÓRUM - Terv - vagy amit akartok
Az oldalt szerkesztette a Budapesti Építész Kamara Aczél Gábor A városrendezési tervezésben eltöltött négy évtizedem során a rendezési tervek tartalmi követelményei és eljárási szabályai többször is módosultak. Így tulajdonképpen az lett volna a meglepetés, ha a fővárosban maradt volna a régi tervezési rendszer 2010 után. Budapest korábbi városrendezési „eszközei” – az FSZKT (Budapesti Szabályozási Keretterv) és a BVKSZ (Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzat) hatályukat vesztik, helyükre új tervfajták – a TSZT (Településszerkezeti Terv) és az FRSZ (Fővárosi Rendezési Szabályzat) – lépnek. Tény ugyanakkor, hogy a jó nevű tervezői kollektíva igyekezett ezeket korszerű szakmai tartalommal is megtölteni. Mindenekelőtt szögezzük le, hogy néhány évtizedes „fejlődés” eredményeként a városrendezési tervekből mára gyakorlatilag eltűnt a városépítészet. (Sovány vigasz, hogy nem hazai, hanem világjelenségről van szó.) Pedig a városrendezés legfőbb feladata a település- vagy településrész-léptékű térbeli rend megteremtése, a minőségi környezet biztosítása a települést használók számára. A városrendezést korábban a kompozíció, a kreatív megoldások jellemezték, amelyek szorosan összekapcsolták az építészeti tervezéssel. Ez az igény mára elhalt, többek között annak következményeként, hogy megszűntek a nagy állami beruházások. A városrendezés elsődleges szempontjává így a „jogi biztonság” szavatolása vált. Mindezt pedig az épített környezet minősége sínylette és sínyli meg. Az újabb és újabb jogszabályok egyre precízebben, egyre inkább „normatív módon” próbálják biztosítani épített környezetünk minőségét. Meggyőződésem, hogy ez zsákutca. Teljesen új szemléletre van szükség, amelynek középpontjában nem a jogi előírások kielégítése, hanem az építészeti-városépítészeti minőség szakemberek általi megítélése áll. Tudomásul véve, hogy a szakmai alapon hozott döntés nem jogilag megfogalmazható objektivitás, bizony szubjektív elemeket is tartalmaz. Hogy a szubjektív döntés veszélyeket rejt? Hogy könnyen vissza lehet élni ezzel az érveléssel? A veszélyek csillapítására számos technika létezik. A legkézenfekvőbb, ha az egyszemélyi döntést egy erre felhatalmazott grémium kollektív bölcsességével váltjuk fel. Ez a forma egyébként már régóta létezik: tervtanácsnak hívják – csak éppen nincs felhatalmazva a szükséges döntési jogkörrel. (Budapesten meg éppenséggel megszüntették a jól és hatékonyan működő Fővárosi Tervtanácsot, mert szigorúan szakmai alapon hozott állásfoglalásai esetenként kényelmetlenné váltak.) És ott volna további eszköznek a fellebbezés intézménye. Kell hogy legyen mód arra, hogy az alacsonyabb szinten hozott döntést magasabb szinten felülbírálhassák. Nézzünk meg közelebbről egy másik kérdéskört is. A különböző szintű tervek egymáshoz való viszonyának újraértelmezésére volna szükség. Jelenleg minden településen országos érvényű előírások (OTÉK) szabályozzák az építést, városrendezést. Az a véleményem, hogy a részletes elemzésen alapuló helyi (speciális) tervnek felül kellene írni az országos szabályozást, persze oly módon, hogy annak megítélése – megint csak – egy szakmailag hiteles grémiumra legyen bízva. Más szóval az országos előírások ott legyenek érvényesek – „hiánypótló jelleggel” –, ahol nem készültek részletesebb tervek. S ez az elv legyen érvényes az országos és a fővárosi, de a fővárosi és a kerületi tervek viszonyára is. Ráadásul Budapest területén egy meglehetősen speciális, kétszintű önkormányzati rendszer működik, ahol a városrendezés területén is létezik a kompetenciák megosztása. Márpedig a szubszidiaritás elve alapján a döntéseket azon a „legalacsonyabb” szinten kell meghozni, ahol a rendelkezésre álló információk alapján arra lehetőség van. Éppen ezért a fővárosi tervekben valójában csak a legfontosabb, „összvárosi” jelentőségű elemeket kellene meghatározni (például városi jelentőségű zöldfelületeket, intézményeket stb.), a lokális jelentőségű elemek tekintetében rugalmas lehetőséget kellene hagyni a kerületi szintű tervezésnek. Beleznay Éva Demokratikus vagy diktatórikus városfejlesztés? A 21. században nem lehet más, mint demokratikus! Ma a városlakók nem csak fedelet szeretnének a fejük fölé, de maguk is részt kívánnak venni a folyamatban. Ez identitásuk lényeges és modern eleme. Egy olyan komplex rendszerben, mint a városfejlesztés, persze nem lehet mindenkinek igaza, el kell fogadni a másik véleményét, meg kell találni a kompromisszumot, a közös jót. Ez a szakemberek és a résztvevők közös felelőssége. Én hiszek a Nash-féle nyer-nyer (win-win) modellben, és a gyakorlat is azt mutatja, hogy az érdekérvényesítő felek elmozdulása nélkül egy-egy folyamat elhúzódik, sokkal több kárt okozva a szereplőknek, mint ha egyezséget kötöttek volna. De más és több baj is van. Először is a közérdeket képviselő megrendelővel (alias közberuházásokkal) kapcsolatban. Budapest az elmúlt másfél évszázadban rendelkezett azokkal az intézményi és jogi feltételekkel, amelyek működtetésével a 13 BUDAPEST 2014 február Terv − vagy amit akartok Ráday Mihály A BUDAPEST 2013/6 számában jelent meg a rendszerváltás utáni négy volt budapesti főépítész véleménye a Baán László nevével fémjelzett Múzeum-Liget koncepcióról. Mindegyikük erős kritikát fogalmazott meg. Majd a Budapesti Építész Kamara által támogatott oldalakon a terveket, a koncepciót pártoló írás látott napvilágot a lap 2014/1. számában. Újra föltettük a kérdést az ex-főépítészeknek, de most nem elsősorban arra vonatkozóan, mit gondolnak múzeumnegyedről. Hanem arról, hogyan látják a várostervezés kérdéskörét s elsősorban az építészeti tervezés szabályozásának, a tervek elbírálásának az újabb időkben bekövetkezett változásait. EXFÓRUM
