Budapest, 2014. (37. évfolyam)
12. szám december - Ráday Mihály: Feltárulnak Pest főtemplomának titkai
Az 1945 októberétől megjelent havilap – elődünk – második számának hetven éve megjelent írásából idézünk: „A ma gyar régészet legkiválóbbikainak egyike, Rómer Flóris, aki megírta »A régi Pest« című híres és alapvető munkáját, még kételkedett abban, hogy a Duna balpartján, Pest területén városi alakulás vagy város alakulhatott volna a római korban. Őt követték utódai Kuzsinszky Bálintig. A régi piarista rendház lebontásakor 1932-ben kerültek elő olyan nagyméretű falak és emlékek, valamint szórványos leletek, amelyek megdöntötték a kutatók korábbi véleményét. (...) A régi piarista telken húzott kutató árokból előkerült római kultúrréteg 4 m mélyen kezdődött, sok bélyeges téglával és pénzekkel volt tele. (...) A bélyeges téglák és érmék ezen területnek, Pest városának három századon át lakott, illetve erődített voltát erősítették meg. (...) 1944-ben a belvárosi templom helyreállítási munkálatai közben Bertalan Vilmos egy legyező alakú tornyot tárt fel a templom délkeleti sarkán kívül. Ez a saroktorony jellegzetes típusa a 3. századvégi és 4. századi Duna melletti római castrumoknak és táborunk délkeleti sarkán állott. Azonos alakú torony nyomai jöttek elő a piarista rendház építésekor 1913-ban is, mely az északkeleti toronynak felel meg. (...) Az ásatások alkalmával előkerült falnyomok és tornyok alapján rekonstruálhattuk a pesti római tábort, mely nem szabályos négyszög, hanem trapézalakú, oldalainak hosszúsága 84x86 méter. Ez a vár volt a középkori Pest őse. (...) A belvárosi templom alatt előkerült római épületnyomok a tábor parancsnokának épületéhez tartoztak. Nem a korai tábor keletelése szerint helyezték el, hanem közelebb a falakhoz, hogy védve legyen az ellenség gyújtó-nyílzápora ellen. Itt volt a tábor szentélye is, mely a 4. század végén már keresztény szentély lesz. Ez magyarázza meg a belvárosi templom románkori építésének a helyét is, mely kontinuitása a római ókereszténységnek.” ( Nagy Lajos : Pest város őse). Pusztulás és újrakezdés Az idézetben benne van szinte minden fontos tudnivaló a területtel, épített múltjával kapcsolatban. Pontosabban: mindaz, ami akkor tudható volt. Egy évvel később, 1946 novemberében a téma újabb Feltárulnak Pest főtemplomának titkai Ráday Mihály A BUDAPEST alapításától kezdve foglalkozott a főváros történetének azzal a fejezetével, amely a Belvárosi templomhoz, közvetlen környezetéhez köthető. Most már belátható időn belül befejeződnek a néhány esztendeje keződött korszakos jelentőségű munkálatok, amelyek magának Pestnek a históriájában is fontos mozzanatokat rendezhetnek át. 5 BUDAPEST 2014 december