Budapest, 2014. (37. évfolyam)
10. szám október - Horváth Júlia Borbála: VÉGELADÁS? - Tisztes jelen
Persze kezdődhetne úgy, hogy a terület eredetileg a legeltetésre és a lóvásárra használt X. kerülethez tartozott, amikor 1884-ben, a Keleti pályaudvar és az Opera megnyitásának, Székely Bertalan freskók festésével töl tött hónapjainak, a Pál utcai fiúk és sok-sok névtelen nőember áldásos tevékenykedésének idején, a Budapesti Tisztviselők Házépítő Egyesülete határozatot hozott. A döntés Pest kertvárosiasításának jegyében a Mávag dolgozói (elsősorban vezetői), valamint tanárok, tanítók és hivatalnokok részére építendő tkp. lakóparkról szólt. Nekik köszönhetően íródhatik e beszámoló a Vajda Péter utcától az Orczy útig, a Könyves Kálmán körúttól a Nagyvárad térig húzódó Tisztviselőtelepről, amely eredetileg száztizenhét családot kívánt befogadni. A falunyi telep megépítésére a bank harmincnyolc és fél év alatt visszafizetendő, hat százalékos kamattal biztosította a tőkét, a lelkesedés határtalan, a megnyitó pedig kimondottan bokrétaünnep volt. A kivitelezés olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy az évek folyamán a területen szinte a duplájára nőtt az épületek és a lakosok száma, majd a telep lassan beleolvadt a nagy budapesti dzsumbujba, magános tartását azonban a mai napig megőrizte. A folytatásban először egyik stabil határutcájáról, az Orczy útról esik szó, mely az említett dátum óta sem tudja eldönteni, a belvárosiak vagy a külvárosiak csapatába tartozzon-e. A túloldal pillanatnyilag kemény nyolcadik kerületi, emez oldal pedig nagyvonalúan polgári hangulatú, miáltal a közönség összetétele igen finoman is eklektikusnak mondható. Kiugrott egyetemisták, igényes bio-rajongók, szorgalmas villanyszerelők, meggondolt agrárszakemberek, kü-Tisztes jelen szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László Az utcabemutató ezúttal nem egészen arról fog szólni, mint az előzőek: hogy a vendéglők, fűszeresek, kalaposok – szegények − zárva, hogy a pizzások, számítógépesek, bankosok – nem annyira szegények − meg nyitva. Hogy a rongyosok nem a szakadtak, hanem éppen ellenkezőleg, a ruhanagyker pultjai mögött aratnak, s az utcaszegletekben télen-nyáron meghúzódó csórók, ők a valóban nyomorultak. Sokkal inkább az következik, miért oly vonzóak a Belváros külvárosának bizonyos utcái, például az Elnök és az Orczy út által határolt övezet, hol őszi nyáresteken kerti sütögetés illata száll. 8 BUDAPEST 2014 október VÉGELADÁS? 2–6 2–6 2–6 2–6 10