Budapest, 2014. (37. évfolyam)
10. szám október - Somogyi Krisztina: A TELEKI - Miénk itt a tér
jelentette, hanem a szándék sokkal bátrabb volt. Valós közreműködésen alapuló, közös tervezés volt a cél. Nehéz vállalás, de minden a lehető legjobban alakult. Tollá válni Az Újirány csoport alkotói korábban már számos sikeres projektről elhíresültek, így elsőként a Millenáris Park kialakítása kapcsán ismerhettük meg nyitott, sztereotípiáktól mentes tervezői attitűdjüket. Itt a csapatmunkát Tihanyi Dominika vezette, aki doktori disszertációját is a köztereken alkalmazott kreatív stratégiák témakörében készítette. „A közbeszerzési eljárásban ki tétel volt, hogy közösségi tervezés formájában kell megoldani a feladatot. Számunkra vonzó ez a felvetés, persze az alkalmazandó módszertan izgalmas, nyitott kérdés maradt. A mi esetünkben a folyamat végül nagyon hasonlított arra, ahogyan általában terveztünk. Az Újirány csoport eleve közösségi szellemiségű. A diskurzus alapú belső metodikánkat nyitottuk meg a helyiek számára. Négyen voltunk tervezők, a helyi közösségből átlagosan 20 ember jelent meg a hétről-hétre tartott találkozókon. Az elején persze van félelem az emberben: vajon sikerül-e egymással kapcsolatot teremtenünk? Érthető módon mindenki izgul, hogy a folyamat hogyan fut majd le, hiszen sok benne az ismeretlen tényező. El tudjuk-e majd fogadni egymást? Tudunk együtt dolgozni? Ilyen kérdésekkel érkeztünk az első alkalomra, bemutatkoztunk, és felvázoltuk a közös munka menetrendjét. Nagyon kedvező volt a fogadtatás, a helyiek régóta várták, hogy történjen már ott valami. Azonnal éreztük, hogy menni fog a közös gondolkodás” – magyaráz ta a tájépítész a téren állva a kezdeteket, amikor odaszaladt hozzá egy kislány, és félbeszakította az előadását. Hamar megtudtuk, családjával ő is aktív részese volt a 12 héten át tartó közös munkának. Érthető módon érzi tehát közeli ismerősnek nemcsak a parkot, de a tervezőt is. A beszaladó kislány nem bájos epizód, hanem fontos jelenség, éppen az ilyen viselkedésekből olvasható ki a participatív alkotás sikere, és ettől remélhető a park fenntartható, pozitív használata is. Fel a fára, le a földre A közösségi tervezés a fiatal tervezők körében sokat hangoztatott, divatos fogalom. Pedig még csak kevesen dicsekedhetnek azzal, hogy sikeresen valósítottak meg ilyen beavatkozást. A bevált metodikákat nem ismerők pedig gyakran hangoztatják kételyeiket. Így például azt, hogy honnan tudhatnák a civilek, amit építészek, tájépítészek, kertészek és várostervezők hosszú éveken át tanulnak az egyetemen? Hogyan is tudna laikus teret tervezni? Elsőként is szögezzük le, a munka során a tervező szaktudása elengedhetetlen fontosságú. A terveket továbbra is ő írja alá, övé minden felelősség, ő szavatol azért, hogy az elképzelés megfelel a felmerülő igényeknek, szakmai elvárásoknak, szabályozási kötelezettségeknek és a rendelkezésre álló pénzügyi keretnek is. Tihanyi Dominika megfogalmazásában a tervező tanácsadó, pszichológus, mediátor is egyben és közben „tollá” is válik, rajzzá fordítja azokat a gondolatokat, amelyek a közösségben megfogantak.A Teleki téren a tervezés előre meghatározott menetrend szerint haladt előre három hónapon át. Az időpontok és a témák plakátjai előre kikerültek a köztérre. Közös beszélgetések előzték meg a hely identitásának a megfogalmazását és a funkciók kitalálását. Voltak könnyebben megérthető, praktikus kérdések, de az absztraktabb döntéseket is együtt kellett meghozni. Az átfogó, összetett folyamatok megvitatása helyett ezért az Újirány tervezői kisebb részfeladatokra és szűkebb problémakörökre bontották le a munkát. Olyan léptékűekre, hogy azokhoz már hozzá lehessen szólni. Így sikerült megállapodni abban, hogy nem historizáló jellegű, hanem kortárs parkot hozzanak együtt létre. Ez a korai döntés aztán számos kérdést, például a padok kiválasztását egyszerűsítette. Tihanyi Dominika leginkább közös tanulási folyamatként gondol a 12 hétre. „Játé kosan indultunk. Összeszedtük a vágyakat, és kiaggattuk őket a fára. Szellemi értelemben hódítottuk vissza először a helyet. Megbeszéltük, hogy rendszereznünk kell ezeket számos szempontból, és megfogalmaztuk, hogy a kontinuitás is fontos, így meg kellett vizsgáljuk, mely felvetéseket lehet történetileg beágyazni. Az álmokat aztán le kellett hozni a földre. Szerkezetté alakítani, funkcionálisan megformálni és végiggondolni, hogy mi fér el a térben. Voltak nehéz pillanatok is, így amikor szelektálnunk kellett, mert szűkös volt az anyagi keret. Ez volt a legnehezebb: kihúzni bizonyos vágyakat, lemondani róluk, míg másokat megvalósíthattunk. Ez feszültséggel járt. De addigra már mindenki értette, hogy mi a tervezői valóság.” A kitaposott út A park szerkezetére jellemző cikk-cakkos utak kialakítása már a kezdetekkor eldőlt. Adottság volt. Arra közlekedtek, a fű ki volt hát taposva. Mert ennél a parknál tényleg arra visznek az utak, amerre az emberek mentek. Ennek is volt oka. Ezt meg kellett fejteni, érteni, hogy mi van a szokások mögött. A helyiek természetes tudása itt pótolhatatlan. A Telekin számos ilyen tudás szervezi a teret. 4 BUDAPEST 2014 október Az oldalt szerkesztette a Budapesti Építész Kamara A funkció egyeztetése, helykijelölések, viták és döntések: a park jövője a helyszínen alakul fotó: Vermes Tibor
