Budapest, 2014. (37. évfolyam)

5. szám május - Somogyi Krisztina: A NÉGYES - Más megvilágításban

frissen betetőzött sötétjében beállítottuk a lámpákat, azonnal lehetett érezni, hogy a fehér fénytől a beton precíz lesz, a hibáival együtt is elfogadhatóan részletgazdag, ki­emelődnek az élek és az egyenesek. A sárgás fénytől azonban rögtön avultnak, fáradtnak tűnt ugyanaz a felület. Bár új volt, a lakó­telepek szomorúságát hozta vissza. Mell­bevágó volt a különbség” – tudtuk meg a látszóbeton szépségének egyik titkát. Optikai trükk A szűkösség volt tehát a legnehezebb kér­dés: sok fejtörés után végül sikerült a lifte­ket és a két-két mozgólépcsőt terpesztve, egy oldalon, az Allénál korábban kialakí­tott aluljárónál elhelyezni. A megálló túlol­dalán azonban nem lett feljárat: ez a hátsó fal megoldásra várt. Antal Máté végül az állomás egészére fogalmazott meg olyan művészeti elképzelést, amellyel fényt lehe­tett csempészni ebbe a vak térbe. „A met ­róállomás olyan, mint egy nagy barlang. A természettől elhódított brutális, nagy szerkezet a föld alatt. Nem emberi léptékű tér az. Rideg, akár ijesztő is. Amikor csak a betondoboz állt, úgy érezte benne magát az ember, mint Jónás a cet gyomrában. Ezt a teret kellett átformálni. A hatalmas dobo­zon belül van egy sziget, ami nem része a beton világnak. Ez a tér mindenhol el van tartva a doboztól. Ahol állnak az emberek, ott emberközelivé válik a helyzet: világosság van, bútorok, finomabb anyagok.” A belső tér élményét három részből álló, sajátos építészeti-szobrászati elemsor te­remti meg. Az összképen az építész és a kivitelezők mellett világítástervező, szob­rász és egy bevállalós üveggyár dolgozott együtt. „A jegykezelésnél induló oldalfalaink robbantott, edzett biztonsági üvegbőlvan­nak. Ez a felület érdekes, csillog, felhívja a figyelmet, részletgazdag. Ahogyan elin­dulnak lefelé, ez az üvegfal kitárul teljes magasságúvá, és végigköveti a mozgólép­csőket. Ennek az üveghártyának tűzvédel­mi funkciói is vannak. A robbantott üveg akkor él, akkor szép, ha hátulról van meg­világítva, de tűzvédelmi fal mögé nem lehet lámpát berakni. Fél évig jártunk a Rákosy üveggyárba éjszakánként kísérletezni – hála a gyár nyitott szemléletének –, míg végül rájöttünk a megoldásra. A robbantott üveg mögé beraktunk egy rozsdamentes, tükrö­ző acéllemezt. Bár a megvilágítás szemből érkezik, a tükröző, hátsó felületet csillog­tatja meg, sőt a fémről visszaverődve még az első üveg is becsillan.” A művész érintése A mennyezeten lévő gyűrtfém tető törté­nete is érdekes. Antal Máté és a vele végig együtt dolgozó Bojti Márton szobrászmű ­vész úgy gondolták, hogy a gyűrt fémle­mezekből álló mennyezet kivitelezése nem okoz majd gondot. Tévedtek: a fővállalkozó sorra fogadta a különböző lakatosműhelyek elutasító leveleit, végül a helyzetet maguk a tervezők oldották meg. „Anyagokkal kí ­sérleteztünk, és eljutottunk oda, hogy ha egy kellően lágy fémet szerzünk, ami végül az alumínium lett, és abból is egy kikönnyí­tett változatot (terpesztett lemez), akkor az akár kézzel is formálható. Végül ez lett a megoldás: a hétszáz négyzetmétert Bojti a saját kezével, egyenként hajtogatta meg. A megoldásokat egy termékben összegeztük, az eljárást levédettük. Egy olcsó, nagyon sokrétűen alkalmazható, a legszigorúbb tűz­védelmi előírásoknak megfelelő, műalkotás igényű anyagot sikerült kikísérletezzünk.” A megálló végében, oltárkép-szerű hely­zetben tűnik fel az a rogyasztott üvegfal, amely a legkevésbé funkcionális, annak ellenére, hogy a vak végfal szerencsétlen helyzetét oldja fel és teszi kellemes látvány ­nyá. „Az effekt lényege, hogy ami közel van az üveghez az élesen látszik, ami távolabb, az mintha sűrű ködbe vagy vízbe veszne, elmosódik. A cél az volt, hogy egy lassan, a természethez hasonlóan lassan változó szobrászati jellegű felület jöjjön létre, ame­lyet nem úgy kell nézni, mint egy képet. A rogyasztott üveg felületének kialakításánál strukturális logikákat követtünk, de az alsó, emberközeli részben egyedi gesztusokat is elhelyeztünk. Bojti barátait és családtagjait hívta meg, hogy a gipsz felületen helyezze­nek el bármilyen nyomatot. Így került oda a kisfiam kézlenyomata is, avagy egy cipő­lenyomat, de az egyik meghívott családtag egy mondatot is felvésett.” Kutyacsont és space invader A Kálvin téri metrómegálló szintén az Erő Zoltán és Csapó Balázs vezette Palatium Kft. tervezési területe volt, az engedélye­zési terveken még a teljes fiatal team, így Brückner Dóra, Antal Máté és az a Kosz ­tolányi Zsolt dolgozott, aki végül projekt ­építésze lett ennek a helyszínnek. A meglévő csatlakozási pontok, így a 3-as metró felől közelítő alagút és a nagyon forgalmas városi környezet átértékelése nagy kihívást jelentett, de az állomástér végül tisztán érvel a szerkezetelvű terve­zés mellett. „A formájuk miatt egyszerű ­en csak kutyacsontnak hívtuk azokat a ha­talmas kitámasztó szerkezeteket, amelyek ellentartanak a földnyomásnak” – magya ­rázta Erő Zoltán az egyik legfontosabb épí­tészeti elemet. Legalább ilyen meghatározó a mozgólépcsők elhelyezkedése: felülről, védőfalakkal kísérve egy galériaszintre le­het érkezni, ott a mozgólépcső irányt vált, így a hatalmas tér nem egyszerre tárul fel. Az utasok számára azonban bizonyosan a bejárat és a galéria pixelgrafikája lesz von­zó, abból két apró space invader figura is kikukucskál. De mi van ezeken a felületeken? Ha hu­nyorog az ember, már-már olvassa, látni véli.Az elképzelés lényegét itt is a felszín­hez való indirekt kapcsolódás igénye te­remtette meg. A Kálvin téri református 21 BUDAPEST 2014 május Az oldalt szerkesztette a Budapesti Építész Kamara Az üvegkupolán természetes fény ömlik a mélybe Bikás park megálló (Palatium Kft. projektépítész: Brückner Dóra)

Next

/
Oldalképek
Tartalom