Budapest, 2014. (37. évfolyam)
5. szám május - Csontó Sándor: A NAGY HÁBORÚ - Párbajhősök, közerkölcsök,becsületügyek
helyezett kilátásba a tiszti fegyverhasználat esetében, feltéve, hogy a sértett tiszt „a jog talan támadás” megakadályozásának célját „másként nem érhette el és a fegyver használatában az elkerülhetetlen szükségesség hatását nem lépte át” (Deák István: Katona tiszti becsület és párbaj, In: História 1985. 3.) Természetesen szigorú regulák szabályozták, hogy ki számított párbajképesnek. Elsősorban a történelmi és születési előjogok alapján a nemesség, a hadsereg tiszti rangban szolgáló katonái, a felsőbb hivatalnoki kar tagjai, és az úri középosztálybeli tőkés polgárság: nagykereskedők és iparosok, diplomás értelmiségiek. Aki nem számított úriembernek, az nem volt párbajképes (satisfaktionsfähig). Így nem csodálkozhatunk azon, hogy ennek az időszaknak az egyik párbajhőse maga a miniszterelnök, gróf Tisza István volt. 1913 januárjában már emlékezetes összecsapás zajlott a Váci utcában lévő Rákossy-féle vívóteremben közte és Károlyi Mihály gróf között, amiért az nem fogadta köszönését a Nemzeti Kaszinóban. A közel egy órás küzdelemben a felek 32-szer ugrottak egymásnak, ez alatt Károlyi húsz kisebb-nagyobb találatot szenvedett el, miközben „Tiszapista” csak a homlokát törölgette. (Vajh, merre fordul a történelem kereke, ha rosszabbul végződik az affér?!) Hasonlóan nagy port vert fel a hivatalban lévő miniszterelnök egy nevetséges szóváltás utáni párbaja Rakovszky István földbirtokos, politikussal 1914. május 20-án. A parlamentben a Néppárt vezértagja indulatosan kritizálta a külügyminisztert (jogosan) és közben homályos megjegyzéseket szúrt oda Tiszának. – „Jó lesz vigyázni!” – riposztozott Tisza, mire Rakovszky: – „Nekünk nem kell vi gyáznunk magunkra. Mireánk nem mondtak olyat, mint a miniszterelnök úrra.” (A be szólás hátterében a margitszigeti játékkaszinóval kapcsolatos megvesztegetési ügy állt, melynél Tisza Polónyi Dezső ügyvéd, képviselőt a kenőpénzek mozgatásával vádolta meg. Polónyi ezt tagadta – ő csak a megállapított tiszteletdíját vette fel – és sűrű bocsánatkérést várt el Tiszától, miközben lealjasozta.) Tisza levegőnek nézte az ügyvédet, ellenben Rakovszkyval szemben felvette a kesztyűt, azaz a kardot, mert pisztolyos változatot szemműtétei miatt nem vállalhatott. Megbízottai, herceg Odescalchi Géza és gróf Csekonics Gyula útján ki hívta Rakovszkyt, akinek párbajsegédei, Windischgraetz Lajos herceg és Pallavi cini György őrgróf ezt tudomásul vették. A már ismert helyszínen (http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=5218) ötször feszültek egymásnak szikrázó pengékkel az acsargó felek, amikor Tisza éles vágása gyomron találta ellenfelét, s a küzdelem eldőlt. Soha nem békültek meg. A daliás, ám vérmes Rakovszkyt a Nemzetgyűlés későbbi elnökét kemény fából faragták, az első világháború alatt az orosz és az olasz fronton is harcolt. 1921. szeptember 25-én a durva megjegyzésein felháborodott Kövér Ibrahim György főhadnagy többször is rálőtt a Ház egyik karzatáról, de nem sikerült eltalálnia. Amikor IV. Károly király október 20-án repülővel Magyarországra érkezett, Rakovszky azonnal csatlakozott hozzá, s a király az ellenkormány miniszterelnökévé nevezte ki. Pár nappal később Tatán a puccsot leverő kormányhű csapatok elfogták a királlyal együtt, s felségsértés vádjával lecsukták. Alig két hónap után szabadult. Visszaült a parlamentbe és képviselőségi ideje alatt továbbra is vehemensen támadta a kormányt, Tomcsányi igaz ságügy-miniszterrel még párbajozott is. A krakéler legitimista 1931-ben hunyt el nagyselmeci birtokán. A mai parlamenti beszámolókat figyelve az ember nem hisz a fülének és a szemének. Vajon becsületesség és erkölcs tekintetében hol tartanak politikusaink? (A párbajokat persze nem sírjuk vissza!) ● 10 BUDAPEST 2014 május 1897-ben jelent meg a Párbaj-codex első kiadása, amelyet Kimnach László és Iványi Grünwald Imre rajzaival illusztrált a szerző, Clair Vilmos (1858–1951) jogász, újságíró. „Ezer év dicsőséges tradíciói, nemzeti függetlenségünk büszke önérzete, fajunk ősi harcias jellege, véralkatunk, szigorú fogalmaink a becsületről s a női eszmény, amelynek még mindig a lovagkor magasztos idealizmusával hódolunk, mind szinte predesztinálnak bennünket a párbajra” – írta könyve előszavában. Saját bevallása szerint annak reményében állította össze a kor követelményeinek megfelelő magyar nyelvű művet, hogy „szigorú és lelkiismeretes” szabályokkal hozzájáruljon a párbajok visszaszorításához. A párbajkódex a sértésnek három típusát különböztette meg: az egyszerű sértést, gyalázást és tettleges bántalmazást. Az utolsó (29.) kiadása 1944-ben, már a magyarországi német megszállás alatt jelent meg, az Új Idők Irodalmi Intézet Rt. gondozásában. Rakovszky (jobboldalt) fogadta a királyi párt Győrben A legitimista Rakovszky István, az alibi „miniszterelnök”
