Budapest, 2013. (36. évfolyam)
1. szám január - Csontó Sándor: Nyitva: nullától huszonnégyig
– Az első fotó, amit Önről az interneten látni lehet, a közelmúltban fájdalmasan korán elhunyt Gerle János építész-szakíróval együtt ábrázolja. Milyen viszonyban voltak, van-e személyes emléke a pályatársról? – Nem voltunk közeli barátok, de nagyon sokszor futottunk össze, jó néhány alkalommal keresztezte az életutunk egymást. Az első kép, ami eszembe jut róla huszon sok évvel ezelőttről, a Tendenciák című kiállítás a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítótermében, amit ő szervezett (1981-ben volt. A szerk.). Az N&n galériában és azután itt a FUGA-ban is számos kiállítás volt, amiben ő is részt vett. Az említett fotó a rigai art nouveau-t bemutató eseményen készült, amelynek a megnyitására Jánost, mint a magyar szecesszió legavatottabb ismerőjét kértem fel. Lett volna még közös munkánk: Zalotay Elemér nálunk rendezett nyolcvanadik születésnapi konferenciáján betegsége miatt sajnos már nem tudta elmondani a beszédét. A kiadványban viszont meg tudtuk jelentetni a szöveget. – Férfi embernek virágot kapni különleges eseményt jelent, pláne ha ez a megtisztelő Fehér Rózsa-díj. Hogyan fogadta az elismerést és mi a jelentősége? – Nagyon meglepett, egyáltalán nem tudtam erről a díjról. Elképesztő, hogy egy húsz éve a kultúrával foglalkozó szervezet elkerülte a figyelmemet. Persze, ez azért lehet, mert elég kicsi az affinitásom a díjak és a kitüntetések felé. De ettől igazán meg voltam hatódva. Kicsit elkéstem az átadásról, és a terembe lépve meglepődve láttam, hogy a képzőművészeti elit jelentős része jelen van az eseményen. Akkor azt gondoltam, hogy van értelme annak, amit teszek és vannak, akiknek ez tetszik. – Prófétai alkat fantasztikus energiákkal. A szíve, az esze, a kihívások? Mi hajtja mindig előre? – Soha nem volt arra életkoncepcióm, hogy milyen pályát akarok befutni, illetve ami volt, abból nem lett semmi. Nagy építész akartam lenni, számos megépült házzal, tanári katedrával és még nem tudom mivel. Nem lett belőle semmi. Viszont mindig belekeveredtem valamibe, amit fontosabbnak tartottam, mint az építészet – ezért is nem lett belőlem híres építész. Nyilvánvalóan erősen befolyásolta a szűkebb értelemben vett karrieremet az, hogy fontosabbnak tartottam a szegénység ügyével foglalkozni vagy az aktuális politikai kérdésekről a Beszélőben írni. Nem mérlegeltem akkor se, és most is azt gondolom azokat a dolgokat muszáj volt megtenni. – Nem csalódott? Az élet „visszaigazolta” a döntéseit? NYITVA: NULLÁTÓL HUSZONNÉGYIG Keserédes melódiák à la Fuga szöveg: Csontó Sándor, fotó: Sebestyén László Nagy Bálint, a FUGA Budapesti Építészeti Központ vezetője nemrégiben jelentős civil elismerésben részesült. Az építész, filmes, szobrász, díszlettervező, ács-kivitelező, kulturális menedzser, a SZETA és a Beszélő folyóirat alapítója igazi reneszánsz ember. Vagy még több. Lehozná nekünk a csillagokat is. Ha odafent hagynák neki. 27 BUDAPEST 2013 január
