Budapest, 2013. (36. évfolyam)
1. szám január - Horváth Júlia Borbála: Tizenkettőről a tizenháromra
– Én maradok! – kontrázott a Főtanácsos, mintegy kinyilatkoztatva saját tájékozottságára alapozott világvége-körüli elgondolásait. Mindketten előadták érveiket a menés és a maradás témakörében, minek eredménye lett, hogy a Né hajlandóságot mutatván terve mérséklésére, előbb jósnőtől kér majd tanácsot, s utána esetleg revideálja döntését (kitzike eszély). Egy gyakorló buda-belvárosi pláza elkülönített jósdája tűnt a legalkalmasabbnak megadni e kérdésre a választ, egy igazán mai, a tudomány vívmányaira alapozó, lelkiismeretes látnokkal, aki nem ijed be az univerzum kihívásaitól sem. A vállalkozásnak igazán jót tett a karácsonyi forgatag és a multiplex közelsége, legalábbis, ami az érdeklődést illeti. Bár némelyek utazási irodának nézik, s valójában csak kicsit van mellette, sokan megfordulnak, kérdezgetve, épp csak annyit, amennyi az ingyenességbe még belefér: tessék mondani, valóban tudni tetszik a frankót? Igenlő viszontpillantás után a többség továbbsodródik, mások osztanak-szoroznak, melynek végeredménye mégis tekintélyes fluktuáció, illetve a popcorn-automata nyereségessége, szemben az ősi jövőmegmondóképesség honorálásával. Delikvens leül, felkészül, kikapcsol, ösz szegez, és máris végrehajtja a belépő feladatot: ballal három csinos kupacot készíteni a cigánykártyából, s mindegyikből három-három megfelelő lapot kiválasztani – megadva az esélyét annak, hogy nemcsak a rossz lapok akadnak kézre. A kirakás többféleképpen történhet: kereszt, átló, egyéni ábra, speciális esetekben, például átoklevételkor vagy szerelemféltés kitudásakor kicsit határozottabban kell fellépni. Ilyenkor a legfontosabb, hogy az első tizenhárom kiválasztott kártya között legyen a szív király – illetve adott típusnak megfelelő lap –, sőt: ha az első felében csücsül, akkor hat hónapon belül sikerül szert tenni egy odaadó és viszonzó szívre. Azt senki ne feledje, hogy optimizmus nélkül semmire se lehet menni, ha valaki csak immel-ámmal akarja is, meg nem is, ne csodálkozzék, ha nem akaródzik eljönni őkelmének. Jósnő, látva a csekély zavart, gyakorlottan nyugtatgat: nem kell megijedni, hiszen a világvége sem volt oly szörnyű, mint gondoltuk, főképpen, hogy már évek óta benne vagyunk. Ezen nincs idő tanakodni, mert hah: a szerelem és a halál lapja egyidejűleg felbukkant. Azt már kevéssé jártas kérdező is tudja, hogy a rajzolt akasztott ember nem feltétlenül saját kinyuvadásunkat jelenti, sokkal inkább valaminek a végét, ami lehet örömteli esemény, akár, már csak azért is, nehogy a kedves vendég jóval azelőtt, hogy a tutiságot megtudja, kétségbeesésében felpattanjon, és idő előtt távozzék. Ott van ugyanis a másik, áldott egy lap, a piros szív, mely önmagáért beszél. És a folyó. Egy ház. A vágy. A pénzeszsák; a többi nem érdekes. Kell-e ennél több? Igen! Huszonegyre ki lapot kér, ne csodálkozzék, ha az egyiken a betegágy jelenik meg, ami szintén nem biztos, hogy rémisztgetés, inkább óvadalom: nem szabad kihajtania magát az embernek, mert akkor ágynak eshet. Ezután már egyszerű értelmezni a következő nem kedvelt lapot, igen, a féltékenység az. De-de-de ettől sem kell megrémülni, c’est la vie, így még hitelesebb is az eredmény, hogy nemcsak a világ gömbölyű oldala látszik a csúcsról. Egyébként pedig mindent csak módjával; ha valami rossz, az kizárólag csak átmeneti ingatagság lehet, de nem árt, ha van tíz-húsz kiló liszt-cukor a spájzban, ahogyan a nagyanyáéban is mindig volt. A bíró lapja is természetesen többféleképpen értelmezhető: a peres ügytől kezdve a házasságon át, sok minden belefér. Viszont aki annyira szerencsemalac, hogy a többi kártyája makulátlan – és persze alapoptimizmussal megáldott természete révén bízik abban, hogy nemcsak az univerzum hat reá, hanem viszonzásképpen ő is efféle bűverővel bír –, valószínűsítheti, hogy a bíróságról/anyakönyvezetőtől is nyereséggel távozik. Nos, elsőre ennyi, kis pihenés következik, ameddig kérdező eldönti, továbbmegy-e, vagy hazaviszi azt, amit addig hallott. Átvezetésként megtudhatjuk jósnő állásfoglalását a szűkebb jelennel kapcsolatban, miszerint ilyen korszak, mint ez a mostani, még sosem volt, aki nem képes alkalmazkodni a körülményekhez, az elbukik, másfelől neki magának sem csak a föle jut a tejnek, sokkal inkább a fele; négyórás állásban kénytelen megkeresni kenyerét, és kiegészítésként kevergeti itt a lapokat délutánonként, de még egy macskája sincs, aki elkísérte volna. Igen, most lélektani a pillanat, akarjuk-e hallani a továbbiakat, bármi legyen is az. A mindenkori főtanácsosnék persze alig bírják megállni, hogy megálljanak, a látnő pedig érzi a hajlandóságot, és finoman tovább duruzsol: A megvilágosodás, előbb-utóbb mindenki részére eljön, sokan és sokszor furcsa zúgást észlelhetnek idegpályáikon, hőhullámot, különös rezgéseket; na, hát ez mind-mind velejárója a megújulásnak, de el kell viselni a kényelmetlenséget, a megmagyarázhatatlan érzelmi hullámokat és a bizsergést a végtagokban, s ha sikerül mindezt jóra fordítani – például a delfinagyminta átvételére –, akkor önmagunk alszemélyiségeinek gatyába rázásával sem lesz probléma. A teljes átváltozás egy év alatt megy végbe, addig lehet idehaza tenni-venni. Viszont ha már ilyen széleskörű volt az érdeklődés, fülbesúgás szintjén, csak most, csak Önnek, és legföljebb családjának egy bizalmas információ: az igazi világvége 2013. március 21-én jő el, amit csak azok élnek túl, akik már nem három, hanem legalább öt dimenzióban képesek biztonsággal közlekedni. Addig tessék szorgalmasan gyakorolni, ha mégis tolódik kicsit a vég, igyekszünk kihasználni a nyert időt. ● 3 BUDAPEST 2013 január
