Budapest, 2013. (36. évfolyam)
10. szám október - Szántó András: A világbodega Pesten
a mai napig is így nevezik. Van végül a bodega-név hétköznapivá válásához is egy kis adalékunk. A híres spanyol sonkák ismerete (egyesek szerint élvezete is) igazi művészet. A fő kategóriákról a következőket érdemes tudni: „Két nagy márka létezik, a Jamon Serrano és a Jamon Iberico. A serrano sonka fehér, az iberico fekete ibériai félvadsertésből készül. A Jamon Serranon belül három minőségi kategória található. A Bodega érlelése 9-12 hónapig, a Reservaé 12-15 hónapig, míg a Gran Reservaé minimum 14 hónapig tart. Maga a serrano kifejezés egyébként hegyit jelent, onnan ered, hogy régen hegyi szélcsatornákban száradtak a sonkák.” Vagyis esetünkben a rövidebb ideig érlelt, jól fogyasztható és eltartható, tehát a helybeni étkezéseket is jól szolgáló sonkafajtát nevezték el az eladási-vendéglátási módról, s az csak természetes, hogy a The Continental Bodega Company üzleteiben mindenütt lehetett vásárolni és fogyasztani belőle. A jeles cég keletkezéséről sokkal kevesebbet tudunk, mint későbbi működéséről. Belga üzletemberek körében született meg az ötlet (tán már akkor a közös Európára gondolva?!), hogy a jellegzetesen spanyol értékesítési formát egy bolthálózat kiépítésére használják fel. 1879-ben alapították meg a vállalatot. Megnézték jól, milyen egy igazi bodega Madridban és Sevillában, majd ezt lemásolták és még abban az évben ki is nyitották első üzletüket Brüsszelben. Hamarosan az ország több városában folytatták sikerrel a hálózat építést. Néhány esztenedővel később pedig filiálékat nyitottak szerte Európában (ez volt az eredeti terv is, amit a Continental név bizonyít), első sorban az Osztrák-Magyar Monarchiában (bécsi központtal), Dániában, Hollandiában, Svájcban (zürichi központtal), Németország tíz városában, valamint Batavia és Surabaya gyarmatokon. A század vége felé már olyan népszerű volt a cég és ez az üzletforma, hogy számos európai kiállításon külön pavilonokat építettek, és azokban a legforgalmasabb büféket és boltokat működtették. A divatossá váláshoz feltehetően hozzá tartozott kezdetektől a nagyszerű reklámmunka: kitűnően tervezett címer és cégembléma, remek prospektusok, képeslapok, újsághirdetések és reklámtáblák készültek marketing műhelyükben. A magyarországi leányvállalat elindulásáról elsőnek Mikszáth Kálmán Orszá gos Hírlapja informálta a nagyérdeműt 1897. december 13-ai számában: „Kereskedelmi czégjegyzések, Uj czégek; Budapesti törvényszék: The Continental Bodega Company, bizomány raktár, borkereskedő, Budapest.” Január végére megnyílt az első üzlet Budapest belvárosában, a Kossuth Lajos utca 18 sz. alatt, az Országos Kaszinó közeli szomszédságában. A Semmelweis (Újvilág) utca sarkán álló ház története még a belváros mozgalmas élete mellett is izgalmas, mert több nevezetes cégen (például 14 BUDAPEST 2013 október Krúdy Gyula igen részletesen – és étvágygerjesztően! – számolt be a mindenkori Bodega standard kínálatáról is: „A bolt-előrészekben szétnézett a vendég, és mindent felhalmozva talált ott, ami „szem-szájnak ingere”. Jégen várta az osztriga, hogy feltörjék házikóját, miközben a citrom cseppent, és a vajaskenyér-szelet fehérlett. De ott pirult a mindenféle ínycsiklandozó dolgokkal töltött tengeri rák, a különböző mártások alig várták, hogy leönthessék. Voltak csigák, amelyeket egyszerre lehetett lenyelni, és dobozaikban a rákok a táncosnőket, a balett ifjú hölgyeit juttatták az ember eszébe, mert a régi világban a táncosnők vacsorája rákkal kezdődött, amint Catulle Mendès elbeszéléseiből tudjuk. A francia szardínia, amely néha meglepően nagy és ízletes, ha Cannon úr cégérét viseli; az olajos pisztráng, de még az úgynevezett ringli is csak étvágyat fokoz. A különböző kaviárok, a nagyszemű orsovai, a szürkésbarna amszterdami, az orosz-ázsiai folyókból való ikrák néhány hatosért megszerezhetők s elfogyaszthatók a bodegában. De ez még mindig csak eleje az étkezésnek. Hol vannak még a többi gyönyörök, amelyek a kis szoba vendégét olcsó pénzért elmulattatják. Így: a lúd- és vadpástétom, a hideg vesepecsenyék, angol és debreceni szalonnák, kassai, prágai és magyar sódarok, amelyek oly ízletesek voltak, mint az ifjúság. Kassán, kora nyári reggeleken a Tátra-vonat utasait két hatosért várta egy tányér tormás sódar, Prágából vagonszámra jött rózsaszínű kis malacsonkát vett minden okos ember, de a csülkök, sonkacsontok, sonkaszalonnák is jó táplálékul szolgáltak a vékonyerszényűeknek. Ott voltak a nyári és téli szalámik, amelyek ízletesség dolgában felülmúlták a mortadellát vagy a veronai nagy szalámit. Kolbászok, szafaládék, csontos sertéshúsok, tormás malacaprólékok, körmök, fülek, meleg oldalasok inkább a szegényebb néposztály számára voltak a hentesboltokban. Míg a tejen hizlalt stájer kappanok, az Andrássy úti boltos híres libái, a hideg kacsacombok, a tarka fácánok, kövér fürjek, ínyenc fajdok, foglyok és galambok már akkor is az arany szolgálatában állottak. De nem kellett mindenkinek a fecskefészek-leves vagy a szalonka guanója. Úgy is lehetett élni Magyarországon, hogy egy forintot költött el a gavallér a bodegában, és pompás, egészséges eledeleket kapott. A párizsi ecettel és hagymával, a rántott szafaládé, a tojásételeknek sokfélesége, a sajtoknak, túróknak eldorádója, a kitűnő cukrászsütemények, kék dobozba préselt fügék, jószagú narancsok, szőlők, almák mindenkinek pótolták a kocsmai étlapot. A kereskedő mosolygott, ha beléptél hozzá. Tiszta, fiatal nők, kívánatos menyecskék pakolták a kis csomagot, és hosszú alászolgáját mondott a személyzet.” A cég és tagországainak címere (litografált képeslap 1900)
