Budapest, 2013. (36. évfolyam)
10. szám október - Bárkay Tamás: Katasztrófaturista voltam a vurstliban
Volt már rá eset, hogy az Állatkert beleharapott a mellette lévő vurstliba – most azonban hamm, úgy ahogy van, bekapta. Szinte napra pontosan száz éve írta az Est tudósítója: „A főváros gazdasági hivatala nagyszabású tervvel foglalkozik. Értesülésünk szerint már a közel jövőben kibővítik az Állatkertet, egészen addig az utcarészig, a hol az Angol Park kezdődik. E célból a vurstlinak azt a részét, a mely erre a területre esik, kitelepítik és a közbeeső utcát átjáróval hidalják át.” A ter jeszkedés oka tehát a helyszűke volt – ez most is erős érv, de ki tudja, hogy alakult volna a városligeti történelem, ha a vurstli kései utóda nem megy csődbe. De ez történt. Szeptember 30-án végleg bezárt a Vidám Park, területe a Fővárosi Állat- és Növénykertre szállt. Ehelyt búcsúztatjuk. Az annexió jelei már a nagy fájront előtt két héttel erősen érzékelhetőek voltak a Parkban, ahol kissé meglepve tapasztaltam, hogy ezen a csak félig-meddig langyos, tükörsima hétköznapi délelőttön is egészen szép és meglehetősen heterogén tömeg verődött össze, tehát nem kivezényelt alakulatok, inkább szintén búcsújárók. A nem oly rég allésított központi korzó bal oldala, ahol hajdan főleg céllövöldék és céldobáldák fényeskedtek, már szigorúan el volt kerítve, a vasak mögötti ácsolatokba rekesztve részint egy emu-formáció, részint egy rejtélyes küldetésű törpeváros, valamint egy jókora csapat kecske volt megfigyelhető. Az egykori, 8-as alakú autós versenypálya szomorú csarnokzata mellett egy kétpúpú teve bóklászott, pillanatnyilag mutterzéle egyedül, de mindenképpen a gyerekek örömére, egytől eltekintve, akinek a nagyapja sehogy se bírta ki, hogy ne vezesse elő neki a „Teve van egypúpú...” kezdetű szörnyű melódiát. Megindult tehát, de ahogy elnéztem, nem lesz egyszerű a terjeszkedés, már csak a se vége, se hossza műkő burkolatot tekintve sem. Bár ha azt vesszük, hogy akár 1200 forintot is megadnak a bontott viakolor négyzetméteréért, még egy kis sikertörténet is kikerekedhet a pajszerosok közreműködése nyomán. Mint hallom, a műemlékként tisztelt, 1996-97-ben pompásan felújított Körhinta, Vidám parki látogatásaim konstans kiindulópontja megmarad, nyilván szépen körülfolyja majd a flóra és a fauna – de ha már ott voltam, csak megnéztem, mit mutat. Örömmel nyugtáztam, hogy a házban tovább él a haladó helyi hagyomány, a ló-versenyfutás, tudniillik: még mindig minden járóképes gyerek a rugózós lovakra hajt, viszont senki például a billegős csónakra, ennél fogva minden menet egy rendkívül szórakoztató lökdösődéssel kezdődik. Ahogy ugyancsak hallom, elképzelhető, hogy megtartják a felejthetetlen BNV-pavilonok modorában komponált, legújabban nagyközségi strandmedence-kékre és szintén ki tudja miért, óaranyra festett Dodzsem-felépítményt is, bár hogy mi lesz benne, arról nincs információm. A dodzsemek egyébként pont ugyanazok, mint har-Katasztrófaturista voltam a vurstliban szöveg: Bárkay Tamás, fotó: Sebestyén László 8 BUDAPEST 2013 október
