Budapest, 2013. (36. évfolyam)
9. szám szeptember - Horváth Júlia Borbála: Kergerím-kór
Kétségtelen, hogy a verselés minden időkben foglalkoztatta a népességet, valahogy olyanformán, mint az éneklés: mivel írni és hangszálakat rezegtetni bárki tud, abból kifolyólag gondolható, hogy említett foglalatosságok sem okozhatnak különösebb gondot. A bátorság természetesen fontos eleme a tevékenységnek, mert ha valakit túlságos zavarnak a törvényszerűségek, az jobb, ha bele sem kezd. Mielőtt következne a nagy rímseregszemle, érdemes nagy elődöket idézni, akik szintén nem tudtak ellenállni a kísértésnek (pl.: Volt rajta egy rémes zerge kabát, és evett egy krémes kergezabát [Kosz tolányi]; és: Látod azt a kerge zavart, Mit egy árva zerge kavart? [Fehér Klára]; vagy: Aj, e nő-kebelű Lidi óta A Jenőke belül idióta [Weöres Sándor]). De nem lenne fair továbbfolytatni az önjelöltekkel szemben, akik nem hivatásszerűen faragják rímbe életük kicsiny és nagyobb mozzanatait (Kertemben fű nő, rajta egy műnő, ő nem egy ünő, hanem egy műnő ). Lehetne erre azt válaszolni: ugyan, mindegy, kerge-e vagy sem, hálás téma a női, arra mindig van a kapás, de a kecskerím-faragás kimeríthetetlen témákkal várja író- és olvasó rajongóit egyaránt (hiányzik az ékezet, vegyél fel egy é kezet). Nem árt, ha a fejét írásra adó személy nyitott szemmel és füllel jár a nagyvilágban. Érdekelje és értékelje, mi történik éppen e kies hazában kicsivel, naggyal, de legalábbis kísérje figyelemmel a tévéműsorokat, vitákat és egyéb okosságokat, s a történelemmel sem árt, ha jó kapcsolatokat ápol (Holta előtt maga, lám bocsánatot kért, Mindent régi módra visszaadni ígért; De élte gyertyáját halál eloltotta, Királyi szándékát azzal elojtotta), majd mindabból, amikből ekképpen szemezgetett, véleményét leszűrheti (Azt mondják a hatalmasok, hogy akinek hat alma sok, az épp elég hatalmas ok, hogy ne legyen hatalma sok). Profi és amatőr között azonban abban nincsen különbség, hogy bárhogyan is igyekszik a rímfaragó, választott témái együtt fordulnak élete kerekével, s időrőlidőre a hétköznapok felé húznak (Rossz az idő, rossz a kedvem, Háborog a gyomornedvem, nem is ülök ma már lóra, Rendbe hoz a pálinkóla). Hogy ki, és miképpen jut el az írásig, s értelemszerűen az olvasásig, az a legváltozatosabb módon történhet. Egyszerűbb persze mások nyomtatott gondolataiba botlani, a szerző részére viszont kockázatos, minőségében milyen visszhanggal rezonál véleményére a közönség. De ahhoz, hogy visszajelzéshez jusson, mindenképpen színre kell lépnie, hírt adnia magáról. Például úgy, hogy hóna alá csap kötegnyi szórólapot, amelyekre korábban elhelyezett pár sor hevenyészett passzust a legjobbnak tartott művei egyikéből. Tanácsos, hogy a kiragadott részlet olyan eseményre reflektáljon, amit mindenki ismer, hogy félszavakból is érthető legyen, kinek, s miért szól az oldalvágás (Elsírta magát a Haló Világ ba beszavazott Attila, s remegett pilláján a könnytől ázott pilla. Miközben sírjában fo-14 BUDAPEST 2013 szeptember Kergerím-kór szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László Ha nem vigyáz az ember, utcai kalandozásai során napi csattanósba botlik. Első hallásra valamiféle balesetnek tűnhet, de ezúttal vér nem folyik, legföljebb akkor, ha valaki végigkarmol önmagán a rímek hallatán. Bevezetésként mindjárt bele a sűrűjébe: Kétezer-tizenhárom nyara Budapest, A kelő nap, az épülő városra aranyat fest. Parkjaiban csodás pálmaligetek ringanak, A Dunában békés krokodilok, aranyhalak. – Az alábbiakban ilyesmire számíthat a bátor olvasó.
