Budapest, 2013. (36. évfolyam)
9. szám szeptember - Ráday Mihály: EXFÓRUM - Sivatagosodó Belváros
te teljesen leállt. Ha születtek is jó példák, ezek száma a szükségeshez képest csekély. Egyébként éppen a felújított városrészek bizonyítják, hogy megújult környezetben jól működnek az üzletek, a vendéglátóhelyek. És végül: már a kilencvenes évek elején elkezdődött Magyarországon (is) a bevásárlóközpontok építése. A nagy alapterületen a fő funkciók mellett kis üzleteket is kialakítottak és a sok kis üzlethelyiséget a belvárosinál jóval olcsóbb áron adták/adják bérbe. Így szinte csak azok az üzletek „mennek” a belső városrészben, amelyek elsősorban a turistákra számítanak. Az ott lakók számára szinte alig maradt alapfokú kereskedelmi funkció. Hogy ez a helyzet és állapot változzék, az első és legfontosabb feladat a belső városrészek rehabilitációjának újrakezdése volna. A belső városrész önkormányzatai (esetleg a fővárossal együtt) a piaci működés alapvető figyelembevételével készítsenek közös közép- és hosszú távú kereskedelem-fejlesztési koncepciót, amelyhez dolgozzanak ki szabályozási rendszert is. Társítva a programhoz egy jól működtethető támogatási rendszert. Például kapjanak nagy kedvezményt az alapfokú ellátást biztosító üzletek, de legyen kevésbé támogatott egy giccseket áruló bolt. Ami pedig az üres üzlethelyiségek kirakatait illeti: amíg nincs igazán jó működtetője az üzletnek, addig a kirakatokat ragasz szák le a város szép épületeit, objektumait mutató képekkel, még így is szebb lenne az utcakép, mint amilyennek most látjuk. Schneller István A városi kereskedelmet koncentráló bevásárlóközpontot, plázát vagy mallt mint városterméket köztudottan a 20. század negyvenes éveiben, az USA-ban hozták létre és terjesztették el. Az egykori európai város köztereinek pótlási lehetőségeként tervezett termékként példátlan gyorsasággal elterjedt az elővárosok, a szuburbiák városiasságot nélkülöző tengerében, és az idők során minden idők legsikeresebb, legbiztosabban megtérülő befektetésévé vált. Ezzel az előélettel került át ez a várostermék Európába, s az 1990-es években különös gyorsasággal a rendszerváltó országokba. Holott az európai városnak erre a várospótlékra nem volt szüksége. A „mindent egy helyen” szlogenje és a látványos csillogások sűrítménye a fogyasztókat is vonzotta, a plázázás időtöltéssé, életformává vált. Eközben a hagyományos belvárosból, belvárosokból eltünedeztek az intézmények. Jellemző esetként Dél-Buda egykori városközpontjának, a Móricz Zsigmond körtérnek az alakváltozásai kiválóan példázzák a folyamatot. Először bezárt az építészetileg is kiváló Bartók – korábban Simplon – mozi. Majd eltűnt a férfi és női ruházati bolt. Egy csapásra eltűntek a környékről a Keravillok, majd az Aranypók, a Vas-Edény boltok, végül a háztartási és illatszer-üzletek. Helyükre szemüvegkeret-üzletek, bankok, gyorséttermek, mobiltelefon-üzletek és számítógépalkatrész-boltok kerültek. Eközben a bevásárlóközpontok nevükben is városközpontként hirdetik magukat. A belvárosi élet egy része átvándorolt a plázákba. A nemrégiben megnyílt Allee dél-budai városközponttá avanzsált, a West-End megnyitásától kezdve Citycenterként aposztrofálta magát, míg a torz városrekonstrukció mintapéldájává vált Corvin sétány ma már Corvin negyed. A gombamódra szaporodó bevásárlóközpontok nemcsak a kereskedelmi egységeket „szívták magukba”, hanem privatizálták az elérésükhöz szükséges közterületeket! Ez hatott vissza a városok hagyományos köztereinek átalakulására is. A plázaelv áttételesen kihat az új lakóterületekre is. Budapesten az elmúlt két évtizedben hozzávetőlegesen negyvenezer lakás épült lakóparkokban. Ezek nem tűrik meg magukban vagy földszintjeiken a sarki fűszerest vagy az eszpresszót. Elzárkózó, őrzött, az utcavonaltól elhúzódó épületeik befelé forduló világa az utcákat mint köztereket csupán kiszolgáló közlekedési terekké degradálja. A lakópark – a szuburbia a városbelsőben – és a bevásárlóközpont kiválóan kiegészíti egymást. Mindeközben a belvárosokban a már felsorolt sajátos funkciójú gyorséttermek, bankok és számítógépes üzletek mellett sorra nyílnak a turkálók, a használt ruhákat, kínai termékeket és 1 eurós termékeket áruló boltok. Megjelennek az életképes, hiánypótló kis szaküzletek és az ínyenceket kiszolgáló látványpékségek és teázók. Egyre több a kiülő terasz és a szórakozási célú közterület-használat. Az élet így mégis vissza-visszatér a belvárosokba, csak éppen valami sajátos, degradált formában. A névtelen tömeget elnyelik a bevásárlóközpontok, a helyi lakók megkeresik a mindennapjaikat kiszolgáló tereket. A város földszintjei élménytérré változnak, a kevésbé életképesek elszlömösödnek. Nem segít a helyzeten a 2010-ben fejetlenül bevezetett plázastop és az érthetetlen kivételek sora. Átgondolt szabályozás kidolgozására lett volna szükség a plázastop ideje alatt, amiről viszont nemigen hallani. Az egyedi döntések logikája elvész a különböző érdekek dzsungelében. Közterület-rehabilitáció, kedvezményes helyiségbérlet, zöldterületi programok talán bebizonyítják, hogy a világ nem csak a mindennapi robot és a fogyasztás körforgásából áll. ● 7 BUDAPEST 2013 szeptember
