Budapest, 2013. (36. évfolyam)

9. szám szeptember - Ráday Mihály: EXFÓRUM - Sivatagosodó Belváros

A teendő tehát igen „egyszerű”: munkát, munkahelyeket kell biztosítani, tisztessé­ges fizetéssel; arányosabb (igazságosabb) elosztási viszonyokat kell teremteni, hogy mindenki megvehesse, amire szüksége van. Akárkivel, akármilyen összegben fogadni merek, hogy akkor a bezárt belvárosi üz­letek újra kinyitnak majd. Beleznay Éva A politikai, szellemi, vallási és kereske­delmi városközpont szűk területe a vá­ros mindennapi éle­tének magja és egy tágabb terület von­zásközpontja volt a történelmi időkben. Elterebélyesedésük­kel speciális szere­püket elvesztették, új karakterük kialakítása Európa-szerte a városok fő feladatát jelenti. Budapest azon­ban a mai napig nem talált magára. Döbbenetes, hogy a pesti történeti vá­rosrészben – akár a Belvárosban, akár az erzsébetvárosi és terézvárosi területen − hány elhagyott és lepusztult portál kíséri az utcaképet! A probléma egyfelől a szakmánkban, illetve a szakmánktól való elvárásban rej­lik. A várostervezés az ott élők tényleges igényeire adott válasz, a valóságos „közér­dek” szociális és fizikai terének megvaló­sítása kellene hogy legyen, nem pedig jogi aktus vagy műszaki infrastruktúra-terve­zés. A várostervezés ma a szabályozásról szól, aminek semmi köze a tervezés hely­színének életéhez. A történeti városrészek elhagyott kira­katai, a földszinti használat hiánya a már amúgy is rohanó, áthaladó jellegű életmó­dot erősítik. Összetett kérdés, amelyben egyszerre kell a társadalmi, a gazdasági és a környezeti kérdésekkel foglalkozni. A szűk utcák, keskeny járdák, a járdákon parkoló autók mind ellentétesen hatnak a revitalizációs szándékokra. Emellett a belső terek és az utca kapcsolata megszűnt. Ha megnézünk egy képet a száz évvel ezelőt­ti Király utcáról: a portálok nyitottak, az utca emberével élnek. A kereskedelem és a kézművesség jelentette a megélhetést. Ma „vállalkozások” ezrei léteznek az ország­ban, de a társadalommal, való kapcsolat szinte megszűnt. Mesterségek kihaltak, a tercier szektor átvette a vezető szerepet. A probléma másik oldala a városi élet és a jogalkotás eltávolodása. Alapvető prob­léma, hogy a rehabilitációt segítő jogsza­bályok és döntések túl távol vannak a he­lyi akcióktól. Tény, hogy a nagyprojektek keretében sok izgalmas területmegújítás történik (például Budapest Szíve program vagy a kerületi alközponti fejlesztések), de a város nagy részén továbbra is elhagya­tottság jeleivel találkozunk. A történeti városi területen a városrevita­lizációt segítő, hatékony ösztönző rendszer lenne szükséges. A nagyberuházásokról köny ­nyű egy költségvetési szavazáson dönteni. Emellett a városrehabilitáció és a helyi szin­ten oly fontos kis akciókat ösztönző rendszer előkészítése és hatásvizsgálata a mai napig nem készült el. A probléma további összete­vője, hogy a területi revitalizációs programok összefogása nem történik meg. Vajon milyen értéket tudna teremteni egy, a történeti bel­városban megvalósuló program abból a tá­mogatási összegből, amit egy városszéli lo­gisztikai beruházás kap munkahelyte­remtésre? Az utóbbit egy erős kéz irányítja – az elsőnek ma saj­nos nincs gazdája... Kerekes György Érdekes folyama­toknak lehettünk ta­núi az elmúlt húsz évben Budapest Belvárosában. Egyrészt jelentősen csökkent a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején megkezdett reha­bilitációs folyamat „sebessége”, másrészt lassan, fokozatosan ürültek ki a földszinti üzletek, és mára már például a város egyik legfontosabb „ütőerén”, a Kossuth Lajos ut­cában sorra bezárt üzletekkel vagy kevésbé igényesen kialakított boltokkal találkozunk. Mi az oka, hogy így megy tönkre a kiskeres­kedelem Budapest legértékesebb területein? Négy válasszal felelek saját kérdésemre, bár tudom, többel is lehetne. A kilencvenes évek elején, amikor a nagy lakás- és épületprivatizáció (akkor úgy hív­tuk: reprivatizáció) történt, a frissen tulaj­donossá lett önkormányzatok megtartot­ták saját tulajdonban, majd bérbe adták a földszinti üzlethelyiségeket. A friss bérlők egy része úgy gondolta, vár egy kicsit, hogy majd a kereslet növekedésekor magasabb áron továbbadja a jogot. Sajnos azonban (a később vázolt okok miatt) a kereslet csök­kent, az üzletek „nem keltek el”, nagy ré­szüket átmenetileg különböző, oda nem illő funkciókkal használták/használják, vagy üresen maradtak, és mocskos kirakataik­kal, lerobbant nyílászáróikkal, bedeszkáz­va éktelenkednek Budapest legértékesebb területein. Az önkormányzatok maguk is azt hitték, busás hasznot remélhetnek abból, hogy a város legintenzívebben lakott és a turis­ták által is leginkább látogatott területein lévő üzlethelyiségeiket magas áron bérbe adják. De hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy egy-egy kis üzlet még a Belváros leg­forgalmasabb zónáiban sem tud megfelelő nyereséget termelni. (Hová lett az ismerős kisközértes, a hentes, a tejboltos, a „kockás terítős” kisvendéglő, a zöldséges stb.?). Hi­ába adták vissza a bérletet a bérlők, az ön­kormányzatok többnyire nem akartak en­gedni, s sok üzlet üresen maradt. A harmadik tényező, hogy a belső városré­szek megújulása eleinte lelassult, majd szin-6 BUDAPEST 2013 szeptember

Next

/
Oldalképek
Tartalom