Budapest, 2013. (36. évfolyam)
9. szám szeptember
BUDAPEST 2013 szeptember BUDAPEST a korlátlan lehetőségek (mutyisztán) fővárosa. Korábban a Magyar Köztársaság, Széchenyi korában por és sár, ma a porhintés fellegvára. A közpénzen s dohánnyal kistafírozott komahuszárok legújabban bevették és megcsúfolták a Váci utcát is. Sokan emlékeznek még, annak idején kiverte a biztosítékot, hogy az UNESCO-védelem alatt álló, Belgrád rakparti épületre engedély nélkül fém- és üvegketrecet emeltetett a boldogtalan bártulajdonos. Még ma is úgy áll. Most pedig csorba esett a főváros emblematikus főutcáján. A Váci utcán ritkán flangál a pest-budai polgár. Ha határozott célja van, leszegett fejjel szlalomozik a turista-tömegeket és magyarkodó mütyürárusokat kerülgetve, esetleg legfrissebb mellérendeltjét teszi közszemlére. De büszkén mutogatja az utca szépségeit, és sajnálkozva magyarázkodik, ha külföldi ismerőst, vidéki rokont kísérget. Mától van ok a szégyenre! Egy épület négy éven keresztül barikád mögé rejtezett, most meztelenre vetkezett, s a szégyenfolt ott éktelenkedik Budapest szívében. Az egyemeletes, folyamatosan romló állapotú ingatlant a főváros egyik legrégebbi, XVII. századi falakkal büszkélkedő barokk kori lakóházaként tisztelhettük. Az eredetileg benyújtott pályázatban kombinált üzletház-lakóépület, az áruház felett apartman szerepelt. Már az is pofátlanság volt a beruházó részéről, hogy a turisztikai és befektetési szempontból is fontos helyen lévő házzal ennyi időn át ne csináljon semmit. Évekig altattak mindenkit, s ami mára megvalósult azon már a kiapadhatatlan nemzeti erőforrás és az ima sem segít. A lecsupaszított földszinti homlokzatot egy extrém vastag párkányzat nyomja agyon, felette pedig egy döbbenetes üvegpiramis fészkel. A korzó torzó épülete annyira ronda, hogy még az űrből is látszik. Szemrebbenés nélkül hazavágja az utcakép egységesnek mondható jellegét, és még az unokáink is ezt fogják látni. A Váci 54. alatt kihívás helyett kényszer, kortárs építészet helyett kontár építészet, alázat helyett gyalázat született. „...mely örök kéz szabta rád rettentő szimmetriád?” (W. Blake) Ismerjük a „kezet”. Korábbi és azóta tervezett vagy megvalósult munkái szakmailag és az utca emberének tetszésindexe alapján is kifogástalanok. Például az Iparművészeti Múzeum elkövetkező rekonstrukciója. Hogyan távolodhat el ennyire az építész a térbeli alkotás, műalkotás létrehozásának benne élő évszázados múltú – rá is vonatkozó – igényétől? S persze attól is, hogy a mű a nevéhez fűződik. Az ilyen szülemények végérvényesen tönkreteszik a korábbi és kései mesterek munkáját és művészetét, megbecsülését. A ma megvalósuló épületekből fognak összeállni a holnap utcái, és szervesülnek várossá – sokak által és mindennap látott látványuk több évszázadra, nemzedékeknek szól. A tradíció, a múlt örökségének továbbvitele: a város, Budapest jellegzetes funkciója, éltető forrása. Tudunk mesélni korábbi megrendelőkről, mecénásokról, akik életüket és pénzüket – de volt ízlés, egységes koncepció, közös akarat. A Párizsi Áruház szecis tömbje az Andrássy úti historizáló paloták között minőségi versengést jelentett. A Vörösmarty téri bandázsolt, üvegfalas bankház szellemesen tükrözi környezetének hangulatát. Lehet így is. Sőt, így kell! Tisztelet azoknak a mai építőművészeknek, akik nem vállalják a „megélhetési feladatokat”, hanem vállat vonva tovább állnak. A tervező ne végrehajtóként működjék közre, s tegyen eleget a hozzá nem értők, pénzemberkék kívánalmainak. Egy foghíj (akár aranyfog) hazavágja a széles mosolyt, erodálja a szépséges szomszédokat is. Sem Rákosrettentőn, se Budabúbánatban, sem máshol az országban nem lehet és nem szabad szó nélkül hagynunk: megengedhetetlen, hogy ilyen alkotások szülessenek. Kuncog a krajcár a lajbizsebben, csiricsáré dzsörzé otthonkákat lebegtet a szél a gangon, de holnaptól aprópénzre váltjuk a múltunkat egy közértben, ami vérig sérti a közízlést. Kinek a kezében van ma az a radír, amely megálljt parancsol a rajzasztalon elszabadult ceruzáknak? Nincs testület, felügyelőség, szakmai kontroll, jó ízlés, csak akarnokság? S úrhatnám polgárok lázáros vágyai tartanak kézfogót a pökhendi politikai látnokokkal? Beteljesült a ház egyik korábbi tulajdonosának, Winkle Nándor üveges- és képkeretező-mesternek évszázados álma? Hatalmas üvegekkel betáblázva a fél utca. Ha feléljük és elherdáljuk a vagyonunkat, nem becsüljük múltunkat, egy nap majd felébredve nem ismerünk rád, szegény BUDAPEST BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXVI. évfolyam, 9. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Hidvégi Violetta, Kirschner Péter, Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó), Török András (Simplicissimus Budapestje), Zeke Gyula A szerkesztés mûhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelôs kiadó: Dávid Ferenc 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. Telefon: 577–6300, fax: 323–0103 Lapigazgató: Fabók Dávid Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését az NKA és a Szerencsejáték Zrt. támogatja Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Kergerím-kór (14. oldal) A hátsó borítón: Trafikálás a trafikról (2. oldal)
