Budapest, 2013. (36. évfolyam)
8. szám augusztus - NANEEE!
során nem tartották fontosnak a történeti térbeosztáshoz való alkalmazkodást, és modern berendezést kívántak. Végül Rákosi a „szigorúan vett várpalota” épületére korlátozta a programot, a Várnegyed felhasználását pedig „Budapest Főváros” feladatkörébe utalta, azaz megvonta tőle a kiemelt állami nagyberuházás státuszát. A múzeumi negyed terve A Sztálin halálát követő politikai változá sok folytán az egész terv sorsa kétségessé vált, mielőtt még az építkezés lendületet vett volna. 1954-től vitatott volt, hogy a Palotát valóban kormányzati központként kell-e újjáépíteni, vagy inkább kulturális célra. A párt legfelső vezető testülete, a Politikai Bizottság 1959. július 21-én döntött az utóbbi mellett. Az új vezetés pragmatikus megközelítésmódjára jellemző Ká dár János álláspontja (szabadsága miatt nem volt jelen ezen az ülésen, ezért levélben fejtette ki véleményét). Ő – Rákosiék különleges reprezentációs és biztonsági igényeitől eltérően – azért tartotta volna szükségesnek kormányszervek elhelyezését a királyi palota épületében, mert „igen lényeges, hogy a Várpalota és a Parlament épületének célszerű felhasználása révén a városban (az V. kerületben) néhány nagy épületet, vagy azok hivatali felhasználása esetén a város különböző részein tekintélyes számú (több ezer) lakást nyerjünk a jelenlegi hivatali helyiségekből”. Amikor az Államgazdasági Osztály vezetője felvilágosította a testületet arról, hogy ez az elképzelés nem reális, a palota hivatali célú felhasználása esetén a befektetéshez képest igen csekély számú lakást lehetne felszabadítani, könnyű szívvel lemondtak erről, és véglegesen amellett döntöttek, hogy a palotába múzeumokat és az Országos Széchenyi Könyvtárat kell költöztetni. A hatvanas évek elején részletesen kidolgozott tervek azzal is számoltak, hogy a Szent György tér nyugati oldalán még álló egykori József főhercegi palotába kerül a Kiadói Főigazgatóság és a Könyvtörténeti Múzeum, a Honvédelmi Minisztérium romjai helyén pedig a Néprajzi Múzeum új otthonát alakítják ki. A főhercegi palotát azonban 1968-ban lebontották, ezzel a Szent György tér végképp elvesztette tér jellegét. A Honvédelmi Minisztérium maradványait 2002-ben bontották el, a Dísz tér felől hozzá csatlakozó egykori Honvéd Főparancsnokság torzója talán a közeljövőben kaphat értelmes funkciót... ● Az illusztrációk forrása: www.fortepan.hu Budapest mai Belvárosa helyén egy kedves kis barokk városka állt a 19. század legvégéig, olyanra gondoljunk, mint a mai Szentendre. Ez a kisváros az utcaszerkezetet kivéve, amely már középkorban kialakult, a török kiverése után kezdett kiépülni, és a 19. század folyamán már csak keveset változott. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa, amely a modernizáció nevében a nagy városszerkezeti átalakításoktól sem riadt vissza, a szűkös kis utcák, a spontán alakult összevissza kis terek miatt közlekedési szempontból reménytelennek látta a városnak ezt a részét. Az Eskü téri híd nagy projektje széles sugárutat kívánt ide, s ezért a fővárosi tanács nyilván politikailag is erősen motivált zajos tiltakozása ellenére megszületett a döntés, amely ezt a kisvárost eltörölte a föld színéről. Alig maradt négy-öt olyan épület, amely túlélte ezt a változást. Ezek közül volt az egyik a Váci utca 54, amelynek pincéje feltehetőleg még középkori falrészleteket is tartalmazott, barokk tetőszerkezetét pedig érdekesnek, innovatívnak ítélte meg az a szakember, akivel 1999-ben ott jártam. Az épületet 1995-ben nyilvánították műemlékké, éppen amiatt, mert a kontinuitás e ritka képviselője volt, s annak ellenére, hogy magas művészi, esztétikai értéket nem képviselt. A műemlékvédelem örök dilemmája, mely a megőrzés és a mai funkció között feszül, akkor még a megőrzés irányába billent volna, 2008-ban még lehetségesnek látszott, hogy részben megmentsék, és be is mutassák ezt az érdekes ácsszerkezetet. Nem így történt. Eltűnt a középkori fal, eltűnt a kedves körfolyosós udvar a barokk konzolokkal, természetesen a szellemes ácsszerkezet és a barokk magastető is. Megmaradt az utcai homlokzat, melynek nyithatatlan ablakaira vidám árnyfigurákat festettek, megmaradt a szabálytalan trapéz alaprajzú, befelé bővülő csehsüveg boltozatos kapualj, a boltozatok vakolatlanul hagyva mai műemléki divat szerint (ez a barokkban elképzelhetetlen), megmaradt a csigalépcső, korlátjának egykori bájos esztergált fabábjait stilizált, otromba formákkal próbálják visszaidézni. Ami a régi épületből megmaradt, azt agyonnyomja, jellegtelenné, és arányaiban is értelmezhetetlenné teszi a ráépített hivalkodó, szervetlen üvegkonstrukció. Itt áll előttünk a műemlékvédelmi hazugság. És hát most nagy a sürgés forgás a Váci utca 54-ben. Hamarosan megnyílik a CBA fényűző üzlete és előkelő étterme az elpusztított múlt helyén. A Nemzeti Dohánybolt, gondolom a szabályok szerint pontosan július 1-jén már meg is nyílt. ● Kema 6 BUDAPEST 2013 augusztus NANEEE! Szentháromság utca fotó: Sebestyén László
