Budapest, 2013. (36. évfolyam)
8. szám augusztus - Sipos András: „Budapest Monte Carloja” vagy a párt- és állami vezetés székhelye?
a királyi palotában székelő kommunista vezetőktől. (Rákosi formálisan csak 1952 augusztusában vette át a kormányfői tisztet.) Az egykori Honvédelmi Minisztérium és Honvéd Főparancsnokság Szent György tér – Dísz tér közötti tömbjét vagy ismét a legfőbb katonai vezetés vagy az ÁVH vehette volna birtokba. A Dísz tértől kezdve kisebb kulturális intézmények vegyültek volna a kormányzati épületek közé. A Szentháromság tér – Hess András téri egykori pénzügyminisztériumi tömbben is számoltak valamely kormányszerv (esetleg az ÁVH) elhelyezésével, míg a szemben lévő egykori jezsuita kolostort (Hilton szálló) már akkor reprezentatív szállodaként vették számításba, de elsősorban a párt és a kormány vendégei számára. A kisebb palotákat is kormányzati vendégházak, hivatalok, követségek töltötték volna meg. A Nándor laktanya pedig – a Hadtörténeti Múzeum részbeni kitelepítésével – az őrség és a karhatalom szálláshelyeként szolgált volna. A Szentháromság tértől északra alakult volna ki a múzeumi negyed: a régi budai városháza épületében Vármúzeum, az egykori Belügyminisztérium Úri utca – Országház utca közötti tömbjében a Budapesti Történeti Múzeum és – egészében vagy a Nándor-laktanyával megosztva – a Hadtörténeti Múzeum. Rákosi útmutatása A vári program magán viselte a Rákosikorszak nagyberuházásainak számos tipikus jellegzetességét. Befejezését először 1953-ra, majd 1954-re irányozták elő, és ezt a határidőt még 1952-ben is hatályban tartották, holott ennek akár pénzügyi, akár műszaki feltételei teljes mértékben hiányoztak. 1952 elején magára a Palotára vonatkozóan sem állt részletes program a tervezők rendelkezésére. 1952. április 8-án végül Rákosi személyesen tartott számukra eligazítást, ennek előkészítéseként azonban Horváth Márton, a pártközpont agitációs és pro paganda osztályának vezetője tájékozódott a tervezőirodában. Építészmérnöki végzettsége révén ő számított a vezetés szakértőjének ilyen kérdésekben. Rákosi számára írt feljegyzésében lesújtó véleményt adott az addigi munkáról. Kotsis lapostetős megoldása szerinte „tüntető be fejezetlenségével még értelmetlenebb volna, mint akármelyik modernista építmény.” Janáky alternatívaként kidolgozott klasz szicista kupolatervéről megjegyezte: az esztergomi bazilika kupolája szép ugyan, de „nem tudom, véletlen-e, hogy az ös z szes lehetséges megoldások közül éppen a katolicizmus e legközismertebb építészeti szimbólumát akarják a mi fejünkre tenni.” Rákosi az értekezleten hosszan és kioktatóan beszélt. Az addigi terveket vállalhatatlan „luxusépítkezésnek” minősítette: „Nekünk elég a parlament reprezentációs célra, és a Vigadót is feltétlenül helyre fogjuk állítani. (...) Ne egy királynak való palotát állítsunk helyre, hanem a népi demokrácia középületét...” A belső kialakításnál elsősorban az itt elhelyezendő szervekre kell gondolni. A külsőt illetően leszögezte, hogy a barokk „az ellenforradalom stílu sa”, de változtatni nem nagyon lehet rajta, „bele kell nyugodni, legalább kívül”. „Mit állítsunk helyre? Nekem a Hauszmann-féle terv a legszebb, el kell hagyni a felesleges díszeket” – közölte félreérthetetlenül. A kupola is maradhat, ha a palota stílusához illeszkedő jobb megoldás nem születik, bár „Janáky elvtárs hozhat valami jó barokk tornyot...” Gerő Ernő hozzátette: „Az épületekben döntően munkahelyek legyenek (...) Az alapkérdés a munkahelyek, az alá kell rendelni a többit.” Az elhangzott instrukciók tehát a Palota külsejét illetően óva intettek a radikális átalakítási javaslatoktól, a belsőt illetően viszont a hivatali szükségletek kielégítése 5 BUDAPEST 2013 augusztus József főherceg palotája Az egykor budai városháza
